Előző
Következő
új cikk

Külföld

Az elnöki politika a vagyonosabb rétegeknek kedvez

Népszava|2017. nov 5. 16:55
[A+ A-]

Az ellenzéki összefogás akadályát mindenki másban látja: van olyan felfogás, amely egyes pártpolitikai személyiségeket, más viszont némely pártokat tart tehertételnek. A civil megmozdulások viszont a magyar politikai élet teljes, hangsúlyozottan demokratikus megújítására irányulnak, ezért az újonnan szerveződő pártok - némi joggal - azt gondolják, hogy ha egy régi vagy a demokrácia alapértékeit tekintve aggályos szereplőgárdával fognának össze, akkor éppen azt tennék zárójelbe, amit az állampolgári akarat a kibontakozás útjának jelöl. Könnyen levonható a következtetés: a gyökeres megújulást - a hazai demokrácia helyreállítását - csak azokkal az új erőkkel lehet hitelesen képviselni, amelyek mentesek a korábbi tévedésektől.

Az effajta üzenet minden egyértelműsége ellenére sem biztos, hogy kellő visszhangra talál a magyar társadalom széles köreiben. Mert igaz ugyan, a hibák emléke visszatarthatja a megújulásra törekvő tömegeket, de úgyannyira bizonytalansággal tölthetik el a vadonatúj jelentkezők próbálkozásai is. Hiszen a rendszerváltás idején például a Fidesz is újszerű kezdeményezésnek tűnt, és a demokrácia feltétlen elkötelezettségű élharcosának mutatkozott, amelyből nem hiányzott a fiatalság kellő bája. És sokan meg is ajándékozták őket a gyanútlan bizalommal. A fideszeseket nem terhelte – akkor legalábbis úgy látszott - a pártállami múlt. Energikusak voltak, bátrak és mindenekelőtt patyolat tiszták, akikre eszerint rá lehetett, sőt rá is kellett bízni a demokrácia kiteljesedésnek a gondját. Napjainkban azonban a magyar társadalom már kevésbé hajlamos az efféle bizalomra.

Mert már tudjuk, hogy a nehezen felejthető hibákat a pártok nem a kezdet kezdetén, nem ellenzékben, hanem kormányra kerülve szokták elkövetni. De akkor aztán mindent elkövetnek, ami belefér, sőt valamivel többet is.
És aztán akadnak botcsinálta politikusok is. Ha valaki szervez egy sikeres tömegdemonstrációt vagy képes egy népszavazást kezdeményezni, mindjárt politikai életünk kitüntetett tényezője lesz. Ritkán fordul elő, hogy a vadonatújnak mutatkozó és a megújulás ígéretével fellépő szereplő idejekorán lelepleződik. De azért napjainkban figyelmeztető jel is akad: gondoljunk csak Pukli István esetére, aki a Tanítanék Mozgalomban tűnt fel, majd onnan kilépve azt nyilatkozta, hogy nem kíván pártpolitikai szerepet vállalni, marad a szakmai kritika területén. Majd ezt követően pártot alapított, amelynek alelnöke a Civil Összefogás Fórum egyik szponzora lett.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a kormányváltó akaratnál jobban csak a választói bizonytalanság növekszik.
Talán ha idejében összeültek volna mindazok a civil szervezetek és politikai pártok, amelyek meg akarnak egyezni, és közösen jelöltek volna egy miniszterelnököt, akkor némileg oldható lenne a mindent beterítő bizonytalanság. Az egységes fellépés és a kidolgozott közös program talán feledtetni tudta volna az egyes résztvevők iránti választói bizalmatlanságot. Akkor ez a széleskörű összefogás kellő nagyvonalúsággal békén hagyhatta volna az önállóan induló pártokat, hiszen az ellenzéken belüli viták túl sok helyet foglalnak el a média világban, és ez ugyancsak bizonytalansághoz vezet.
De más is növeli a tanácstalanságot. Az ellenzéki pártoknak van ugyan hathatós válasza és megvalósítható programja az egyes szakterületekre - egészségügy, oktatás -, de nincs válasza a NER-ideológiával szemben. Nincs DER, azaz Demokratikus Együttműködés Rendszere, amelyet csakis egy széleskörű összefogás tudna megjeleníteni. Amely nem kevesebbre vállalkozna, mint a nemzet demokratikus hagyományainak felelevenítésére.

Ennek híján marad a berzenkedés az önállóan induló és a választási kampányban újonnan feltűnő pártokkal szemben, mondván, hogy ezek a biznisz pártok, pusztán a költségvetési pénzek megszerzése miatt indulnak. És bizonyára vannak is ilyenek. De azért akadhatnak olyanok is, amelyek éppen a jelenlegi ellenzék vitatható értékű pártpolitikai kínálatát akarják kétségbeesetten - akár az utolsó percekben, a saját anyagi erejüket latba vetve - bővíteni. De a Demokratikus Együttműködés Rendszere nélkül, a kormánypártok és az ellenzék egymásra mutogató, hangos vádaskodása közepette akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy Magyarországon csak bizniszpártok léteznek.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!