Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Átlényegülve Erdélyben

Népszava|2017. szept 23. 05:48
[A+ A-]

A Hunyadi Lászlónak is óriási sikere volt Kolozsváron. FOTÓ: Rákossy Péter

Ováció, medvekaland, vihar és varázslat – elkísértük a Magyar Állami Operaház társulatát a Kárpát-Haza Operatúra utolsó két  állomására.

„Már ezért megérte” – mondja egy hölgy, miközben megszorítja a mellette álló kezét. Pedig a műsor még el sem kezdődött. Az aradi sportcsarnok elsőre talán profán helyszínnek tűnhet egy balett-előadás számára. A folyosókon sportolók fotói, a pálya fölött sportsikerek emlékei lógnak a táblákon, az emeleten pedig zavartalanul üzemel egy konditerem még akkor is, amikor megjelenik Szennai Kálmán karmester, és vezényelni kezdi a Himnuszt. És mégis: jókora csarnok egy pillanat alatt átlényegül, és valami varázslatos veszi kezdetét A víg özvegy balett-változatának dallamaira.

A Magyar Állami Operaház 133 éves története során sohasem turnézott még Erdélyben, az is példa nélküli, hogy a társulat ekkora túrára induljon. Az erdélyi és partiumi első etap után tél végén következik a Délvidék, a Felvidék és Kárpátalja. A művészek közül sokan most először indultak turnézni, errefelé pedig sohasem léptek még fel, így szabályosan mellbe vágja őket a közönség szeretete. Anélkül, hogy coelhói húrokat pengetnék: többen közülük a könnyeikkel küszködnek, amikor a székelyföldi fogadtatásról mesélnek. Felidézik például, hogy egyik fiatal kollégájuk egy sepsiszentgyörgyi szupermarketben vásárolva „esett le”, hogy több száz kilométernyi utazás után olyan helyre értek, ahol tényleg mindenki magyarul beszél. Van, ahol spontán felhangzik a székely himnusz a tapsrendnél, máshol a járókelők, amint meglátják a stábtagokon a Magyar Állami Operaház emblémájával ellátott ruhadarabokat, nem győzik megköszönni a csodálatos előadásokat.

A háromhetes túra egyébként nyaralásnak finoman szólva sem nevezhető: a buszban zötykölődés, a szállásról szállásra költözés mellett a nem túl torokbarát időjárással is meg kell küzdeni. Hol zuhog, hol viharos a szél, hol egy úttestre dőlt fa akadályozta a balettosok buszát, hol pedig a táncosokkal szeretne túl közeli ismeretséget kötni egy medve. Az utóbbi kalandnak tetanusz-injekció lett a vége. Az énekesek azt hangsúlyozták: a turné igazi hősei a díszítők, kellékesek, öltöztetők, sminkesek és fodrászok, hiszen számukra minden előadás bevetést jelent. A 420 résztvevő körül 380 mind a három hetet végigcsinálta. Kőműves József, a műszak vezetője másfél perc alatt egyértelművé teszi, miért az ő kezében futnak össze a színpadépítés és a technikai megvalósítás szálai. Hiába kérdezem ugyanis, mi volt a legnehezebb a turnén, ő annyit felel: ha volt is bármi nehézség, megoldották, és kész. A titkárság vezetői egy jó osztályfőnök higgadtságával fogadják a legkülönfélébb kéréseket, a videós hangja valahol a Királyhágón maradt – panaszt azonban legfeljebb humoros formában hallani, mindenki a feladatra koncentrál. Akár egy óriási csapatépítő tréning, fogalmaz egyikük. Teszik a dolgukat, s egészen új oldalról is megismerhetik egymást. S milyen jól jön például egy öblös operai hang, ha a hotelfolyosóra kiszűrődő és félreérthetetlen (nem a stábtól származó) hangok miatt kell reklamálni!

A víg özvegy balettváltozata is hódított.

A víg özvegy balettváltozata is hódított.

