Előző
Következő
új cikk

Külföld

Madrid megvonhatja Katalónia önrendelkezési jogát

nepszava.hu|2017. okt 19. 11:30
[A+ A-]

Mariano Rajoy/AFP

Ha a spanyol kormány felfüggeszti Katalónia autonómiáját, akkor a katalán kormány elnöke kihirdeti a térség függetlenségét. Carles Puigdemont ezt ígérte szerda este pártjának, a Katalán Demokrata Pártnak. Csütörtök délelőtt a spanyol kormányszóvivő bejelentette: Madrid folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást, vagyis megvonja Katalónia önrendelkezési jogát.

Madrid ugyanis ma délelőttig adott határidőt a katalán vezetőnek, hogy egyértelműsítse, kikiáltja-e egyoldalúan az autonóm közösség függetlenségét. Ezt a múlt héten megtette, de a döntést felfüggesztette.  Azt kértük a kormányfőtől, hogy ha az állam úgy dönt, hogy alkalmazza a 155-ös cikkelyt, akkor vessen véget a függetlenségi nyilatkozat felfüggesztésének, és szerezzen érvényt a népszavazás mandátumának – mondta a Katalán Demokrata Párt koordinátora, Marta Pascal.

Rajoy kormányfő már ekkor azzal fenyegetett, hogy a spanyol demokrácia történetében példátlanul az alkotmány 155-ös cikkét fogja alkalmazni, vagyis megvonja Katalónia önrendelkezési jogát.A spanyol parlamentben a baloldali Podemos és a katalán pártok képviselői követelték, hogy engedjék szabadon Jordi Sánchezt és Jordi Cuixartot, a katalán függetlenségi törekvés őrizetbe vett vezéralakjait.  A függetlenség ellenzői is egyre aktívabbak Barcelonában. Mintegy ezer ember tüntetett a spanyol egység mellett szerdán este. Néhányan javasolták, hogy zárják börtönbe Puigdemont kormányfőt - tudósított az Euronews.

A spanyol kormány szerint a katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, hogy tisztázza, kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét vagy sem, és állítsa helyre az alkotmányos rendet Katalóniában, ezért Madrid folytatja az alkotmány 155-ös cikkében előírt eljárást - jelentette be Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő csütörtökön. Mint mondta, a spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést tart, hogy döntsön azokról az intézkedésekről, amelyeket a parlament felső háza, a szenátus elé terjeszt.

Az alkotmány 155-ös cikke azt határozza meg, hogy ha a kormány azt alkalmazni akarja, akkor javasolt intézkedéseinek listáját el kell küldenie a szenátusnak, amely megvitatja őket, majd pedig szavaz róluk. A folyamat - az előzetes, nem hivatalos vélemények szerint - akár több hétig is eltarthat.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!