Előző
Következő
új cikk

Vélemény

A szokásos ügymenet

Népszava|2017. okt 31. 06:12
[A+ A-]

Döbbent csend volt a válasz, amikor a múlt héten azt mertem mondani szakszervezeti vezetőknek, hogy az Orbán-kormány tesztelte őket, és a vizsgán mindannyian megbuktak. Vagy én vártam túl sokat tőlük, vagy a múltjukat cipelve tényleg lehetetlen megérteni, miért kellett volna elutasítaniuk a kabinet stratégiai partnerségre hívó üzeneteit.

Pedig azt még a legmélyebb felháborodással fogadta a többi konföderáció, amikor a hangzatos titulust viselő stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott bejelentette: néhány héten belül stratégiai partnerségi megállapodást köt a kormány a Munkástanácsok Szövetségével. Azonnal felhorkant az önérzet: mi az, hogy különalkuval felszalámizza őket a kormány, mi az, hogy a már éppen megszilárduló együttműködésüket akarja megbontani… Másnap pedig kiderült, csak annak szólt a felháborodás: mi az, hogy ők kimaradnak ebből? Miközben még azt sem tudják, miből, mert a bejelentésnek nem volt semmilyen tartalma, csak éppen meglebegtetett valamit.

Történelmi lehetőség előtt állna az érdekvédelem, mégis elég volt egy halvány ígéret, hogy mindenkinek jut egy ilyen stratégiai valami, s máris lecsillapodott a harci kedv. Könnyű magunk elé képzelni, ahogy a vezír kaján vigyorral meglapogatja Nyitrai Zsolt vállát, jól csináltad, öcsi! Látod, megoldod te egyedül is a szakszervezetek felpuhítását. A leghírhedtebb, a munkavállalók szerveződéseit érintő alku, a Bethlen-Peyer paktum aláíráshoz még fel kellett sorakoztatni kormányzati oldalról egy miniszterelnököt, öt minisztert és a MÁV vezetőjét, be kellett ígérni parlamenti székeket, a szocdemek legális működését, hogy az érdekvédők lemondjanak a közalkalmazottak, vasutasok, postások képviseletéről. Ma elég ehhez egy államtitkár-szerű alpolitikus.

De tudjuk, az rémes történelmi pillanat volt, ma pedig „virágzik a demokrácia, dübörög a gazdaság”. Bár a dübörgést egyre jobban halkítja a munkaerőhiány, a jelek szerint Orbán még most is igyekszik kiverni az érdekvédők fejéből, hogy eljött az idő a kemény és határozott tárgyalásokra. Igaz, a szakszervezetek kihasználása és befolyásolása évtizedek óta a magyar politikai kultúra része, de most éppen a Fidesz van abban a pozícióban, hogy diktálhat az érdekvédőknek. És talán ehhez kevésnek találta az országos érdekegyeztető fórumokban való részvételért nekik utalt összesen 630 millió forintos éves állami apanázst, ezért külön alkukkal akarja bebiztosítani magát a választások előtt.

Tudom, hogy pontosan látják a szövetségek: ha a közéjük dobott üveggyöngyökért egyenként megállapodásokat kötnek, történelmi esélyt szalasztanak el, hiszen az alkalmazottak után ácsingózó cégeket és a növekedésben érdekelt államot most kényszeríthetnék a dolgozók pozícióját javító valódi alkukra. Kérdés, vajon képesek lesznek-e a konföderációk túllépni a napi túlélés kényszerén és közös tárgyalásra kényszeríteni a kormányt meg a munkaadókat. Ha nem, biztosra vehetjük, a KSH következő felmérése még rosszabb eredményt hoz, mint a legutóbbi 9 százalékos szervezettség. Eddigi az volt a mélypont.

Gulyás Erika