Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Reagált a Tesco a sztrájkra

nepszava.hu|2017. szept 9. 19:34
[A+ A-]

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A szeptember 9-i sztrájknapon minden második Tescóban van olyan dolgozó, aki letette a munkát, 18 órai, az egész országból begyűjtött és frissített adataink szerint jelenleg körülbelül 110 áruházban tiltakoznak a munkavállalók – ezt a KDFSZ sztrájkbizottságának vezetői közölték a Magyar Időkkel. A Tesco azt nyilatkozta, hogy továbbra is várják a szakszervezetek képviselőit az általuk kezdeményezett hétfői egyeztetésre.

"A Tesco vezetősége, melynek Pártos Zsolt ügyvezető igazgató Úr szintén tagja, természetesen tisztában van a Magyarországon kialakult helyzettel. Továbbra is várjuk a szakszervezetek képviselőit az általuk kezdeményezett szeptember 11-ei egyeztetésre, mert a nyitott kérdések rendezésének helye szerintünk a tárgyalóasztal mellett van” - reagált a szombati sztrájkra a cég.

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy volt olyan áruház, ahol ingyencsokival és -kólával próbálták meg munkára bírni a dolgozókat. Ahol ez nem sikerült, ott diákok ültek be kasszázni. A budaörsi áruházban a pékek is feladták a munkát, ott két vezető tartotta a frontot. „Jártam több áruházban, és a vezetőkkel beszélgettem, akik elmondták, hogy a szombati naphoz képest a vásárlók száma sokkal kevesebb. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy nincs olyan nagy fennakadás, hiszen már eleve sokkal kevesebb vásárló jön” – ezt Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke nyilatkozta a Hír TV-nek.

A sztrájk időzítése nemcsak azért érintette rosszul a Tescót, mert az iskolakezdés miatt az egyik legforgalmasabb hétvégén kellett boltokat bezárnia, de sok dolgozójuk amúgy is egy balatoni sportnapon vett részt.

„Nem hiszem, hogy sztrájkkal kellene megoldani a problémáinkat. El kell mondani, amikor őszintén megkérdezik a dolgozókat, és mindenki elmondhatja; egyébként szoktak ebből változások is következni” – vélekedett Diószeginé Koleszár Ildikó, a siófoki Tesco Expressz üzletvezetője.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!