Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Forgács Imre: Kit érdekel a gazdaság?

Népszava|2017. nov 4. 07:55
[A+ A-]

FOTÓ: AFP

Francis Fukuyama tényleg elsiette a dolgot. A szovjet birodalom összeomlása után írt könyvében (A történelem vége és az utolsó ember) azt jövendölte, hogy a liberális demokráciák aranykora következik. Naivitását – különösen 2001. szeptember 11. után – sokan a fejére olvasták. Arra azonban még a legelszántabb kritikusok sem gondoltak, hogy idővel az „illiberális” kalandorok is történelemformáló tényezővé válnak. 2015 óta a választási kampányok a gazdasági problémák helyett szinte csak a menekültekkel és a gazdasági bevándorlókkal foglalkoznak. A franciák és a hollandok kivételével a középosztályok mindenütt elfordulnak a hagyományos pártoktól. Akár a saját gazdaságukat is képesek romba dönteni, amikor a populista nemzetmentőkre szavaznak.

A „kilépéspártiak” felelőtlensége miatt a brit gazdaságnak évekig tartó bizonytalansággal kell szembenéznie. Nem jobb a helyzet az óceán túlsó partján sem. Az Egyesült Államokat a demokraták vezették ki a 2008-as válságból, az amerikaiakat azonban mindez nem érdekelte. 2016 őszén egy – a feladatai ellátására teljesen alkalmatlan – pojácát választottak elnöküknek. Az is közismert, hogy Európát a német lokomotív húzza, ám Angela Merkel pozíciója választási győzelme ellenére gyengül. Néhány hete kétmillió katalán szavazónak sikerült elérnie, hogy a spanyol gazdaság is megrendüljön. A Barcelonában bejegyzett legnagyobb bankok már közölték, hogy székhelyüket valamelyik békésebb tartományba helyezik át. Válságtünet az is, hogy éppen a gazdag régiókban erősödtek fel az autonómia-törekvések: az észak-olasz Veneto és Lombardia – a katalánok mintájára – nagyobb önállóságot követel magának. Tanulságos, hogy legutóbb Ausztriában, az EU egyik leggazdagabb tagállamában sem fárasztották a szavazókat gazdasági ügyekkel. A néppárti Sebastian Kurz-nak egy migránsellenes, primitív kampány is elegendő volt a győzelemhez.

Az új népvándorlástól való félelem persze nem alaptalan. A gazdasági válság, a pénzügyi kapitalizmus mohósága és a robotizáció oda vezet, hogy a perifériákon egyre kevesebb a megélhetést biztosító munkalehetőség. Külön probléma, hogy a globális felmelegedés (Trump szerint nincs ilyen) akár további tízmilliókat űzhet el az afrikai kontinensről. Így várható, hogy az Európai Unió déli tagállamai állandó válságövezetté válnak. Az uniós szintű megoldások keresése helyett azonban csak újabb kerítések épülnek, s ezt már egyes, magukat baloldalinak nevező pártok sem ellenzik.

Eközben több mint kétmilliárd földlakó idejének jó részét a közösségi média játszóterein tölti. Többségük nem is sejti, hogy állandó internetes jelenlétével segít felépíteni a világ legnagyobb – ma még ellenőrizetlen – gazdasági hatalmát. Az új globális gazdaság tulajdonosai természetesen változatlanul a Facebook és a Google részvényesei lesznek.

Britek, katalánok, osztrákok

A szakértők többsége szerint a Brexit-népszavazás elsősorban Nagy-Britanniának okoz – ma még beláthatatlan – veszteségeket. Várható, hogy csupán a londoni Cityben mintegy 30.000 munkahely szűnik meg, s a tőkekivonás mértéke akár az 1800 milliárd eurós nagyságrendet is elérheti. A YouGov internetes közvélemény kutató cég ezért szeptemberben megkérdezte a kilépéspárti szavazókat, hogy közel másfél év elteltével hogyan látják a korábbi döntésüket. A felmérés eredménye mindenki számára megdöbbentő volt. A Brexit-szavazók 61 százaléka ugyanis nem tartja túl nagy árnak, hogy a kilépés jelentős károkat okoz a brit gazdaságnak. A megkérdezettek 38 százaléka pedig még azt sem sajnálná, ha a kilépés miatt ők is elveszítenék az állásukat.

Hasonlóan „okos” népszavazási döntést hozott a katalán kisebbség. Nekik Madrid gyámkodásából lett elegük, miután – önálló államként – akár a tizenkettedikek is lehetnének az EU rangsorában. Mindez első hallásra meglehetősen csábítóan hangzik. Katalónia azonban a függetlenné válással nemcsak az Európai Unióból kerülne ki, hanem minden átmenet nélkül az euróövezet, a közös piac és a vámunió előnyeit is elveszítené. Ez a kereskedelem és a pénzügyek szempontjából katasztrofális lenne, miután a jelenlegi export 65 százaléka az EU-ba irányul és a befektetések 71 százaléka is onnan érkezik. A zászlólengető politikusok azt is elfelejtették híveikkel közölni, hogy a katalán székhelyű bankok mérlegfőösszege jóval meghaladja a tartomány GDP-jét. Ez azt jelenti, hogy a pénzintézetek kivonulása miatt esetleg bekövetkező bankválságot az új állam egyedül nem tudná finanszírozni. Márpedig a független Katalónia azonnal kiesne az Európai Központi Bank – ma még létező – közös védőhálójából is.

