Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Kvász Iván: Egy farmernadrág csodálatos kalandja

Népszava|2017. nov 4. 07:00
[A+ A-]

A szerényebbje 90-100 rubelért, a mohóbbak 110-120-ért árulták, ami nagyjából fölülről súrolta egy tanár havi fizetését. Persze, mindez a Levi Straussra értendő, a Lee valamivel olcsóbb volt, a Trapperről aztán már nem is beszélve. Szinte minden magyar csencselt vele, aki megfordult a Szovjetunióban, s bár elég nagy befektetésnek számított, kétszeres hozammal kecsegtetett. Akkoriban az orosz pénz pariban volt a dollárral - nem viccből, csak teoretikusan -, viszont 17 forintot ért a legvalóságosabban. Erős pénz volt tehát, amit átváltani ugyan nem lehetett, de venni rajta különféle javakat, így például a tőkeerősebbeknek színes tévét, elektromos vízszivattyút, a kispénzűeknek Szokol rádiót, nagyon megérte. Különösebb kockázat nélkül, egyenesen a Nyevszkij Proszpekt bástyájának metróbejáratánál lehetett a leggyorsabban túladni rajta.

Megszámlálhatatlan amerikai nadrág cserélt itt gazdát, egyik olyan volt, mint a másik, kivéve azt a darabot, amellyel Hirsch Jenőnek személyesen találkozni nem volt szerencséje, de amely igen fordulatos sorsú cowboy-pantalló volt. Tulajdonképpen azt sem tudta, hogy vadonatúj, vagy kissé viseltes-e, kopott vagy koptatott, egy biztos: 120 rubelért sózta el egy rátermett honfitársa. Illetve, pontosítsunk itt, rögtön történetünk elején. Csak hitte, hogy annyiért, mert a két huszonöt rubeles között csupa újságpapír fecni rejtőzött. Valljuk meg őszintén, ilyenről is hallottunk már, ráadásul a Nyevszkijen üzletelő oroszok igen leleményesek voltak és csalhatatlanul kiszúrták a balekot. Vagy néha talán mégsem oly csalhatatlanul?

Hirsch Jenő éppen sziesztázott kollégiumi szobájában, amennyire az ottani facilitások ezt lehetővé tették, amikor kopogásra lett figyelmes. Egy feltűnően szürke öltönyös férfi kereste és kérte meg, segítsen – nem volt világos, hogy – neki vagy egy oroszul nem beszélő honfitársának. Beült hát a fekete Volgába és kisvártatva a helyi rendőrőrsön találta magát, ahol rögtön egy hasonló öltözetű, ám a kezét idegesen tördelő emberrel találta magát szemben. Ő volt a magyar, mint kiderült, valami rendészeti szerv munkatársa, aki éppen Leningrádban vett részt továbbképzésen, mialatt a Nyevszkijen a nyílt utcán kirabolták. Legalábbis ezt a történetet hadarta el egy szuszra alkalmi tolmácsának. Majd újból elmondta, immár egy vizsgálóbírónő jelenlétében.

Sorjáztak a kérdések és válaszok, Hirsch csak úgy kapkodta a fejét, nem is annyira a komplikált szöveg, hanem a sztori fordulatossága miatt.

"Miért vitte magával a nadrágot az előadások szünetében?" "Egy szabót kerestem, mert elszakadt.” „Mennyit ért az a nadrág?” - "120 rubelt.” „Akkor most új volt, vagy használt?” „Vadonatúj volt, igazából felhajtatni akartam, és amikor leszálltam vele a troliról, hirtelen odapattant hozzám egy suhanc, kikapta a kezemből és elrohant vele. Ez három napja történt, azóta minden szabad percemet a Nyevszkijen töltöttem, hogy hátha felismerem és elkapom a fickót. És ma végre siker koronázta erőfeszítéseimet, megcsíptem és behoztam ide, az őrsre.” És akkor mitől ilyen ideges? - kérdezte volna a tolmács, de neki nem osztottak lapot. Meg se mukkant, várta a fejleményeket.

„Jól van” - mondta rezzenéstelen arccal a rendőrnő. „Akkor a nyílt színi rablás minősített esete forog fenn”, folytatta, de azért kérdőn nézett a sértettre. Annak a szeme se rebbent, bár minden jelenlévő tudatában volt a kijelentés súlyosságának. Hirsch Jenő a legkevésbé, de azt azért ő is sejtette, hogy ezek után pár év munkatábor biztos kinéz az elkövetőnek. Így még nagyobb érdeklődéssel várta, hogy szembenézhessen egy ilyen kaliberű bűnözővel. És csakhamar megjelent ő, a bűnöző. Szőke, húsz-egynéhány éves, ártatlan kék szemű, a légynek se tud ártani kinézetű, jelentéktelen kis fiúcska. Kérdezni se kellett, csak úgy folyt belőle a szó, nyilván gyorsan rájött arra, hogy most nem a szokásos esetbe keveredett.

„Igen, aznap is ott vártam a metrónál, hogy farmert vehessek. Jött is az ember egy nylonzacskót lengetve, amelyből kikandikált a Levi’s. Odaléptem hozzá, mire hibátlan oroszsággal közölte: Dzsinszi. Sztó dvádcáty rublej. Próbáltam lealkudni, de ragaszkodott az összeghez. Ebbe látszólag beleegyeztem, az újságpapíros pénzt odanyomtam, a farmert meg gyorsan elvettem. Persze, hamar észbe kapott és rögtön elkezdett ordítozni, hogy: policáj, policáj, mire gyorsan eltűntem. De a környékbeli ablakokból sokan láthatták mi történt, menjenek ki és kérdezzék meg, ha nem hisznek nekem.”

„Csak nem képzeled fiacskám, hogy miattad körbejárjuk a Nyevszkij proszpektet!” - hangzott a válasz és a fiút elvezették. Hirsch Jenőnek ez már sok volt, kiesett a semleges fordító pozíciójából és kérdőn nézett a nőre. „Egy állítás, egy tagadás” – mondta az sztoikus nyugalommal, mert azért értette ő a dolog lényegét. S mivel Jenő továbbra is leesett állal nézett rá, még azt is hozzátette: „Persze, nem egyenlő felekről van szó. Az egyik azért mégis csak egy kolléga”.

Meg magyar – tette hozzá gondolatban Hirsch és szörnyen érezte magát.

Kvász Iván

Lájkoljon minket a Facebook-on is!