Előző
Következő
új cikk

Külföld

Hontalan kettős állampolgárok

Népszava|2017. szept 14. 05:40
[A+ A-]

Hét év alatt közel százan vesztették el állampolgárságukat azok közül, akik felvették a magyart. Eddig összesen 1960 személyt fosztottak meg szlovák állampolgárságától a 2010-ben elfogadott jogszabály miatt – közölte a pozsonyi belügyi tárca, amely a Szlovákiában élő magyar állampolgárok számát azonban titokban tartja.

Az egyszerűsített honosítás lehetőségére adott szlovák válasz, vagyis a 2010-ben rekordgyorsasággal elfogadott ellentörvény következtében eddig 97 magyar útlevelet igénylő személyt fosztottak meg szlovák állampolgárságától. Ha valaki Szlovákiában kérvényezi más ország állampolgárságát, az érvényes jogszabály értelmében ezzel automatikusan lemond a szlovákról. Az állampolgárságról szóló törvényre még az első Fico-kormány idején bólintottak rá a honatyák, a jogszabályt azóta megvizsgálta a szlovák Alkotmánybíróság is, azonban nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy alkotmányellenes-e.

A szlovák belügyminisztérium néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott felméréséből kiderül: annak ellenére, hogy a jogszabályt a szlovákiai magyarok ellen hozták, legtöbben – 512-en – mégis a cseh állampolgárság felvétele miatt vesztették el szlovák útlevelüket.

Semjén Zsolt a Kossuth Rádióban még az év elején azt mondta, aki Szlovákiában fel akarja venni a magyar állampolgárságot, „kockázat nélkül fölveheti”, csak nem kell ezt a szlovák hatóságok tudomására hoznia.

Mivel Magyarország nem osztja meg Szlovákiával az ott élő magyarok által kérvényezett állampolgárság-igénylések számát, a pozsonyi belügyi tárcának csak akkor jut tudomására az állampolgárság felvétele, ha azt az igénylő bejelenti a szlovák hatóságoknak. Ha azonban ezt nem teszi meg, törvénysértést követ el. Ha az egyszerűsített honosítás során megkapott magyar útlevele miatt valaki elveszíti a szlovák állampolgárságát, gyakorlatilag hontalanná válik Szlovákia területén.

Szlovákiában 2015 februárjától – egyéni elbírálás alapján – vissza lehet szerezni a szlovák állampolgárságot, ezzel a lehetőséggel azonban kevesen élnek. Két és fél év alatt, a belügyminisztériumi szabályozás bevezetése óta 405 személy kérvényezte szlovák állampolgárságának visszaszerzését, s eddig 312-en kapták vissza azt. Az újdonsült magyar állampolgárok közül eddig öten kapták vissza szlovák útlevelüket.

J. L.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!