Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Húsz év után újra Albániában

Népszava|2017. szept 9. 07:25
[A+ A-]

ENVER HODZSA EMLÉKMÚZEUMA - Ez a beton- és üvegpiramis a diktátor hírnevét szolgálta volna, a fiatalok ma csúzdának használják.

Egy alkalmi ismerős azt mondta: a helyzet javul, mert tíz éve öt euróért el lehetett intézni mindent bármely utcai rendőrnél. Ma ehhez tíz euró kell.

Harmadszorra újra turista voltam Albániában. Harminc éve jártam először ebben az országban. Ez akkor rendkívüli dolognak számított. Már két és fél évtizede zárt terület volt a magyarok előtt. Sem újságírók, sem turisták nem tehették be a lábukat, mert a hatvanas évek elején Enver Hodzsa, az ország egyszemélyes diktátora megszakított minden kapcsolatot a Szovjetunióval és a szövetségeseivel/csatlósaival. 1948-ban az albán vezetők Titóékkal szüntették meg az addigi intim viszonyt. Vagy másfél évtizedig Kína volt az albánok egyetlen szövetségese, de vele is szakított Hodzsa, amikor Mao után változott a kínai politika, és Nyugatra nyitott. 1987-ben már más volt némileg a helyzet. A Népszabadság munkatársa kaphatott egy látogató vízumot, s az akkori magyar ügyvivő vendégeként beengedtek az országba. Rémisztő volt, amikor a Malév gép fedélzetére belépett egy puskás katona és összeszedte az útleveleket. Nagyon szigorúan nézett a harcos, s ezt a tekintet a következő napokban is magamon tudtam, amikor a bunkerek országában jártam. Szorgos illetékesek jártak a nyomomban, s ha valakivel szóba elegyedtem, visszanézve láttam, hogy kikérdezi az egyik szakember. Boltban nem vásárolhattam, mert csak a környéken lakók juthattak zöldséghez, kenyérhez, tejhez. Személyautók és templomok nélküli település volt a háromszázezres albán főváros harminc éve.

Tíz évvel később már nyíltan tudósíthattam Albániából. Talán emlékeznek rá, pár évvel az ortodox marxista-leninista-sztálinista állam viszonylag békés felszámolását követően, a balkáni államban parlamenti demokrácia és a piacgazdaság lett. Ez utóbbi a piramisjáték formáját öltötte. A hárommillió albán másfél milliárd dollárt fizetett be a játékok szervezőinek, akik havi 10-20 százalékos kamatot ígértek. Az összeomlás 1997 elején következett be. Tüntetések, erőszak, a fegyverraktárak kifosztása következett. A városokban összeomlott az állam. Tízezrek indultak külföldre. Egy hajókatasztrófa után olasz vezetéssel nemzetközi béketeremtők csináltak rendet a majdnem széthulló, bandák irányította államban. Újra választások következtek, a kampányról tudósíthattam a szintén átalakult Népszabadságba.

Muszáj volt megnézni, mi lett húsz év alatt Albániából.

Történelem, mint attrakció. Churchillnek tulajdonítják a bon mot-t, hogy a Balkán több történelmet termel, mint amennyit képes elfogyasztani. (Néha Közép-Európára is vonatkoztatják a bölcsességet, amely nem annyira a balkániakról és a közép-európaiakról szól, mint a művelt Nyugat tahóságáról. Ugyanis ők képtelenek elfogyasztani a tényt, hogy a történelem nem csupán az ő térfelükön történt, s más népeknek is megvan a maguk históriája.) Az albánok a történelmet sajátos vallásként élik meg. Fő prófétája ennek a hitnek Szkander bég, azaz Kasztrióta György, a 15. századi hadvezér, aki több évtizeden át megakadályozta, hogy az oszmánok uralják az albán területet. Szobrai, képei ott vannak mindenütt. Pedig ez a függetlenség elég rövid volt, s a következő négy és fél évszázadban az albánok jól megvoltak a török világban, sok nagyvezért, beglerbéget adtak a birodalomnak, a helyi törzsi arisztokráciából jött pasák kiskirályokként uralkodtak. A modernizáció a 19. században kezdődött, aztán folytatódott a 20.-ban. Az első világháború után egy helyi kiskirály, Ahmet Zogollu kapta kezébe a hatalmat, először kormányfő, aztán elnök lett, végül királlyá kiáltatta ki magát I. Zogu néven 1928-ban. Zogu elvette a nála húsz évvel fiatalabb Apponyi Geraldine grófnőt, aki fiút szült neki. Ezután Mussolini megszállta az országot, a Zogu család pedig az aranykészletekkel elmenekült. A király mostanában az ország reformereként és modernizálójaként jelenik meg, szobrot is állítottak neki. A mai közbeszédben pozitív figuraként szerepel, akinek az ideje alatt sok minden épült és kiépült az államszervezet.

Igazi attrakcióként a kommunista modernizációs kísérletet adják el. Albánia évtizedeken át volt brutális elnyomó lágerország. A sztálinista ideológia a nacionalizmussal együtt vallásként szolgált. A hatvanas években az országot ateista állammá nyilvánították, a mecseteket, templomokat bezárták. Amikor harminc éve ott jártam, egyetlen mecset állt Tirana közepén, de abba sem lehetett bemenni. Másutt egy-két templomépület véletlenül megmaradt. Volt olyan fiatalember, aki elmondta, hogy a családja muzulmán, de ő semmit nem tud a vallásról. Elfátyolozott nőt nem lehetett látni, fiatal fejkendőset sem túl sokat. Tirana nem úgy nézett ki, mint egy 70 százalékban mohamedán ország fővárosa.

