Előző
Következő
új cikk

Belföld

Római-part - "Hamiskártyás csellel" lehetetlenítették el a népszavazást

nepszava.hu|2017. okt 18. 09:03
[A+ A-]

A képen a Duna szentendrei partszakasza látható - Népszava fotó

Már kedden híre jött: újabb referendum ellehetetlenítésére készül a Fővárosi Közgyűlés: az olimpiarendezés után a tervezett római-parti gátról sem mondhatnak véleményt a budapestiek. Már az aláírásgyűjtést is okafogyottá tennék.  Mint a Klubrádió reggeli műsorában elhangzott, egy, a mai közgyűlésen elfogadott javaslattal -  "hamiskártyás csellel" - sikerült ellehetetleníteni a népszavazást kikényszeríteni akaró aláírásgyűjtést. Erről Gadó György Pál, a Greenpeace Magyarország zöldterületkampány-felelőse tájékoztatta a rádiót. Az ellenzéki pártok értékelése szerint a Fidesz (ismét) gyáván megfutamodott a nép akaratának kinyilvánításától, és az aktus belezavart volna a kormánypárt sorosozós választási kampányába is.

A csel lényege: a közgyűlés először jóváhagyta, hogy visszavonja az áprilisi határozatát a gátépítésre vonatkozóan, majd a határozatot átszámozva, azonnal ismét elfogadta azt.

18 igen, 7 nem

MTI:

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés a római-parti védmű part menti nyomvonalát támogató április határozatát szerdán rendkívüli ülésén. A testület erről 18 igen szavazattal, 7 nem ellenében döntött. A Fővárosi Közgyűlés határozatában kimondta: a védmű nyomvonalának pontos kijelöléséről később dönt és hatályon kívül helyezi az április 5-i határozatát. Ennek a határozatnak a visszavonása érdekében kezdeményezett az Együtt és a Párbeszéd fővárosi helyi népszavazást.

Juhász Péter, az Együtt elnöke győzelemként, illetve a Fidesz gyáva megfutamodásaként értékelte a történteket. 

A helyszínről jelentjük
Gy. Németh Erzsébet (DK), Horváth Csaba (MSZP) és Karácsony Gergely (Párbeszéd) - MTI Fotó: Soós Lajos

Gy. Németh Erzsébet (DK), Horváth Csaba (MSZP) és Karácsony Gergely (Párbeszéd) - MTI Fotó: Soós Lajos

Újra visszavonulót fújt a Fidesz egy lehetséges népszavazással szemben. Miután kiderült, hogy az egységbe tömörült ellenzéki pártok két nap alatt 10 ezer aláírást gyűjtöttek a Római-parti mobilgát tavasszal elfogadott, vízparti nyomvonalával szemben, a fideszes városvezetés szerda reggel rendkívüli közgyűlésén inkább visszavonta a nyomvonalról szóló határozatát, csak hogy ne lehessen az ügyről népszavazást tartani.

A Közgyűlés ülése most sem maradt botrányok nélkül: a városháza mindössze pár perccel a szavazás előtt osztotta ki a határozati javaslatot, amit felháborodásában Tokody Marcell Jobbikos képviselő a plénumon összetépett.

A Fővárosi Közgyűlésben ezúttal is ott voltak a tüntetők, így a mobilgát-ellenes partvédők, illetve az állításuk szerint a hullámtérben élőket tömörítő ellentüntetők.

Az ellenzéki népszavazás kezdeményezői, így Juhász Péter Együtt és Karácsony Gergely Párbeszéd társelnök úgy látták: a kormánypárt rendre megfutamodik a népszavazás elől, így tett a vasárnapi bezárás, az olimpia ügyében is.

Tény, hogy a fővárosi kormánytöbbség a korábban kifejezett álláspontjukkal ment szembe a szerdai döntéssel.

Az áprilisi nyomvonalat hatályon kívül helyező javaslatot Tarlós István főpolgármester vette a nevére. Annak ellenére, hogy ezzel Tarlós eddig azzal érvelt, hogy a városháza által felkért, különféle tudományos testületek – MTA, Műszaki Egyetem, Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsa – szakvéleménye a vízparti nyomvonalat támogatja, amit szerinte minél előbb meg kell építeni szerinte. A késedelemmel pedig a területen élőket veszélyeztetik.
Most viszont az elfogadott javaslatban feketén-fehéren szerepel, hogy az ellenzéki népszavazás miatt vonják vissza a korábbi döntésüket.

