Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Új Egyenlőség-jel / Itt a bérharc?

Népszava|2017. szept 22. 06:02
[A+ A-]

Sztrájkolnak a dolgozók a Tescónál. Ez tőlünk Nyugatra nem számítana hírnek, ott a mindennapok része, hogy a magukat rosszabb helyzetben érző munkavállalók küzdenek a céljaikért. Ez nem a haldokló nyugat vergődése, hanem éppen annak a jele, hogy nincsen még minden veszve. Ha kell, akkor a dolgozók képesek megszervezni magukat és fellépni az őket ért igazságtalanságok ellen.

De nálunk újdonságnak számít. Bár nem annyira meglepő, hiszen egy régebbi kutatás szerint a magyarok 94 százaléka nem csatlakozna egy jogellenes sztrájkhoz, miközben a franciák 54 százaléka mondta csak ezt, a németeknek pedig 75 százaléka. Én ne legyen illúziónk, ha nem jogellenes sztrájkról lenne szó, akkor sem sokkal többen felelnék azt, hogy ha kell, mellé állnak.

A Tesco sztrájk újszerű, hiszen a rendszerváltás óta nem volt ennyi helyre kiterjedő, ennyi dolgozót érintő megmozdulás a versenyszférában. Ugyan még nem tudjuk, hogy mi lesz a vége, és a szakszervezetek képesek lesznek-e elfeledtetni az eddigi bérharcocskákra jellemző „úgyis mindegy, nem ezen múlik” attitűdöt. Arra mindenképpen jó, hogy ráirányítsa az ország figyelmét, mit okoznak az alacsony bérek.

Talán a legnagyobb fricskák egyike a kereskedelmi alkalmazottakat tömörítő szakszervezettől, hogy a sztrájkról készült videójuk zenei aláfestése az Edda Művek „Nincs visszaút” című száma. A zenekar frontembere kifejezetten kormányt támogató „húrokon” játszik. Jól jellemzi a hangulatot a rendszerváltás után íródott dal első négy sora: „Ez így már nem mehet, legyen már vége! / Nem ezt ígértétek. /

Emberibb életet sürgető vészjelek. / Gyorsan fogynak az érvek.”

Közben a felelős magyar kormány érzi, hogy csak sodródik az árral, és úgy tesz, mintha neki és az elmúlt hét évnek nem volna ebben felelőssége. Persze mondhatjuk, hogy a Tescóban a bért nem a kormány határozza meg, de tény, hogy az ottani dolgozók bére idomul a nemzetgazdaság egészéhez. Az alacsony bérszínvonal az országban alacsony bérszínvonalat jelent a kiskereskedelemben. Ez viszonylag egyszerű ok-okozati összefüggés.

Amíg a kormány a befektető-barát munkaerőpiac létrehozásán fáradozott (értsd: alacsony bérek, megnyirbált munkavállalói jogok, gyenge szakszervezetek), maga idézte elő a mostani helyzetet. És igen, elment mellettünk a szlovák, a lengyel és a cseh átlagbér, és jobban növekszik a román és a bolgár is. Ez pedig azt jelenti, hogy a munkaerő kivándorlása nem érhet senkit meglepetésként. Abban bízni, hogy a Brexit miatt majd visszatérő londoni magyarok helyreállítják a megbillent munkaerőpiaci egyensúlyt, hiú ábránd. Aki ezt reméli, az arra szavaz, hogy tartsuk alacsonyan a béreket.

Ne akasszunk persze extra terheket a Tesco-dolgozók és az őket képviselő szakszervezetek nyakába. Nem ők fogják megoldani a magyar munkavállalók problémáit. Ők az első lépcsőfokot jelenthetik abban, hogy világossá váljon: a munkavállalók jogaiért, lehetőségeiért nemcsak más a felelős, hanem mi is tehetünk valamit. Vegyük észre, hogy az alacsony bérek mellett most már „gyorsan fogynak az érvek.”

Kiss Ambrus politológus