BERATI UTCAKÉP - Alkalmazkodnának Európához

BERATI UTCAKÉP - Alkalmazkodnának Európához

Mára rengeteg új templom, imaház, mecset épült. Néha elképesztő méretekben, néha rossz stílusban. Törökök, szaúdiak, Öböl-emírségek kormányai mecseteket emelnek, a templomépítéshez is érkezik külső segítség. A huszonkét éves korcsai születésű Dorina nagyapját 12 évre börtönözték be, mert meg akarta akadályozni egy ezeréves ortodox templom szétrombolását. Pedig ő maga tábornok volt – mesélte az unoka, aki úgy tudja, nagyapját meg is kínozták. Több hasonló történetet hallottunk most. Legtöbben azért jutottak hosszú évekre börtönbe, mert szökni akartak az országból, de könnyen a börtönbányákba juthatott, akit másként gondolkodónak nyilvánítottak.

A főváros buli- és divatnegyede a Blloku. Itt lakott a Hodzsa-rendszer elitje, maga a vezér és családja is egy kétszintes kockaházban. (Vele szemben egy KFC csirkesütöde.) Eri az önkéntes idegenvezető azt mondja, hogy valóságos alagútrendszer kötötte össze a Hodzsa-villát a politikai bizottság többi tagjának házával. De – állítja – ez egyirányú volt, csak neki volt mindenhová bejárása, hozzá nem lehetett bejutni a föld alatti bunkereken keresztül. A bunker egyébként is a rezsim jelképévé lett. Legalább háromszázezer különböző méretű betondinnyével szórták tele az országot a hegyektől a homokos tengerpartig. Azt mondták, hogy ezekkel az amerikai és a szovjet támadást is megállítják. A nép a támadók ellen a betonfedezékbe húzódik és géppuskatűzzel feltartóztatja és felmorzsolja őket. Nem ez volt az egyetlen téboly. A bunkereket már jórészt elbontották. A művészeti múzeumban összegyűjtött szocreál képtár idegenforgalmi látványosság. A kertben lévő szoborpark nem látogatható. Az egyik muzeológus szerint nem mutogathatnak diktátorokat. Eri, az idegenvezető szerint az idő simára vasalja az emlékeket, s az öregek, ha megkérdezik őket, milyen volt a kommunizmusban, azt válaszolják, hogy a város nagyon tiszta volt. Ez így igaz, emlékszem rá, de nem is nagyon volt mit eldobálni. Rendőr viszont – ahogy ma is, volt nagy bőségben. Akkor is sok volt a lézengő utcán, most viszont rengeteg. Vidéken ez még inkább feltűnik.

Az albánok az EU-ba vágynak. Ez annyira erős óhaj, hogy elnyomja a nacionalizmust is. Hallottam olyat, hogy ugyan jogos lenne a határon túli albánokkal, mindenekelőtt Koszovóval az egyesülés, de ez lehetetlen, mert akkor nem jutunk be az EU-ba. Erős a kényszer az Európához alkalmazkodásra. Örülnek annak, hogy vízum nélkül utazhatnak a Schengen-övezetbe, s tudják, miként oldják meg az egyébként tilos munkavállalást is Gazdag-Európában. A fiatalabbak szívesen szólalnak meg angolul, van, aki németországi vendégmunkában tanulta meg a nyelvet. Mint a vendéglős Krujában, aki elmondta, tizenkét évig volt szakács egy németországi görög étteremben. De hazajött, hogy gondoskodhasson a szüleiről, s itt nyitott éttermet. Kellemes, tiszta hely, jó az étel, hideg a sör. Olcsó. A vendéglős fő büszkesége, hogy a gyerekei tanulnak és a nagyobb fiú orvos lesz. Sokan tudnak olaszul és szívesen szólalnak meg e nyelven. A vendégmunka valahogy ott megy a legkönnyebben. A sok utazási iroda fő feladata, hogy az Itáliába tartóknak olcsó jegyet kínáljon. Az EU-normákhoz való alkalmazkodás szükségességét is egyre többen elfogadják. A korrupció betegsége a közbeszéd része. Egy alkalmi ismerős azt mondta: a helyzet javul, mert tíz éve öt euróért el lehetett intézni mindent bármely utcai rendőrnél. Ma ehhez tíz euró kell. Egy idegenforgalomban dolgozó fiatal nő álma, hogy tanár legyen. Ezért hajlandó volt végzés után az ingyenes gyakornokságra is. Amikor állást keresett, azt mondták: vagy belép a kormánypártba, vagy fizet ötezer eurót. Most repülőjegyeket árul.

Az idegenforgalom az egyik kiút. Sok magyart is csábít az albán ajánlat: az antik és középkori emlékek, a sztálinizmus nyomai, finom ételek. A borzongás, amikor elmesélik, hogy a kommunizmus bukása után újjáéledt a vérbosszú hagyománya. A tengerpart, az olcsó szolgáltatások, a szűk utakon romantikusan zötyögő vén autók, buszok. Az olcsóság. A vendégszeretet.

Miklós Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!