Előző
Következő
új cikk

Belföld

Új tantárgy - Boldogságórákon tanítják a hálálkodást Szekszárdon

nepszava.hu|2017. okt 13. 09:53, frissítve: 2017. okt 13. 10:01
[A+ A-]

Forrás: Facebook/Szent József Iskolaközpont

Boldog Iskola a szekszárdi Szent József Iskolaközpont. A gyerekek megtanulják, hogy hálát érezzenek környezetük iránt, és hogy miként lássák a jót – tudósít a teol.hu.

A Katolikus Pedagógiai Intézményben hallottak először a Boldog Iskola programról a szekszárdi Szent József Iskolaközpont pedagógusai, amelyet megismerve úgy döntöttek, megteszik az első lépéseket, hogy Boldog Iskolává válhassanak. „Arra törekszünk, hogy a boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak” - vallja dr. Bagdy Emőke professzor, aki a program fővédnöke.

Szomorú tapasztalat ugyanis, hogy rengeteg ember, köztük nagyon sok gyermek szorong. Az iskolarendszer teljesítménykényszerén kívül a külső elvárásoknak való megfelelési vágy a felelős ezért. A Boldogságóra-program is bizonyította, hogy a boldogság tanulható, a negatív hozzáállás áthangolható.

Ez a stratégia tíz hónapon keresztül más-más boldogságfokozó technikát helyez fókuszba, ezt tanítja. Felkelti az igényt a testmozgás iránt, úgynevezett megküzdési módszerekkel erősíti a gyerekek problémamegoldó képességét. – Rájöhetnek tanulóink arra, hogy a nehézségek éppúgy az élet részei, mint a sikerek, s nem kudarcként, hanem fejlődési lehetőségként értékelik ezeket a helyzeteket. Megtapasztalják a jócselekedetek örömét, és hogy hogyan kell elköteleződni egy-egy cél mellett – állítja az iskola pedagógusa.

A keresztény nevelés már régóta fókuszába vonta a lélek, s az érzelmi intelligencia csiszolását, fejlesztését, a Szent József Iskolaközpont pedagógiai eszköztárába ezért is illeszkedik olyan kiválóan a Boldogságóra program. A 2. osztályban hittanóra keretében Nyisztorné Mihola Zsuzsanna, 5. osztályban osztályfőnöki órán Bertáné Hargitai Margaréta, 6. osztályban szintén osztályfőnöki órán Riznerné Osztafin Klaudia vezetésével induló boldogságórák mind a gyerekek, mind a szülők körében nagy sikert arattak, akik nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel várják a következő hónapot, az új technikák elsajátítását. A szülők körében két osztályban is akkora érdeklődés kíséri a boldogság tanulásának folyamatát, hogy kérésükre a pedagógusok hamarosan a szülők számára is lehetővé teszik a program kipróbálását.

Szeptember a hála hónapja volt. Második osztályban a gyerekek hálavirágokat és egy egész kertet készítettek, melyben azt mutatták meg, hogy milyen sokféleképpen lehet kifejezni a hálát. Tanító nénijüket mélyen meghatotta, hogy a virágok készítése után a kis másodikosok milyen természetesen léptek oda egymáshoz, s fejezték ki egymás iránti hálájukat öleléssel, mosolygással. Az ötödikesek hálafilmjében az egyik tanuló egy napját kísérték végig, dokumentálták azokat a helyzeteket, melyben nehézségek, rossz élmények érték a főszereplőt, de a hála – mint a valóságban is – minden negatív érzést pozitívvá változtatott. A feladat a csapatmunka fontosságára is ráirányította a figyelmet. A hatodikosok megnézték, hogy a teremtett világban mi mindenért lehetnek hálásak, az ő hálakertjük hasonlatossá vált az Édenkerthez – írja a megyei lap.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!