Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Kácsor Zsolt: Egy ismeretlen milliárdos hétköznapjai

Népszava|2017. szept 9. 07:40
[A+ A-]

FOTÓ: ÜVEGES ZSOLT

Van egy barátom, aki milliárdos, és ettől függetlenül, vagy tán éppen emiatt, igen jó ember. A jót úgy kell érteni, hogy humanista, vagyis a helyén van a szíve: odabenn, a mellkasában dobog, s nem a testén kívül hordja, mint a hipokriták, akik szíveket rajzolnak magukra, és a szeretet fontosságáról prédikálnak, ám ott benn, abban a bizonyos mellkasban, ahol az emberi szív kijelölt helye van, üresen konganak.

Ez a milliárdos barátom jótékonykodni szokott rászoruló, szegény emberekkel, de ezt nem veri nagy dobra, még baráti társaságban sem sokat beszél erről, mert úgy gondolja, hogy nem beszélni, hanem cselekedni kell. Ha tudomására jut innen-onnan, tévéből, újságcikkből, internetes fórumról egy szomorú eset, nyomorúságos sors, kilátástalannak tűnő, de menthető élet, akkor önszorgalomból utánajár, és ha meggyőződik róla, hogy jó helyre megy a pénze, akkor adakozik. Nem aprópénzről beszélek, hanem százezres és milliós tételekről. Segített már megszorult, bajbajutott családon, nagymamán, gyereken és unokán, segített a fővárosban, segített faluhelyen, segített rokkantnak, segített nyugdíjasnak, segített jóravaló, de nincstelen fiatalembernek.

Mondom, igen jó ember, s csak csak azért nem írom azt, hogy az ország közös kasszájába két kézzel nyúlkáló újgazdag milliárdosok, az Orbán Viktor és bűntársai által ránk szabadított, enyves kezű tolvajok példát vehetnének róla, mert az én barátom nem áll ki a nyilvánosság elé, vagyis az említett tolvajok nem is tudnának példát venni róla – hiszen nem ismerik. Nem csak őt magát, de azt sem, hogy ez az ember a magyar világról, s benne a szegénységben és kilátástalanságban tengődő, milliónyi tömegről vajon mit is gondol. Igaz, ha ismernék, akkor sem értenék meg. Pénzt, támogatást, emberi szót, segítséget adni szegény embereknek önzetlenül?! Anyagilag segíteni megszorult, bajbajutott családon, nagymamán, gyereken és unokán, segíteni a fővárosban, segíteni faluhelyen, segíteni rokkantnak, nyugdíjasnak, jóravaló, de nincstelen fiatalembernek?! Az ország közös kasszájába két kézzel nyúlkáló újgazdag milliárdosok hülyének néznék az én barátomat, ha ismernék. Szerencsére nem ismerik. Nem keveredik közéjük. Hiszen ezek az emberek romlottak – ami még nem volna olyan nagy baj, elvégre mindenki úgy teszi tönkre a saját lelkét, ahogy akarja –, az igazi baj velük az, hogy a romlottságuk fertőző. Úgy terjed a lelkük mocska, mint a ragály, s különösen azok érzékenyek rá, akik most ébrednek, most indulnak, most gyürkőznek neki a harcnak, s akik azt látják, hogy érvényesülni ebben az országban csak romlottsággal lehet. Romlottnak lenni és röhögni. Röhögni azokon, akiknek óriásplakátokon hazudik a férges kormány még férgesebb feje. Ezeknek van képük a babakötvényt újabban azzal a szöveggel hirdetni, hogy egyetlen kötvény állami támogatással évente akár 6000 (azaz hatezer!) forintot fial. Hatezer forint. Évente. Uramisten. Miközben az ország közös kasszájába két kézzel nyúlkáló újgazdag milliárdosok, az Orbán Viktor és bűntársai által ránk szabadított, enyves kezű tolvajok óránként lopnak milliókat azoknak a zsebéből, akiknek a babakötvénye évi hatezer forintot hoz. Az én barátom milliárdos ugyan, de nem tartozik közéjük. Állami pályázaton nem indul, Orbánékkal nem üzletel, nem barátkozik.

Ismerek egy idős, falusi asszonyt, akinek a barátom 5 (azaz öt) éve minden hónapban pénzt utal. Nem sokat, nem is keveset, éppen annyit, hogy ez az idős, falusi asszony ki tudja fizetni a rezsijét, vehessen magának ételt, és ha megszorul, a nyugdíján kívül tudjon mihez nyúlni. Az asszony másképpen nem tudja meghálálni a segítséget, csak azzal, hogy minden hónapban, amikor a számlájára a pénz megérkezik, a barátomnak küld egy levelet, amiben azt írja: KÖSZÖNÖM SZÉPEN.

Két szó csak, a barátomnak mégis sokat jelent. Az elmúlt öt évben hatvan levelet kapott ettől az idős, falusi asszonytól, szóval eddig összesen hatvanszor olvashatta tőle ezt a két szót: KÖSZÖNÖM SZÉPEN, de még mindig elérzékenyül. Orbán és tolvajai ezt nem is értenék. Azt sem értenék, hogy mostanában attól fél a barátom: nem kap többé levelet ettől az asszonytól. Betegeskedik ugyanis, félő, hogy nem sok ideje van hátra. A barátom attól tart, hogy elkövetkezik majd egy olyan hónap, amikor nem kap tőle levelet. Nem érkezik meg a szokásos levél: KÖSZÖNÖM SZÉPEN. Rosszat jelent, ha elmarad a levél, ezért a barátom mostanában azért szurkol, hogy még sokáig kelljen utalnia azt a bizonyos összeget havonta. Tudom, tudom, ezt sokan nem értik. Üzletileg hol van ebben a haszon? Csak a kiadás hónapról-hónapra, és a profit nulla. A barátom erről azt mondta nekem, hogy neki a pesti taxiszámlája havonta nagyjából akkora összeg, mint ennek az idős asszonynak a havi nyugdíja. Hát hogyne segítene rajta? Miért is ne segítene rajta? Hiszen éppen annyi idős ez az asszony, mint az ő anyukája. Ugyanabban az évben látták meg a napvilágot, születtek itt, szegény Magyarországon. Csak az anyukája meghalt már. Ez az asszony pedig: él.

Kácsor Zsolt

Lájkoljon minket a Facebook-on is!