Előző
Következő
új cikk

Belföld

Nem nyomoznak a 444-es újságírót rángató fideszes ellen

nepszava.hu|2017. okt 13. 13:44
[A+ A-]

A rendőrség levélben közölte Halász Júliával, hogy megszüntetik a nyomozást Szabó László XI. kerületi Fidesz-tag ügyében, aki a karjánál fogva rángatta a 444 tudósítóját - erről az újságírónő számolt be saját Facebook-oldalán.

Idén májusban keltett országos felháborodást az eset, amikor a 444.hu munkatársa videóriportot akart készíteni a Fidesz konzultácós országjárásának budapesti állomásáról, ám a szervező Szabó László ezt nem hagyta. Mivel a tudósító jelezte, hogy nem hagyja abba a forgatást, az újbudai Fidesz tagja a karjánál fogva lerángatta a tudósítót az emeletről, és az épület előtt folytatta a fenyegetőzést. Halász Júlia úgy emlékezett vissza az esetre: több kollégája vagy barátja is körülállt, és azt mondták, hogy csak akkor kaphatom vissza a telefonom, ha előbb megmutatom nekik a kamerámat. Folyamatosan fenyegetőztek és megpróbáltak megfélemlíteni. Körülbelül 10 percig kértem, hogy adják vissza a telefonomat, mindannyiuktól többször segítséget kértem. Mikor elmondtam Szabó Lászlónak, hogy úton van a rendőrség, a fotóimat kitörölte a telefonomból, és visszament a rendezvényre.

A 444 munkatársával történtek miatt a Nem maradunk csendben csoport demonstrációt is tartott a Fidesz újbudai irodája előtt.

Hiába keltett azonban felháborodást a fideszes politikus viselkedése, most mégis megszüntetik a nyomozást, mivel “nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény”. Halász Júlia közösségi oldalán azt írta: Szabót hosszasan mentegeti a határozat: szervező is volt, meg amúgy is csak a “karomat érintve kísért”, és tulajdonképpen önként mentem vele. De hogy miért mentem volna bárhova is, miközben a kameraállványom még a teremben volt és miért volt olyan fontos, hogy kirakjon az épületből, tehát azt, hogy mi is történt valójában, úgy tűnik, egyáltalán nem vizsgálták.

Mintha fel sem merült volna az a teljesen nyilvánvaló kérdés, hogy mégis hogyan került a telefonom Szabóhoz, ha az ő “magatartása nem tekinthető támadó jellegűnek”. Én adtam volna a kezébe? - teszi fel a költői kérdést az újságírónő. Bejegyzését azzal zárja: ha azon a délutánon hagynak forgatni, közel se tudtam volna olyan érzékletesen bemutatni ennek a rendszernek a kártékonyságát, mint azzal, amit most csinálnak velem. Ennek az első állomása ez az elmismásolt nyomozás, aminek a hiányosságairól részletesen is be fogok számolni, amint sikerül betekintenünk az iratokba - ígérte.

A teljes bejegyzést alább olvashatja el:

Lájkoljon minket a Facebook-on is!