Előző
Következő
új cikk

Tudomány

Újabb csillagászati szenzáció

Népszava|2017. okt 16. 18:12
[A+ A-]

A gravitációs hullámok szemléltetése az Albert Einstein Intézet sajtótájékoztatóján. FOTÓ: AFP / JULIAN STRATENSCHULTE / DPA

Két hete kapott három fizikus Nobel-díjat Einstein százkét évvel ezelőtt közzétett elméletének gyakorlati igazolásáért. Rainer Weiss, Kip Thorne és Barry Barish az amerikai lézersugárral működő obszervatóriumban (LIGO) igazolták, hogy léteznek a gravitációs hullámok. Az ESO (Európai Déli Obszervatórium) munkatársai magyar idő szerint tegnap délután új, szenzációs bejelentést tettek a témában. Eszerint Chilében telepített teleszkópjaik az első látható forrását érzékelték a gravitációs hullámok forrásainak. Azaz először érzékelték fény és gravitációs hullámok kibocsátását ugyanazon objektum által.

E mostani felfedezés azzal kezdődött, hogy a LIGO és a hasonló olaszországi obszervatórium, a Virgo 2017. augusztus 17-én ötödször észlelt gravitációs hullámokat. Majd ezt követően két másodperccel később rövid idejű gamma sugár kitöréseket is megfigyeltek. A hullámok forrását a déli égbolton több száz teliholdnak megfelelő területre tették, ahol csillagok milliói láthatók. Az éjszaka során több teleszkóp is azonosította fényforrásként az objektumot, 130 millió fényévnyire a Földtől. A történelmi megfigyelés azt mutatja, hogy ez az objektum két neutroncsillag összeolvadásából jött létre. Az ilyen égitestek létezését 30 éve jósolták meg, ez az első eset hogy megfigyelték őket. Ennek eredményeként szóródnak szét olyan fémek az Univerzumban, mint az arany és a platina.

A felfedezés azonban nem egyedül az ESO érdeme, globális összefogás eredménye, az első megfigyelések után mintegy 70 megfigyelőállomás is észlelte a jelenséget, amely edig a legközelebbi gamma sugárzás és gravitációs hullám forrás.

V. P.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!