Előző
Következő
új cikk

Külföld

Bombariadó a Bolsojban

MTI|2017. nov 5. 17:34
[A+ A-]

Mintegy három és félezer ember kellett bombariadó miatt kimenekíteni a moszkvai Bolsoj színházból vasárnap este.

Az épület átkutatására kutyás rendőröket vezényeltek ki. A Bolsoj Beethoven termében helyi idő szerint este hétkor kezdődött volna a Sarló és kalapács című koncert, a bolsevik forradalom 100. évfordulója alkalmából.

Ugyancsak pokolgép elhelyezéséről futott be figyelmeztetés a hatóságokhoz a Nagyszínházhoz közeli Metropol és Nacional szállodával, valamint a GUM és a CUM áruházzal kapcsolatban is. Az Interfax hírügynökség szerint összesen mintegy tízezer embert kellett az utcára menekíteni.

A TASZSZ úgy értesült, hogy korábban az orosz főváros 20 objektumával - bevásárlóközpontokkal, filmszínházakkal és éttermekkel - összefüggésben jelentettek bombariadót.

A rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma október végén közölte, hogy névtelen telefonálók által bejelentett hamis bombariadók miatt a hónap során több mint félmillió embert kellett evakuálni az ország 52 településén. A tárca szerint a bejelentők a hónap folyamán több mint 1300 objektum felrobbantásával fenyegetőztek. Pokolgépet a hatóságok egyetlen helyszínen sem találtak.

A RIA Novosztyi hírügynökség egy biztonsági szolgálati forrásra hivatkozva október 10-én azt írta, hogy az akkor éppen egy hónapja tartó, szándékosan félrevezető bombariadó-hullám kezdete óta 170 orosz településen 2460 objektumból több mint 1 millió 40 ezer ember kellett evakuálni.

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója október elején azt állította, hogy a hamis riasztássorozat négy, külföldön tartózkodó orosz állampolgártól ered. Mint mondta, az IP-telefonokat használó gyanúsítottaknak cinkosaik vannak Oroszországban.

Az FSZB-főnök szerint a hamis riasztások október elejéig előzetes becslések alapján több mint 300 millió rubel (mintegy 1,4 milliárd forint) veszteséget okoztak. A sajtóban legelterjedtebb elméletek korábban az Iszlám Állam terroristáit, az "ukrán nyomot" vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanították a történtek mögött.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!