Az ellenzék, illetve a civil partvédők azt szeretnék, ha nem a Duna-parton, hanem jóval bentebb, a Királyok útja-Nánási úton húzódna a védővonal. Így ugyanis kevesebb fát kellene kivágni, illetve megmaradna a part természetes látványa. Az Együtt és a Párbeszéd végül népszavazási kérdést kezdeményezett a Duna-parti nyomvonal visszavonásáról, amit végül a Kúria elfogadott.

A városháza szerint most azért „célszerű" visszavonni a határozatukat, mivel egy ilyen népszavazás csak fél évvel elodázná a beruházást, a most elfogadott javaslatban ugyanis nem jelöltek ki határidőt az újabb nyomvonal kijelöléséére.

Mindössze annyit írnak, hogy a Fővárosi Közgyűlés később dönt az ügyben, amikor elkészül az áprilisban elfogadott Duna-parti nyomvonalhoz képest valamivel beljebb, a mai magántelkek kerítésénél húzódó, úgynevezett „kerítésvonali" védőgátról szóló tervtanulmány.

A döntés háttere, hogy Tarlóssal szemben ugyanis a pártnak sem akaródzik megépíteni a vízparti gátat. Nemrégiben ugyanis kiderült, hogy a Római-partra tervezett gát ötlete rendkívül népszerűtlen, mindössze a fővárosiak 17 százaléka támogatja. Nem véletlen, hogy a Jobbik kivételével a teljes ellenzék felsorakozott a magas labdának ígérkező Duna-parti mobilgát ellenes népszavazás mögött. (A gátat a Jobbik is ellenzi, csak a népszavazási aláírásgyűjtésbe nem szálltak be.)

Szemmel láthatólag a Fideszben végül egy kompromisszumos megoldás mellett döntöttek: Bús Balázs óbudai polgármester szeptember végén bedobta a „kerítésvonali gát" ötletét, ami annyit jelent, hogy az áprilisi nyomvonalhoz képest néhány méterrel beljebb, a mai magántelkek kerítésénél húzódna a védőgát, ami annyiban kompromisszumos megoldás lehet, hogy valamivel kevesebb fát kell kivágni, illetve megmaradhat a parti kavicsos föveny, ám továbbra is árvízvédelmet kapnának a hullámtérben létesített, Fidesz-közeli vállalkozók szállodái, ingatlanjai.

Tarlós István akkor kárhoztatta a javaslatot, mondván: a kerítésvonali verzió 3 milliárd forinttal többe kerülne többe. Később azonban a főpolgármester álláspontja ebben is felpuhult és a múlt héten már úgy látta, hogy támogatni tudja, hogy megvizsgálják a kerítésvonali verziót is.

Batka Zoltán

A várakozások szerint egyébként a gát nyomvonaláról több éve tartó vitát a hétfőn elindult népszavazás elvileg lezárhatta volna, ám a mai Magyarországon szinte mindig akad egy váratlan, vagy kikerülhetetlen, jogi manipulációkkal körbebástyázott kanyar, ami kisiklatja az ellenállási törekvéseket a mindent lenyomó, arrogáns hatalommal szemben.

A városvezetés luxus lakóparkok érdekét szolgálja

Az LMP szerint a budapesti városvezetés luxus lakóparkok és hotelek védelmét fontosabbnak tartja, mint a teljes Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi szintjét. Csárdi Antal, a párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a római-parti gát ügyében korábban többször elmondott álláspontját megerősítve közölte, a parti nyomvonal árvízvédelmi szempontból kockázatosabb, bármilyen, a folyótól távolabb elhelyezkedő védműnél. Az LMP politikusa szólt arról is, úgy gondolják, a városvezetés valamilyen ügyeskedés útján megpróbál megfutamodni a népszavazás elől, mivel fél a népakarat meghallgatásától és betartásától.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, óbudai önkormányzati képviselő, az egyik kezdeményező lapunknak felelevenítette: a fővárosi népszavazási kezdeményezésnek a Kúria múlt heti döntése adott zöld utat. A bíróság - megváltoztatva a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntését - hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést. Béres - Pataki Mártonnal közösen beadott - kérdése így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?" Vagyis azt szeretnék elérni, hogy a római-parti mobilgát nem az áprilisban kijelölt parti nyomvonalon épüljön meg, hanem másutt - leginkább a Nánási út és a Királyok útja vonalán építendő gátat preferálják, a parti fák védelmére hivatkozva.

Már az első napon 10 000 aláírás gyűlt össze.

A Magyar Nemzet már tegnap úgy értesült, a Tarlós István főpolgármester által mára összehívott rendkívüli közgyűlés - amelynek előterjesztés nélküli meghívóját a főpolgármester nem írta alá - megakadályozza a referendumot, akárcsak az év elejei olimpiai népszavazást:

Lájkoljon minket a Facebook-on is!