Előző
Következő
új cikk

Külföld

Merkel reménykedik - Összejöhet a koalíció

nepszava.hu|2017. nov 3. 13:07
[A+ A-]

Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.

Hangsúlyozta, hogy ha valamennyien "iparkodnak és megfeszített erővel dolgoznak", akkor sikerül összerendezni a négy párt elképzeléseit olyan formában, hogy mindegyik érvényre juttathatja az identitását, és közösen az ország javát szolgálják.

Mint mondta, a tárgyalások vezérfonala számára az, hogy most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a németek tíz év múlva is jól éljenek.  A pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) Jamaica-koalíciónak nevezett együttműködésről folytatott tárgyalások első két hetében mind a 12 kijelölt témát átvették. Számos ügyben még csak azt sikerült megállapítani, hogy nem értenek egyet, eltérnek az elképzelések például a migráció és a menekültek ügyében, a klímavédelem, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseiben.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!