Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Utolérjük

Népszava|2017. szept 20. 06:11
[A+ A-]

Nem gondoltam volna, hogy a felszabadulásunk (a mi generációnknak ez 1990-ben volt) huszonhetedik és az uniós tagságunk tizenharmadik évfordulója után megtörténhet, de megtörtént: az állampárti jegyeket mutató – t. i. az összes hatalmi ágat a saját kádereivel betöltő, az összes állami erőforrást a saját hatalmi szempontjai szerint mozgató – kormánypárt frakcióüléséről kevesebbet tudhatunk, mint egy rendszerrel korábban az MSZMP pártkongresszusairól. Nyilván az utóbbiról sem élőzött az akkori egyetlen híradó, de azért legalább a tételmondatokat nem egy szemfüles magántévé hírmagyarázójától kellett megtudnunk. És nem csak azért, mert anno ott virítottak a másnapi Népszabadság címoldalán. (Hol van már a tavalyi Népszabadság?)

Fel is lennék dúlva – újságíróként és állampolgárként is –, ha a nyilvánosság ignorálásánál nem lenne még sokkal felháborítóbb az, ami a velencei wellness szálló falai között elhangoz(ha)tott. Ha hihetünk a kiszivárgott híreknek, akkor a jelenlegi miniszterelnök azzal az ígérettel igyekezett lelket önteni a hallgatóságába, hogy egy bő évtized alatt, 2030-ra utolérjük Ausztriát. Nem kívánnék most senkit azzal untatni, hogy hányszor hallottuk mindezt a szocialistának nevezett rendszerben, és arra is csak futólag emlékeztetnék, hogy az Orbán Viktor aktív részvételével lezajlott rendszercsere idején pontosan ugyanez volt az ígéret Ausztria vonatkozásában – mármint nem a 2030-as dátum, hanem a bő tíz év. Inkább arra a józan észre szeretnék most apellálni, ami a jelek szerint a frakciótagokból hiányzott.

Az utoléréshez – még a matolcsysta, unortodox közgazdaságtan szerint is – elsősorban tőke kell, mivelhogy semmiből nem lesz semmi: aki fel akar zárkózni, annak előbb be kell ruháznia. Magyarországon viszont a gazdagabb uniós tagállamok adófizetőit leszámítva senki sem szeret beruházni – még maga a kormány sem, ha a humán tőkébe, vagyis az oktatásba meg az egészségügybe érkező beruházások statisztikáit tekintjük. De még az uniós állampolgárok nem egészen önkéntes beruházásaival is baj van: a GDP 5-6 százalékára rúgó EU-támogatásokból az Orbán-kabinetnek a GDP 2-3 százalékát kitevő gazdasági növekedést sikerült előállítania (a csúcsévekben), ami nagyjából a faék meg a kőbalta hatásfoka.

Még sokkal rosszabb hír – legalábbis a nemzeti oligarchák nézőpontjából –, hogy ha a főnökük véletlenül igazat mondott volna, az számukra (beleértve az Orbán-családot is) azt jelentené, hogy vége a tőkefelhalmozás korának. Amit ténylegesen fejlesztésre fordít ugyanis az ország, azt nem lehet ellopni – ez olyan ökonómiai vastörvény, amit még Matolcsy György sem tudott megcáfolni. Ráadásul 2020-tól véget ér az uniós finanszírozási kánaán, vagyis tíz év alatt mindenféle külső támogatás nélkül kellene megcsinálnunk azt a felzárkózást, ami tizenhárom év alatt példátlan pénzesőben sem sikerült.

Úgyhogy én azt mondanám: néhány hazug emberen kívül nem fognak itt senkit és semmit utolérni – legkevésbé az Európa leggazdagabb és legsikeresebb államának számító Ausztriát.

Hargitai Miklós