Előző
Következő
új cikk

Belföld

Bedőlés szélén a Sorsok Háza

Népszava|2017. szept 22. 05:09
[A+ A-]

LEHULLIK A CSILLAG? Immár két éve üresen áll a Sorsok Háza tervezett épülete - Fotó: Molnár Ádám

Lázár Jánosnak elfogyott a türelme. Ha rövid időn belül nem történik valami, akkor a Sorsok Háza számára kialakított épületegyüttes nem a holokauszt áldozatainak új emlékközpontjaként fog megnyílni. "Vannak dolgok, amik, úgy látszik, nem oldódnak meg" – mondta az elkészült, ám meg nem nyitott Sorsok Házáról a kormányinfón Lázár. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet kérdésére megjegyezte: néhány hónapig várnak még arra, hogy a zsidó szervezetek és az intézmény között konszenzus szülessen a kiállítás tartalmáról, ám ha ez záros határidőn belül nem megy, akkor kénytelen a kormány mást csinálni ezen a területen.

A Józsefvárosi pályaudvar helyén létesítendő emlékközpont szakmai vezetésével a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, Schmidt Máriát bízta meg a kormány. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közgyűlése 2014 februárjában arra kérte a miniszterelnököt, hogy állítsa le a Sorsok Háza-projektet, mert annak „történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel”. Lázár megígérte, hogy a zsidó szervezetek jóváhagyása nélkül nem fogják átadni a központot, Schmidt Mária viszont azt kifogásolta, hogy a kancelláriaminiszter „vétójoggal” ruházta fel a zsidó szervezeteket. A tervezett időponthoz, 2014 tavaszához képest a beruházás egy évet csúszott ugyan, de az építkezés már így is rég befejeződött: a patthelyzet miatt több mint két éve üresen áll a Sorsok Háza.

Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét, amikor alkalmunk adódott rá, időről időre megkérdeztük, tud-e valamilyen fejleményről a Sorsok Háza ügyében. Érdeklődésünkre Heisler pár nappal ezelőtt is ugyanazt mondta, amit korábban: a Schmidt Mária által elkészített anyagot a Mazsihisz éppúgy elfogadhatatlannak tartja, csakúgy, mint az a két tucat szakmai és zsidó szervezet, amelynek a Miniszterelnökség korábban megküldte azt. Másik koncepcióról viszont nincs tudomása. „A labda nem a mi térfelünkön pattog” – jelentette ki. A zsidó újév miatt most nem tudtuk megszólaltatni Heisler Andrást, ahogyan Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját sem. Kerestük Schmidt Máriát is, eddig ő sem reagált.

A Sorsok Házára 6,6 milliárd forintot különített el a kormány, az összeg időközben mintegy 7,5 milliárdra emelkedett. Egyelőre nincs jele annak, hogy a befagyott tárgyalások újra megkezdődnének a kiállítás koncepciójáról.

Czene Gábor, Zoltai Ákos

Lájkoljon minket a Facebook-on is!