Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Az örök lázadó Kassák

Népszava|2017. nov 4. 07:20
[A+ A-]

„Mondja Kassi, mi az a vörös négyzet ott a feketén” – kérdezte anyám keresetlen őszinteséggel Kassák Lajost egy hajdani műtermi látogatás alkalmával, mire az avantgárd író-festő valamit dühösen dörmögött az általa művelt képarchitektúra értelmezéséről. Mindenesetre anyám és apám – akik még a kilencszázharmincas években csatlakoztak a Kassák körül szerveződő baráti-alkotó közösséghez, a Munka-körhöz – halálukig nagy becsben tartották az „izmusok” mesterének munkásságát.

Mesteremberek

Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok

és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába

s akik most ájultan hevernek a tengerek fenekén, napos hegyeken

és a ménkővert mezőkön szerte, szerte az egész világban.

A kék firmamentum alatt most bitang vérben fürdenek az órák…

De mi már távol vagyunk mindentől. Ülünk a sötét bérkaszárnyák alján:

szótlanul és teljesen, mint maga a megbontatlan anyag.

Tegnap még sírtunk s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.

Igen! Mert a mi csúnya tömpe ujjainkból már zsendül a friss erő,

s holnap már áldomást tartunk az új falakon.

Holnap azbesztből, vasból és roppant gránitból életet dobunk a romokra

s félre az államdekorációkkal! a holdvilággal! és az orfeumokkal!

Hatalmas felhőkarcolókat építünk majd és játéknak az Eiffel-torony mását.

Bazalt talpú hidakat. A terekre új mithoszokat zengő acélból

s a döglött sínekre üvöltő, tüzes lokomotívokat lökünk,

hogy ragyogjanak és fussák be a pályát, mint az ég szédületes meteorjai.

Új színeket keverünk s a tenger alá új kábeleket húzunk

és megejtjük az érett, pártalan asszonyokat, hogy új fajtát dajkáljon a föld

s örüljenek az új költők, akik az idők új arcát éneklik előttünk:

Rómában, Párisban, Moszkvában, Berlinben, Londonban és Budapesten.

Ez a szülői házban gyakorta idézett dialóg is feltolult bennem, mivel a Petőfi Irodalmi Múzeum és két filiáléja, a Kassák és a Bajor Gizi Színészmúzeum egyszerre három tárlattal tiszteleg Kassák életműve előtt születésének 130. és halálának 50. évfordulóján. A mozgalmas életút kitűnik a ritkán látható dokumentum-rengetegből is. A vasmunkásból kemény önszorgalommal művésszé lett Kassák egy személyben volt író, költő, festő, lapszerkesztő, tipográfus, reklámgrafikus, szociofotós és nem utolsósorban népművelő. Ám ahogy a tárlatrendezők is írják, a kassáki avantgárd történetéhez hozzátartozik a felemás fogadtatás: híveinek lelkes rajongása mellett ellenfeleinek gúnyos kritikája ugyanúgy, mint a modern művészettől idegenkedő közönség ellenérzése az „értelmetlen” versekkel és a „tárgy nélküli” festményekkel szemben. Az 1915-ben megjelent, programadó Mesterembereket még az akkori Népszava is zagyvaságnak tartotta, közlését elutasította, Osvát Ernő, a Nyugat folyóirat nagyhatalmú szerkesztője pedig úgy nyilatkozott: „Uram, ez nem vers, hanem kocsizörgés.”

Mindemellett a szerteágazóan gazdag életmű alighanem azért is maradt rejtve a művészetkedvelő nagyközönség előtt, mivel az örök-lázadó Kassák hosszú élete során sohasem hajbókolt a hatalom előtt. Még az övéi előtt sem. Szocialistának vallotta magát, de már a Tanácsköztársaság idején összerúgta a port Kun Bélával, a két világháború közt fokozatosan kiábrándult a szociáldemokrata-kommunista mozgalmakból, az államszocializmus évtizedeiben pedig elhallgattatták, egyfajta belső száműzetésbe kényszerítették. „Én sem a jobb-, sem a baloldalhoz nem tartozom, egyszerűen csak az emberekhez tartozom, aki magam is vagyok” – írta még 1937-ben, önvallomáskötetében. „Anélkül, hogy jobbra vagy balra tántorognék, egyenesen előretörekszem. Nem csinálok osztálypolitikát, mert ellene vagyok minden egyéni és osztályuralomnak.”

FOTÓ: FORTEPAN/HUNYADI JÓZSEF

FOTÓ: FORTEPAN/HUNYADI JÓZSEF

A mostani kiállítás-megnyitókon sokféle méltatás hangzott el a mester kultúrateremtő, mozgalomszervező tevékenységéről, de mi tagadás: már csak családi érintettség okán is, én most inkább azokról a Kassák köré csoportosult munkásfiatalokról, apámék nemzedékéről szólok, akik a Horthy-világ nyomorúságát megörökítő szociofotókkal, a ma is modernnek ható könyvtipográfiával vagy a kor agitatív divatja szerint szavalókórusok színpadra állításával alkottak maradandót. Ma is hallom, ahogy apám még idősebb korában is, nem kevés szenvedéllyel adja elő egykori szavalóestjeinek verseit, köztük Kassák háborúellenes, merészen hangutánzó sorait: "Brrr…bum…bumbum…bum… / zokog az ég és zokog a föld / s a katonák táncolnak a halállal. / Ssssi…brrum pa-pa-pa, bum…bumm, / kerge kánkánt zenél a pokol tarackja: / Hajrá!”

A jövő év február 25-ig látható tárlathármas a Kassákizmus címet viseli. Jó volt ott látni a sok fiatalt. Ők talán nem csupán az izmusokkal összefüggő kiállításokon találkoznak Kassákkal, hanem ismerik írói munkásságát is, jóllehet több mint két évtizede nem jelent meg önálló kötete, politikai publicisztikája pedig még halála után ötven évvel is kiadásra vár.

Heimer György

Lájkoljon minket a Facebook-on is!