Előző
Következő
új cikk

Külföld

Németország - Alacsonyabb választási részvétel a vártnál

Népszava|2017. szept 24. 16:15
[A+ A-]

FOTÓ: ODD ANDERSEN / AFP

A korábbi hírekkel ellentétben mégis alacsonyabb részvételi arány körvonalazódik a német parlamenti választáson a négy évvel korábbival szemben. 13 óráig 41,1 százaléknyian adták le szavazatukat, 2013-ban ugyaneddig az időpontig a választásra jogosultak 41,4 százaléka élt szavazati jogával. Ez ugyan nem jelentős visszaesés, de már a 2013-as voksolás során is megkondították a vészharangot. Akkor 71,5 százalékos volt a részvétel, amely csak hajszállal volt jobb, mint a 2009-es rekord alacsony, 70,8 százalékos részvételi arány. Az urnákat 18 órakor zárják le, így addig még van idő a javításra.

Közben Angela Merkel kancellár is leadta szavazatát. 14 óra 30 perckor a berlini Humboldt Egyetemen dobta az urnába szavazólapját. A jelenlévő újságírók bánatára nem nyilatkozott a voksolás esélyeit illetően.

Mi történik majd a választás után? Az új parlament, a Bundestag első ülését legfeljebb 30 nappal a választás után kell megtartani, vagyis legkésőbb október 24-én kell összeülniük a megválasztott képviselőknek. A nyitóülésen választják meg a parlament elnökét, az ország hivatalosan második közjogi méltóságát. Az új kancellárt viszont egy jóval későbbi időpontban kell megválasztani. Legutóbb erre 2013. december 17-én került sor, mintegy három hónappal a választás után.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!