Ausztriában a néppárti-szociáldemokrata koalíció kifejezetten jól kezelte a válságot. A 2008-at követő viharos évek után nőtt a beruházási kedv, és a 2017. áprilisi, öt százalék körüli munkanélküliséget még – a jóléti államára méltán büszke – Svédország is irigyelheti. Ráadásul a menedékkérők száma tavaly jelentősen csökkent. Mindez azonban hidegen hagyta az osztrák választókat. Még azt sem bánták, hogy a szélsőjobb felé sodródó Néppárt új csillaga egyszerűen „lenyúlta” a szabadságpártiak menekültellenes retorikáját. Az ezt nehezményező Hans-Christian Strache viszont a belügyminiszteri tárca várományosává lépett elő. Az osztrák „jobbra át” az Unió amúgy is halódó menekültpolitikája szempontjából így nem sok jóval biztat.

Big Brother vállalatok

A választói magatartás változásainak számos oka van. A jövedelemkülönbségek évtizedek óta nőnek, s a középosztályok tagjai a fejlett országokban is a bizonytalan jövőtől, a lecsúszástól félnek. Szorongásaikat érthető módon növelte a 2008-as pénzügyi összeomlás, amely nemcsak a bankszférában, hanem a reálgazdaságban is súlyos veszteségeket okozott. Ezt követte az európai menekültválság, amelynek drámai részleteit az „online jelenlét” még fel is nagyította. A szavazók többsége nincs tisztában a gazdasági összefüggésekkel: sorsának javulását a felelőtlenül hazudozó populistáktól várja. A digitális világ természetesen nem oka a választók elbizonytalanodásának, de – a korlátlan manipuláció terepeként – a félelmet és a bizonytalanságot fokozza.

A mindenkit megfigyelő óriáscégek (Facebook, Google és a többiek) főleg a felhasználói adatok rögzítéséből és a fogyasztói szokások reklámcélú értékesítéséből élnek. Számos jel utal arra, hogy az internet gazdasági hátteréről – szavazóként – a közösségi média használói semmit nem tudnak. Így például nem is hallottak arról, hogy a választások sorsát esetleg eldöntő „hamis hírek” szűrésében a platformokat szolgáltató cégek nem érdekeltek. Minél képtelenebb ugyanis valamely állítás a politikai térben, annál többen kattintanak rá, s ezzel növelik a hirdetési bevételeket. Márpedig a közösségi portálok rendszeres látogatói több milliárdnyian vannak. A Google és a Facebook megállíthatatlannak tűnik: e két cég a globális hirdetési piac jó egyötödét máris birtokolja.

Nick Srnicek, brit kutató tavaly megjelent Platform kapitalizmus című könyvében meggyőzően érvel amellett, hogy az adat – akárcsak egykor az olaj – a gazdaság legfontosabb nyersanyagává vált. Kitermelése és „finomítása” jelenti az igazi gazdasági hatalmat, ezért a Google és a Facebook tulajdonképpen a közművekhez hasonló szolgáltató tevékenységet végez. Ha pedig ez így van – folytatja a szerző – akkor akár az államosításuk sem elképzelhetetlen. A platform-gazdaság óriásai ugyanis olyan természeti erőforrások, közjavak fölött rendelkeznek, amelyeket a nemzeti alkotmányok a „föld méhének kincsei” között, kizárólagos állami tulajdonként szoktak emlegetni. Indokolt lenne tehát az adatok sorsáról demokratikus és szabályozott keretek között dönteni, s a hasznosítást nem teljesen átengedni az üzleti köröknek.

Baloldali értékek

A Szovjetunió összeomlása után 25 évvel vélhetően egyetlen baloldali párt sem fogja zászlajára tűzni a Facebook államosítását. Annak azonban semmi akadálya nincs, hogy választási programjaikban szerepeljen a Big Brother vállalatok tevékenységének ésszerű mértékű szabályozása. Jóllehet e világcégek bevételeinek forrása az egész Földgolyó, adót jó esetben is csak a székhelyükön fizetnek. A felhasználók adatainak „újrahasznosítása” szinte jogon kívüli terület, s a piaci versenyt a digitális gazdaságban is védeni kellene.

Az európai szociáldemokrácia történelme során mindig is a munkájukból élők esélyeiért, a javak igazságosabb elosztásáért harcolt. A lassan 150 éves mozgalomnak voltak sikeres és nehéz korszakai. A félrevezetett szavazók haragja mostanában – talán igaztalanul – főleg a baloldali pártokat sújtja: csaknem mindenhol kiábrándítóan szerepelnek. Európa ugyan sokféle válsággal küzd, de a nácik egyelőre nem masíroznak az utcákon. Ezt megelőzendő lenne szükség a hirdetésekre épülő platform-kapitalizmus „megszelídítésére” is. Európában még mindig sokan ragaszkodnak a szociáldemokrata értékekhez. Várják, hogy politikusaik – a kerítések pragmatizmusa helyett – a 21. századi gazdasági kihívásokról is beszéljenek. Szólni kellene hozzájuk.

Forgács Imre

Lájkoljon minket a Facebook-on is!