A backstage-ből nézve a balett még annál is lenyűgözőbb, mint a nézőtérről. Mérnöki pontossággal időzített belépők, átöltözés egy szempillantás alatt. Egy kis mókázás még így is belefér: a kar tagjai hol a lelátó korlátján imitálnak rodeót, hol spontán keringőbe kezdenek a második felvonás alatt. A jó partneri viszony itt szó szerint élet-halál kérdés: egy pontos emelésen a táncosnak nem csak a karriere, de a testi épsége is múlik. A párosok összehangolt mozgása a takarásban is bámulatos: a férfi segít, hogy partnere ne botoljék el a spicc-cipőben a lépcsőfokokon, a nő pedig ezt minden egyes alkalommal megköszöni. Ha valaki egyedül jön le a színről, ketten lépnek oda biztosítani. A kellékesek adogatják a tálcákat, kalapokat, sétapálcákat, a táncosok az üresjáratok alatt lábmelegítőt húznak. Izomlazító eukaliptusz-illata terjeng. Stílszerű: a cipőjük gyantázása után belépőre várakozó szólótáncosok leginkább a startvonalon koncentráló sportolókat idézik. A légiesen könnyed mozdulatoknak ára van: bizony, jó szolgálatot lesz a kellék-legyező a néhány másodperces szünetekben a függöny mögött… A Glavári Hannát táncoló Karina Szarkisszova azt mondja: imádja ezt a szerepet, mert nem elég technikailag brillírozni, színészileg is komoly kihívás. „Hanna szegény lányból lett milliomos, tanulnia kellett ezt az életformát. Szeretem, hogy ilyen sokrétű a karakter, a zene pedig egészen csodálatos. Mindenkit azonnal magával ragad.” A Danilót alakító Jurij Kekalo azt említi, hogy minden előadáson más színpadon táncolnak, ami nem könnyű. „De élvezem ezt a szerepet, boldog vagyok, hogy két év után újra elővettük. Nem gondolkodom a nehézségeken, egyszerűen csak csinálom. Danilo és én nagyon hasonlítunk! – nevet az ukrán táncos.

Ami pedig az étkezéssel kapcsolatos sztereotípiákat illeti: gondolták volna, hogy az előadás után a balett-táncosokkal a legnagyobb valószínűséggel egy-egy gyorsétteremben futhatunk össze, néhány jókora hamburger társaságában?

Másnap Kolozsvár felé vesszük az irányt: a Hunyadi László következik (micsoda pikantéria!). Itt az idő még barátságtalanabb: a Sala Polivalenta rendezvénycsarnok tetejét kíméletlenül veri az eső, miközben hangol a zenekar. A termen halk moraj fut végig, amint – szólamilag – belép Cillei, azaz Dobák Attila. A 32 esztendős basszbaritonnak láthatóan nem okoz gondot, hogy mikroportba énekeljen, Amerikában musicalekben is szerepelt. Kriszta Kinga egészen remek Gara Mária, ahogyan Rab Gyula is több, mint kiváló V. László szerepében – íme, az új operageneráció, amelynek állva tapsol a közönség. Az ováció közben egy kisfiú megbabonázva közelít az ütősökhöz: mindig egy kicsit közelebb araszol, s tátott szájjal nézi a hangszereket. Hát tessék: a vendéglátó rövid megnyitójában emlegetett – akkor még talán túlzásnak érzett – csoda. Nincs itt semmi túlzás. Jó itt lenni és kész.

Háromhetes szeretet
A turné ötletgazdája, Ókovács Szilveszter főigazgató azt mondja: üresen kopognak a szavak, ha azt szeretné elmesélni, mennyi szeretetet kapott a társulat a három hét alatt. „Számtalan levelet küldtek nekem vadidegen emberek, hogy megköszönjék azt az ajándékot – ők fogalmaztak így –, amit az Operaháztól kaptak. Az, hogy valaki ismeretlenül veszi a fáradságot, és ezt megírja nekem, számomra egyértelműen azt jelzi, hogy a Kárpát-Haza Operatúra elérte a célját. Mert nem a vérünk tesz magyarrá bennünket, hanem a kulturális élményeink.”

Csepelyi Adrienn

Lájkoljon minket a Facebook-on is!