Előző
Következő
új cikk

Belföld

DK: El a kezekkel Göncz Árpádtól!

MTI|2017. szept 13. 13:08
[A+ A-]

A Demokratikus Koalíció bocsánatkérésre szólította fel Gulyás Gergelyt, miután a fideszes politikus azt mondta, Göncz Árpád egykori köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróságot is felelősség terheli azért, hogy a rendszerváltozás után nem lépett életbe az igazságtételi törvény.

"El a kezekkel Göncz Árpádtól!" - fogalmazott az ellenzéki párt szóvivője, aki a DK nevében azt várja, hogy az Országgyűlés alelnöke kérjen bocsánatot a demokratikus közélet szereplőitől, az Alkotmánybíróság tagjaitól és mindenkitől, aki részt vett a rendszerváltozásban.

Gréczy Zsolt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az úgynevezett Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényt 1991-ben fogadta el az Országgyűlés, miközben arra a Fidesz frakciója egységesen nemmel szavazott. Göncz Árpád ezután államfőként előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól, az Ab pedig megsemmisítette a törvényt, a döntést előadó alkotmánybíró Sólyom László volt - emelte ki.

A politikus szerint a mostani eset legfontosabb tanulsága, hogy Gulyás Gergely, aki "Göncz Árpádnak a cipőjét nem pucolhatná meg", "szájára vette 1956 hősét" és a rendszerváltozás szimbolikus alakját. A DK azt üzeni Gulyás Gergelynek, hogy a "fiatal, nyikhaj beszéd" nem menti fel a történelmi ismeretek hiánya alól - jelentette ki Gréczy Zsolt.

Gulyás Gergely egy, a témában rendezett budapesti konferencián kedden beszélt arról, hogy Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek és az Alkotmánybíróságnak (Ab) "negatív értelemben vett súlyos történelmi felelőssége", hogy az 1989-90-es rendszerváltás után nem léphetett hatályba az igazságtételi törvény.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!