Előző
Következő
új cikk

Külföld

Káosszal zsarolnak a brit konzervatívok

Népszava|2017. szept 11. 20:00
[A+ A-]

Illusztráció: Shutterstock

A hajnali órákban várható a Brexit megvalósulásához elengedhetetlen „Nagy Visszavonási Törvény” második olvasatáról szóló szavazás a parlament alsóházában. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a törvénynek két célja van: érvényteleníti az 1972-ben elfogadott, azóta többször is módosított brit csatlakozási törvényt a westminsteri parlamentben, továbbá mintegy 19 ezer európai eredetű döntést alakít a brit jogrendszerhez.

Miután a kisebbségi konzervatív kormánynak még az északír Demokratikus Unionista Párt támogatásával is csak 13 fős többsége van az alsóházban, nem engedélyezték a távolmaradást a szavazás idejére. Andrea Jenkyns – Morley és Outwood képviselője – például újszülött csecsemőjével együtt volt kénytelen voksolni.

A parlament tekintélyén eső csorbára hivatkozva a Munkáspárt és a Liberális Demokraták is az elfogadást ellenzők kamráján keresztül átvonulva készültek nem-tetszésüket kinyilvánítani. A lib-demek arra szólították fel Jeremy Corbynt, az ellenzék vezérét, hogy menessze valamennyi frontemberét, aki a kormány előterjesztése mellett foglal állást.

A szavazást megelőzően a kormány két meghatározó tagja is a törvény elfogadására szólította fel a Házat. A Brexit-ügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a törvény visszautasítása “káoszba döntené a kilépést”. David Davis szerint a brit állampolgárok “nem a zűrzavar” pártján álltak a 2016-os EU-népszavazás idején. Az intelem különösen a lázadozó torykat célozta meg, akik elégedetlenségüket fejezték ki a vita során, a javaslat antidemokratikus jellege miatt. Ugyanebben a szellemben fogalmazott a BBC Today című hétfő reggeli politikai műsorában Boris Johnson külügyminiszter. Mint mondta, “ha nem szavazzuk meg a törvényjavaslatot, az egész Brexit-folyamat rendezetlenné és kaotikussá válik”.

Mindezzel ellentétben a The Guardian napilap hétfői vezércikke arra emlékeztet, hogy a törvény támogatása esetén a Brexit megszámlálhatatlan mennyiségű technikai részletét – például a munkavállalók jogait, a kereskedelmi standard-eket, a környezetvédelmet – “konfiskálnák” a parlamenttől. “Miközben a törvény a szuverenitás helyreállítását célozza, megtapossa a parlament felsőbbségét” – írja a liberális lap.

R. Hahn Veronika, London

Lájkoljon minket a Facebook-on is!