Előző
Következő
új cikk

Kultúra

East - Életmű mozaikkockákból

Népszava|2017. okt 27. 05:46
[A+ A-]

Forrás: Facebook/East együttes

Apró részletekből épült, de cseppet sem volt darabos az East zenekar életműkoncertje a Papp László Budapest Sportarénában.

„Hengereljük le Beethovent, azaz pokolba a klasszikusokkal!” – adta ki a jelszót Chuck Berry a rock&roll-forradalom hajnalán 1956-ban. De Beethoven és társai nem hagyták magukat. Tizenegynéhány év múlva zenei örökségük kezdett (újra) beszivárogni a pop-rock világába. A klasszikus zene és a dzsessz elemeinek – hol kisebb, hol nagyobb mértékű – bevonásával nyugaton a hatvanas évek vége felé útjára indult a progresszív rock, amelynek képviselői többet akartak, mint párperces dalocskákban, két gitár és egy dob kíséretével kifejteni mindazt, amit el akartak mondani a világról.

A külföldi példák természetesen nálunk is hatottak: 1975-ben megalakult, nem úttörőként és nem is egyedül létezőként, de máig működőként az East együttes. Kezdetben Móczán Péter basszusgitáros és társai is a dzsesszt találták meg, mint megtermékenyítő erőt, amellyel ki lehet törni a slágergyártó fősodorbeli zenekarok világából. Olyan művészt találtak meg rögtön ehhez segítségül, mint a Szakcsi Lakatos Bélát, aki a zenei mozaik első kockájának egyik főszereplője volt mostani koncerten is. A rockos alapokhoz nem igazán illeszkedett – önmagában kiváló – produkciója, de az első húsz perc, amelyben helyet kapott még Tony Lakatos szaxofon- és Varga János hosszabb lélegzetű gitárszólója is, összességében nagyszerű felütésként alapozta meg a koncert hangulatát.

Az East tizenkilenc évig működött aktívan, öt éve újra koncertezik a régi számokkal. Ám hiba lenne azt gondolni, csak a nosztalgia élteti az újkeletű rajongást. A színpadon ott volt néhány eredeti, emblematikus billentyűs hangszer – Hammond orgona és Minimoog szintetizátor – a színpadkép, a világosítás látványos, és ami a lényeg: a hangzás-hangosítás naprakész volt, és a zenészek tudása sem kopott semmit. Sőt, azt a lendületes rockzenét, azt a Király István dobalapjaira épülő, összecsiszolt zenekari hangzást, szóló- és basszusgitár bűvöléseket, billentyűsfutamokat, amelyet a második és harmadik blokk legjobb pillanataiban hallottunk, abszolút jelen idejű élményként élvezhettük. Játékok, Hűség, Rések a falon – lemezcímek a meghatározó korszakból. Mondható, ez az a színvonal, amelyért világszinten is jelentős progresszív együttesként tartják számon az Eastet.

Zareczky Miklós, aki a nyolcvanas évek első két évében volt a zenekar énekese, és Tisza József, aki ’83-ban állt be, most is hozta egykori formáját. A billentyűs hangszereknél a ’70-es évek végét, nyolcvanas évek közepét idéző részben a fiatal Premecz Mátyás, a klasszikus felállás számaiban Pálvölgyi Géza remekelt. Rengeteg zenész fordult meg az együttesben az egy híján húsz év alatt, még egy ilyen nagyszabású megmozduláson sem lehetett cél, hogy mindannyian megjelenjenek a színpadon. Dorozsmai Péter ott volt – ő már 1985-ben pótolta a távozó első dobost, Takáts Tamásnak 1986-tól jutott szerep a koncerteken, és néhány éves szünet után Pálvölgyi is visszatért 1987-ben. Az alapítók közül Móczán maradt, de ekkor már merőben más zenei világ jelent meg az együttes életében, amely az 1994-es megszűnésig tartott, és két lemezt is eredményezett. Színvonalas rockzene volt ez fülbemászó dallamokkal, amelyek Takáts énekesi kvalitásaival valóságos slágerstátuszba emelkedtek: a David Bowie szeme, a Fényes ösvény, az A szerelem sivataga, vagy az Elrejtettél a szívedben jellemzik a többi közt ezt a korszakot. Az egykori gitárosokat most Madarász Gábor pótolta, kiválóan.

Nem maradhatott el a legnagyobb siker, az ’56, a magyar, nagyon is valóságos és véres valódi forradalom dala 1989-ből, amely a politikai aktualitásnak köszönhetően akkoriban jelentős nemzetközi karriert is befutott. Az éneklésből Malek Andrea is kivette a részét. Ezek már könnyebben befogadható, de nem igénytelen zenék. Megérdemelten kapták meg a koncert végén a felállva ünneplő közönség tapsát az est fellépői. Azt a kisebb-nagyobb darabokból összeálló, de semmiképpen nem töredékes képet, amit majd’ két évtized alatt összeállítottak, jogos büszkeséggel vállalhatják.

Varga Péter

Lájkoljon minket a Facebook-on is!