Előző
Következő
új cikk

Belföld

Donáth László: nem vagyok hajlandó képmutatásban élni

Népszava|2017. okt 21. 05:01
[A+ A-]

FOTÓK: Vajda József/Népszava

Nem hajlandó képmutatásban élni és nem bocsájt meg semmit Donáth László, aki szerint nincs szükség konszenzusra '56-ról. Az evangélikus lelkész a kormány menekültellenes kampányát és egyes egyházfők viselkedését a magyar társadalom tömegeinek elaljasítása miatt tartja súlyosnak.

- Gyakran hallani manapság, hogy olyan itt élni, mint az ötvenes években. Mit gondol erről?

- Ez bárgyú hasonlat, olyanok mondhatják, akik nem éltek azokban az időkben. Nem tudják, mi az a csengőfrász, milyen az, amikor valakit elkapnak, félig agyonvernek, és csak utána kérdezik meg, mi a neve. A mai hatalomnak ehhez az égvilágon semmi köze. Hogy gonosz, hogy elvetemült, hogy ember- és istenellenes? Az igaz. De a mai magyar közállapotok olyan messze vannak az ötvenes évekétől, mint Makó Jeruzsálemtől.

- 1955-ben született, az ötvenes évek emlékei családja emlékei lehetnek.

- Az én ötvenes éveim? Talán nem tudok szabadulni a 8 évet börtönben töltött apám szellemétől. 16 éven keresztül szinte havonta elmentem valamelyik magyar börtönbe. A másfél évtized alatt éppúgy szolgáltam a BV-sek ügyét, mint a fogvatartottakét, hiszen mindannyian be vannak zárva. Hét évvel azután, hogy már nem vagyok parlamenti képviselő, azután, hogy a magyar országgyűlés úgy döntött, hogy nincs szükség emberi jogi bizottságra, azt kell megélnem, hogy a civileket kitiltják a börtönökből, és megszüntetik a börtönrádiót. Ez ellen csak azt tudom tenni, hogy újra és újra elmondom, elmondom szószéken, elmondom interjúban, bármikor, ha nyilvánosan meg kell szólalni, hogy ez szégyen-gyalázat. Ez a kereszténység botránya. Nem az ateistáké, nem a baloldaliaké, nem a jobboldaliaké.

- Az 1956-os forradalom történetével, okaival és következményeivel kapcsolatban hatvan év elteltével sem született közmegegyezés.

- Nincs olyan történelmi esemény, amelyben konszenzus lenne. A mi családtörténetünk a családunk története. Nem kell átalakulnunk, transzformálódnunk és integrálódnunk a társadalmi emlékezetbe vagy kollektív tudatba. Nem tettük ezt apánk 1960. április 1-i kiszabadulása és az 1990-es rendszerváltás között, s nem tesszük most sem.

- Hogyan adná át ’56 történetét?

- Ha egy 16 éves megkérdezne, emberekről mesélnék neki, akiket ismertem. Arról, mi mindent hallottam tőlük. Nagy valószínűséggel mindebből novellafüzér születne, és a 16 éves csupán irodalomként figyelné. De ez így van jól. Nem akarok mást elérni sem a narratív, elbeszélt, sem a leírt történetekkel, mint azt, hogy ha ő egyszer majd hasonló körülmények közé kerül, mint amilyenek közé a szüleim kerültek, engem mint egyévest vonszolva magukkal, ne legyen meglepve. Mert még ezt is túl lehet élni.

- Hogy éli meg október 23-a közeledtét?

- Összeszorul a gyomrom ilyen idő tájt, nemcsak a Terror Házát látva, hanem bármilyen ötvenhatos megemlékezés, könyv, film, alkalom kapcsán. Eszembe jut 1992. október 23-a, amikor kifütyülték Göncz Árpádot. Vagy amikor Mécs Imrét a kilencvenes évek végén a 301-es parcellában gyalázták a kislánya füle hallatára. A minap a Dózsa György úton jártam. Meghőköltem, látva a 2006-ban átadott emlékművet, amelyről két személyes élményem maradt. A 90 éves Kosáry Domokos, apám egyik sorstársa belém karol, és hallgatjuk Gyurcsány Ferencet. És a goj motorosok motorzúgását. És azt is gondolom, hogy másutt nem lehet úgy emlékezni, mint itthon. Nekem a magyar földön való élet olyan állandó felfokozott szakrális élményt jelent, amiért mások Fatimába vagy a siratófalhoz zarándokolnak, vagy megfürdenek a Gangeszben.

- Annak az MSZP-nek széksoraiban ült a parlamentben, amelynek vezetője Horn Gyula volt.

- Sosem voltam, és ma sem vagyok hajlandó képmutatásban élni. 1992-ben az első személyes találkozáskor nyilvánvalóvá tettük egymás számára Horn Gyulával, hogy közte és köztem átjárhatatlan határ van. Nincs alku, én sem az apám nevében, sem más halottam nevében meg nem bocsájtok, és nem felejtek.

- A baloldali és a keresztény értékeknek van közös halmaza. Miért nem alakult ki Magyarországon keresztényszocialista politikai erő az elmúlt 27 évben?

- A XIX. század legvégétől egészen a Barankovics-pártig és annak 1956-os késői felvirágzásáig volt keresztényszocialista politikai erő Magyarországon. Ennek vége szakadt 1956-ban. ’90-ig mindazok meghaltak vagy elmentek a nagyvilágba, akiknek szellemi kapacitása, társadalomismerete, morális tartása és értékrendje volt ehhez. Lehet siránkozni, hogy miért nincsenek ilyen emberek, de felesleges.

