Előző
Következő
új cikk

Belföld

Botka László hétfőn ismerteti ajánlatát a szövetségre

MTI|2017. szept 24. 21:20
[A+ A-]

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Hétfőn ismerteti a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választásokra összeálló szövetségre vonatkozó ajánlatát.

Botka László vasárnap kora este Győrben, a 28. Őszirózsa fesztiválon, mintegy kétszáz ember előtt kifejtette: reményi szerint minden demokratikus mozgalom el fogja ezt fogadni, mert a Fidesz választási rendszere szerint ahhoz, hogy a kormányt leváltsák, mind a 106 egyéni választókerületben közös jelöltet és közös listát kell állítani. Kormányváltók szövetségét szeretnénk létrehozni - mondta.

A válaszokból pedig kiderül, hogy ki az, aki "tényleg le akarja váltani az Orbán rezsimet", és ki az, aki "csak a saját politikai túléléséért hajt" - tette hozzá.     Nem csak a közvélemény-kutatások szerint akar a magyar választók többsége kormányváltást, ezt az ellenzék a mindennapokban is érzékeli - hangsúlyozta. Hozzátette, az emberek szerint a Fidesz nyolcéves kormányzása alatt az ország igazságtalan lett. Minden döntésben csak a gazdagoknak segítettek, ilyen volt az egykulcsos adórendszer, vagy a családtámogatási rendszer - mondta. Megjegyezte, kilenc éve nem emelték a családi pótlékot, a családi adókedvezmény pedig nem elérhető az alacsony jövedelműek számára, megváltoztatták a nyugdíjemelés szabályait, a kétmillió magyar nyugdíjas több mint fele százezer forint alatti jövedelemből él.

Az egészségügyben alig van ápoló és orvos, tavaly több orvos hagyta el az országot, mint ahány diplomát kapott az ország négy orvosi egyetemén, ugyanakkor egyre több az orvos a fizetős rendszerben - sorolta.

Az oktatásról azt mondta, hogy egy friss nemzetközi felmérés szerint a magyar gyerekek 27 százaléka funkcionális analfabéta. Magyarország és a gyerekek jövője  nem az olcsó, betanított bérmunka, hanem huszonegyedik századi tudás - fűzte hozzá.

Kérdésekre válaszolva a párt nyugdíjprogramjáról elmondta, hogy bevezetnék a megélhetési minimumot, e szerint aki nyugdíjas, nem kaphat a megélhetéshez szükségesnél kevesebbet. Duplájára emelnék a minimum nyugdíjat, jelentősen megemelnék a százezer forint alatti nyugdíjakat és visszaadnák a 13. havi nyugdíjat.

"Politikánk lényege, hogy megélhetési minimum legyen Magyarországon" - mondta Botka László, hozzátéve, hogy ennek forrását elő fogják teremteni.

Beszélt arról is, hogy visszaállítanák a népszavazás szabadságát Magyarországon, "amit jelentősen korlátozott a Fidesz". A jelenlegi jogszabály sok népszavazási kezdeményezést enged, de a "Fidesznek minden eszköz megvan a kezében, hogy ezeket akadályozza" - mondta. "Az a kormány, amely fél a saját állampolgárai véleményétől, az nem erős" - hangsúlyozta.

Az egészségügyi programra kitérve azt emelte ki, hogy nem röghöz kötni kell az orvosokat, hanem meghallgatni őket, hogy mit szeretnének, miért mennek el.

A déli határon lévő kerítésről azt mondta, hogy az addig fog állni, amíg az emberek félnek. A cél az, hogy minél rövidebb ideig féljenek, mert nem olyan jövőt szeretnének az emberek az unokáiknak, ahol Európa közepén egy drótkerítés áll. "Nincs ott a helye" fogalmazott, majd hozzátette: a Fidesz célja, hogy elterelje másról a figyelmet.

Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke azt mondta, minden adott ahhoz, hogy jövőre "minden rendben legyen". Folyamatosan halálhírét keltik a pártnak, amelyet azonban "az emberekkel közösen túl fognak élni, mert kell hogy legyen egy valós baloldali alternatíva" - fogalmazott.  "Fel fogjuk szántani az országot a következő fél évben, nem fogjuk feladni" - jelentette ki.

Az Őszirózsa fesztiválon bemutatták a térség két egyéni országgyűlési képviselő jelöltjét, Prollreisz Balázst, aki jelenleg a párt győri önkormányzati képviselője és Greguss András vízügyi mérnököt.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!