Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Mariska, ne hisztizz!

Népszava|2017. okt 2. 05:45
[A+ A-]

Fotó: Vajda József

Október 16-án mutatják be Mészáros filmjét, Törőcsik főszereplésével. Pataki a forgatás után leült a két nővel beszélgetni, könyv lett belőle.

Törőcsik Mari legfontosabb jeleneteinek helyszíne egy falusi ház volt Megyeren, tudhatjuk meg az Aurora Borealisról, Mészáros Márta új filmjéről a héten boltokba kerülő azonos című könyvből. Látszólag a színész és a rendező, a két nagy formátumú nő beszélgetéséből válogat a filmet Mészáros és Jancsó Zoltán mellett forgatókönyvíróként jegyző Pataki Éva. A huszadik század magyar művészetét és kulturális életét meghatározó, ma már nyolcvan feletti filmes végigzsörtölődte egymással a forgatást követő beszélgetéseket, de az Athenaeum kiadóban összeállított szöveg végül mégis több ennél. Munkanapló is egyben, benne a magyar huszadik századdal, amolyan párhuzamos életinterjú.

Pataki Éva ültette le őket, és így jellemzi a két – jelenleg azonos társadalmi státuszú és művészi sikereket elért – nőt: „pályájuk több mint ötven éve fut párhuzamosan. A kezdetektől tudtak egymásról, figyelték egymást, bár közösen végigélt filmes munkájuk mindössze három alkotás: a Holdudvar (1968), a Napló apámnak, anyámnak (1990) és legutóbbi filmjük, az Aurora Borealis (2016). A Holdudvar évében, ’68-ban forgatott Törőcsik először Jancsó Miklóssal, Mészáros Márta akkori férjével, de összetalálkoztak Cannes-ban is, ahol évekig visszatérő vendégek voltak. Mindketten vonzódnak az orosz kultúrához, rengeteg inspirációt kaptak az oroszoktól, közös barátjuk volt például Viszockij, Szmoktunovszkij és Ljubimov. Nem napi kapcsolatot ápoló, hagyományos barátnők, de mindig tudtak egymásról.” Pályájuk is ugyanazt az ívet írta le, a szocialista kultúrpolitika engedte őket dolgozni, magyar és külföldi sikereket értek el, a keleti és a nyugati blokkban is ismertté vált a nevük, a közéletből sem vonták ki magukat, és komoly, nagy szerelmek éltették bennük a nőt. Pataki Évát megragadta ez a különös, párhuzamos út.

Fotó: Kurti István

Fotó: Kurti István

„Az egymást évtizedek óta jól ismerő rendező és színésznő minden reggel ugyanazt a jelenetet ismételte, mint egy rituálét. Talán azért, hogy egymást és a stábot mulattassák, talán azért, hogy felébredjenek a ködös őszi kora reggeleken. Valahogy így: – Mészáros, te megölsz engem! Én ezt nem tudom végigcsinálni. – Mariska, ne hisztizz, olvasd át a szöveged! – Dehogy olvasom, majd te mondd meg, hogy hova álljak, hova nézzek, és akkor tudni fogom. Most visszamegyek a szállodába… Miért van itt ilyen hideg? – Mariska, minden fűtőtest rád van irányítva, mindenki majd megsül. – Én fázom. És tudod mennyire fáj a kezem? - Nekem meg a lábam fáj...” A könyv előszavában olvasható részlet jól példázza a bejáratott barátság és régi munkakapcsolat nyújtotta biztonságérzetet. Tudják, hogy támaszkodhatnak egymásra a meggyengült egészségi állapotukban is, mely leginkább vicc tárgyát képezi mindkettejük számára. „ Én a Körhinta társadalmi üzenetéből nem értettem egy kukkot sem, amikor először néztem. - meséli Mészáros Márta - De! Semmi mást nem láttam, csak a Törőcsik arcát, ahogy ott áll, és azt mondja az apjának: Édesapám, akármit csinál, megöl vagy nem, én elmegyek. És akkor kimegy a házból, és az öreg utána dobja a baltát. A balta elsuhan Törőcsik arca mellett, aki ott áll és néz. És ez az arc belém vésődött. Ez volt az a nőideál, az a női lét, ami bennem is megvolt, és akkor fölfedeztem, hogy ez a makacsság létezik Magyarországon. Ha meghalok, akkor is a magam útján megyek.” A beszélgetésből kiderül, hogy ezt a háború utáni években még ritkaságnak számító függetlenséget kölcsönösen tisztelték egymásban. Törőcsik állítólag azzal ment oda egyszer a Fészek Klubban Mészároshoz – dacára annak, hogy annak előtte szinte nem is beszéltek még személyesen –, hogy Magyarországon két nő van, ők ketten.

A történelem forgószele is ugyanoda repítette őket, csak más irányból. Törőcsiket a kicsinyke magyar Pélyről, Mészárost a távolból. A rendező, akinek a gyerekkorát többé-kevésbé ismerni lehet önéletrajzi ihletésű Napló-sorozatából, így emlékszik: „Kirgíziába 1941-ben érkeztek meg a magyar kommunisták is: Nagy Imre, Rákosi, Bebrits, Gerő és a későbbi nevelőanyám, Wagner Anna. A magyarokat betelepítették a házunkba, és ez a mi sorsunkat is eldöntötte, ezért menekültünk meg. A földön, matracokon feküdt a későbbi magyar kormány. Nekem ezek nénik, bácsik voltak.’42-ben meghalt az anyám. Tízéves voltam. Mindig azt mondta nekem: Menj el, mindenképpen, menj vissza, menj haza Magyarországra!”

És így fonódik össze történeteikben a közélet, a politika, a káderek anekdotái, az ikonikus férfisztárok esendőségei, a házastársi kiszolgáltatottság, a munka tisztelete és a kor tanúinak fanyarsága. Lehetne azt is hangsúlyozni, hogy a könyv által megismerhető a huszadik század női szemmel. De ez eltörpül amellett, hogy a nézőpontjuk, ahogy a tehetségük is, független.

Névjegy
Pataki Éva forgatókönyvíró, az Oscar-zsűri tagja. Mészáros Mártával 26 közös filmjük van, köztük a Napló szerelmeimnek, A hetedik szoba, a Kisvilma, A temetetlen halott és az Utolsó jelentés Annáról. Saját rendezése a Bébiszitterek, a Kiutazása közérdeket sért, A Nékosz-legenda, színdarabjai közül a legismertebb az Edith és Marlene.

Kuczogi Szilvia

Lájkoljon minket a Facebook-on is!