- Az ’56-os forradalom után 200 ezer magyar menekült el az országból. Európa és Amerika befogadta őket. A magyar kormány most menekültellenes propagandával kampányol.

- Ami az ember teremtettségéből fakadó érték, ami jó, az beleépül az emberi világba. Ha ezek után más színű, más vallású, más nyelvű, más szokású emberekbe fog beépülni, attól az még érték marad. Mindemellett komoly, nem csupán magyar, hanem európai ügyről van szó. Nem akarom a magyar kormány lelkiismeretét felmenteni, de már a kétezres évek elején a teljes Uniónak fel kellett volna készülnie erre a problémára. Nem találták ki a szabályozás, ellenőrzés, szűrés mikéntjét. Így könnyen lehetett Magyarországon 2015 tavasza óta kampányolni a kockázatokat emlegetve. Mintha valóságos szörnyűség történne. Pedig még akkor sem történt szörnyűség, amikor ki kellett menni a Keleti pályaudvarra, a szegedi pályaudvarra vagy az M1-es útra segíteni. Nagyon-nagyon szép mozgalom volt, utoljára ilyet 1989-ben, a Ceauşescu végnapjai körüli romániai, majd a szerbiai segélyakciók idején tapasztaltunk meg. Orbán Viktor számára pedig a legegyszerűbbnek tűnt olyan helyzetet teremteni, amelyben az Unió saját önös érdekei miatt töménytelen pénzt ad a mindenféle előjel nélküli menekültpolitika támogatására. Színtisztán üzleti dolog ez, aminek semmi köze sem menekültekhez, sem emberekhez. Orbán Viktoron azt a politikai bölcsességet kell számon kérni, amely István királyban megvolt. Ha egyszer van föld, amit művelni kell, ha egyszer van igény munkáskézre, emberekre, akik asztalosként, ápolóként, taxisofőrként, földművelőként dolgozni akarnak, engedni kell őket. Iszonyatos a munkaerőhiány. Orbán Viktor közpolitikává stilizált gyűlöletkampánya már rövid- és középtávon árt a magyar gazdaságnak. Nem filantrópként, nem emberi jogi aktivistaként kritizálom őt, hanem azon valóságos érdekekkel szembeni rossz politika miatt, amely ennek az országnak az egészét hosszú távon meg fogja határozni, akár tőle függetlenül is.

- A kampány a magyar emberek egy részének legrosszabb énjét is felszínre hozta.

- Ez a sátáni része a történetnek. A soha ki nem mondott szándék a magyar társadalom tömegének elaljasítása. Sátáni indulattömeg potenciális hordozójává tették azt az átlag magyart, akire hat a propaganda. Ennek semmi köze a menekültekhez, olyan mérvű társadalmat romboló, embert károsító, lelket gyilkoló a hatása, hogy meg sem tudjuk becsülni, hogy a későbbiek folytán mennyi pénzt, energiát, időt fog igényelni feldolgozása, jóvátétele, gyógyítása. Ha holnapután ez a kormányzat eltűnne, mindez akkor is itt marad, és ez sokkal súlyosabb, mint bármi, amit összeraboltak, elkövettek. Ezt a morális terhet cipelnie kell a kormányzatnak. A reformáció hónapja van, október 31-én lesz 500 éve, hogy Luther kifüggesztette tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára. Tudja, hogy Luther most mit tenne? A parlament kapujára szögezné ki a 95 tételét! És egy-két kivétellel az összes főpapról ugyanaz lenne a véleménye, mint annak idején a pápáról: kufárok, rablók és zsiványok.

- Mit gondol a hazai keresztény egyházak menedékkérőkhöz való viszonyáról?

- Erdő Péter, Veres András vagy Kis Rigó László más-más súllyal, de nyilvánvalóvá tették, hogy számukra az aktuális politikai állásfoglalás megelőzi a teológusi, lelkészi, a keresztény emberi magatartást. Ez az ő döntésük. Saját magukat átkozták ki abból a kereszténységből, amely a názáreti Jézussal és mozgalmával vette kezdetét. Azok az emberek, akik bármilyen módon, egy darab kenyérrel, gyógyszerrel, jó szóval részt vettek a menekültek megsegítésében az elmúlt két évben, akkor is keresztények, ha nincsenek megkeresztelve. De ez a hatalmat nem érdekli, azt gondolja, ha egy kis gally kerül a kerék küllői közé, a küllők össze fogják törni. Az a kérdés, hogy a kis gally mennyire kicsi, de ezt a jövő dönti el.

Névjegy
Donáth László Budapesten született 1955. december 5-én. Evangélikus lelkész, publicista, politikus. Édesapja Donáth Ferenc (1913–1986) politikus, agrártörténész, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja, édesanyja Bozóky Éva (1923–2004) könyvtáros, publicista. 1974-ben kezdte meg teológiai tanulmányait az Evangélikus Teológiai Akadémián, 1979-ben szerzett diplomát. 1988-ban került a csillaghegyi gyülekezetbe, amely azóta felépítette új templomát és a Gaudiopolis Szeretetházat Békásmegyeren. Számos kulturális és szociális alapítványban tevékenykedik. A ’70-es évek végétől rendszeresen publikál, és felelős kiadója a Hét Hárs című folyóiratnak. 1994 és 2010 között a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként négyszer lett Óbuda északi részének egyéni országgyűlési képviselője.

Hompola Krisztina

Lájkoljon minket a Facebook-on is!