Előző
Következő
új cikk

Belföld

Paul Lendvai: Orbán führeri demokráciát hozott létre

nepszava.hu|2017. okt 21. 14:49
[A+ A-]

FOTÓ: Tóth Gergő

Orbán Viktor örvényalkotással, valamint gazdag és befolyásos barátai révén leszámolt a sajtószabadsággal, létrehozva a "magyarországi führeri demokráciát" - elemzi az elmúlt tíz év politikai viszonylatait Paul Lendvai Orbán: Európa új erős embere című könyvében. 

Orbán mostanra a közvélemény-kutatások és még a leghangosabb kritikusai szerint is legyőzhetetlenné vált, személyes hatalmának nincsen gátja Magyarországon, és az Európai Unió sem fenyegeti – vélekedik Lendvai.

Az író úgy értékelt, hogy a kormányfő a Fidesz irányváltását kiszámított pragmatizmussal, nagyszerűen hajtotta végre, nacionalizmusának pedig bőven adott muníciót, hogy sokan elhitték: Magyarország az európai történelem nagy vesztese, kezdve a tatárjárással, a török hódoltsággal, majd a náci és a szovjet megszállással, végül Trianonnal. Lendvai szerint ezt is kihasználta, amikor 2010-es választási győzelme után első intézkedései között a nemzeti összetartozás napjává tette a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját, június 4-ét, majd megnyitotta a lehetőséget a kettős állampolgárság megszerzésére, és szavazati jogot adott a határon túli magyaroknak.

Lendvai elemzésében felhívja a figyelmet arra, ahogy Orbán a menekültválság kezelésével kiváltotta a világ figyelmét és kedveltté tette nemzetközi szinten is nézeteit a szélsőjobboldaliak körében. Orbán bevándorlásellenességének egyébként az író egy egész fejezetet szentel a könyvben - emlékeztet a hvg.hu a Newsweek írása alapján.

A kötetben szó esik a Fideszen és az Orbán családon belüli korrupcióról, valamint a Soros György elleni gyűlöletkampányról is, amelynek szerinte antiszemita felhangjai is vannak. Említi továbbá az EU-ellenes támadásokat is, amiket annak ellenére indít a magyar kormány, hogy Brüsszelből a magyar gazdaságot jelentősen segítő pénzek érkeznek.

Lendvai szerint Orbán felemelkedésének és kormányzásának jelentősége nem korlátozódik csak Európára. Kihasználta a mélyben megbúvó dühöt, a történelmi sérelmeket, a fokozódó gyűlöletet a mainstream politika ellen és a bizalmatlanságot a médiával szemben. A célja pedig az volt, hogy tovább élezze a jobb- és baloldali szembenállást. Az eredményeiből nem biztos, hogy csak Németországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban, de akár a Fehér Házban is tanulhatnak - írja Paul Lendvai a könyvében.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!