Előző
Következő
új cikk

Belföld

Játszótéri szegregációs játsztmák

Népszava|2017. nov 6. 05:09
[A+ A-]

Továbbra is mindent megtesz a hajdúhadházi önkormányzat azért, hogy ne használhassa mindenki az uniós pénzből, részben épp a szegregált gyerekek számára épült játszóteret. Most többek között az egészen abszurd nyitvatartási árulja el, hogy még véletlen sem a megnyugtató megoldást keresik az ügyben.

A botrány kirobbanása után, a nyár végén karbantartás ürügyén bezárták a játszóteret, amit csak most, a rossz idő beköszöntével, november 2-tól tettek újra látogathatóvá. Ilyenkor persze a szülők már ritkán ültetik hintára gyereküket. Ráadásul olyan időpontokban tartanak nyitva – hétköznapokon nyolctól négyig - amikor szinte minden gyerek iskolában vagy óvodában van. Szombat és vasárnap délelőtt nyolctól délig talán jobb eséllyel mehetnének játszani a gyerekek, ám a belépés továbbra is regisztrációhoz kötött.

A konferenciaközpont közösségi oldalára október 31-én került fel – alig észrevehetően, a nyitvatartási időt közlő poszthoz fűzött hozzászólásban – az információ, miszerint „a Szederjes Sport-és Konferenciaközpont kültéri játszóterének használata hajdúhadházi lakosok számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az igénylő adatlap a polgármesteri hivatal titkárságán vehető át.”

A helyi romáktól úgy tudjuk, eddig senkinek sem sikerült regisztrálnia. Többen elmondták: átlátszó trükknek tartják, hogy novemberre végeztek csak a karbantartással, aminek amúgy senki nem látta nyomát, s azt is, hogy csak október utolsó napján került fel a regisztrációról szóló megjegyzés a sportközpont közösségi oldalára. – Jól tudják, hogy télen senki nem fog odamenni a játszótérre, tavaszra meg biztos kitalálnak megint valamit, mondjuk elkezdik újra a karbantartást – mondta lapunknak egy szederjesi apuka.

A Népszava írta meg elsőként, hogy közel négyszázmillió forintos uniós pályázatból épült egy új közösségi tér Hajdúhadházon, elvileg azzal a céllal, hogy hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák. Ám a játszóteret fizetőssé tették, ötszáz forintos napidíj ellenében lehetett csak használni. (Hasonló eset történt Kisvárdán is: a Hír TV Célpont című műsora derítette ki, hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter városában a romák felzárkóztatásáért 700 millió forintból épült edzőteremben, de oda romák nem léphetnek be.) A leszakadó településrészben élők aláírásokat gyűjtöttek azért, hogy tegyék ingyenessé a szolgáltatásokat. Cikkünk után a település vezetői azt igyekeztek bizonygatni, hogy nem is fizetős a játszótér, csupán regisztrálni kell, s mindenki bátran használhatja azt. „A komplexum területén található játszótér egy kiegészítő elem a szabadtéri kosárlabda-, labdarúgó- és futópálya, továbbá a kondipark meg a vívóterem mellett. A játszótér használata – magyarázták – a hajdúhadházi lakosok számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció és az azt igazoló kártya birtoklása díjtalan. A családi bérlet ára 7500 forint évente, amely két szülő és két gyermek számára teszi lehetővé a sportkomplexum egy éves használatát. A játszótéren kívüli, szabadtéri sportolást szolgáló létesítményekre családi bérlet, felnőtt bérlet és napijegy váltható” – írták közleményben.

Ám amikor újból elmentünk a helyszínre, azt tapasztaltuk, hogy a regisztrálni szándékozókat elküldték, arra hivatkozva, hogy erre később nyílik lehetőség. Úgy tűnik, azóta sem sikerült senkinek regisztrálnia, annak ellenére, hogy folyamatosan próbálkoztak – mondta lapunknak egy volt roma önkormányzati képviselő. Szavai szerint az egyik helybélinek azt mondták a polgármesteri hivatalban, hogy a bejutáshoz valóban regisztráció kell, de ne felejtsék befizetni a hétezer-ötszáz forintos éves egyesületi tagdíjat, különben nem használhatnak semmit. Amikor az illető szóvá tette, hogy nem érti az egészet, hiszen korábban azt nyilatkozta a polgármester, ingyenes a használat, akkor gúnyosan az volt a válasz: ilyet a város részéről senki nem mondott. – Sajnos itt tartunk most, de nem adjuk fel. Addig hajtjuk, amíg el nem érjük, hogy ingyen használhassuk azt, ami a felzárkóztatásunkra szánt pénzből épült. Nem hagyjuk, hogy a polgármester luxusparkot hozzon létre kizárólagos haveri használatra – fakadt ki a volt képviselő.

Veszélyben a támogatás
A K-Monitor szerint „necces” hogy jogtalanul kérnek pénzt az esélyegyenlőségi céllal épült sportkomplexum használatáért, s az önkormányzat a belépőjegy-szedéssel megszegi a támogatási szerződést, ami az összeg, vagy annak egy részének visszafizetésével büntethető. Azért, hogy ezt kiderítsék, adatigényléssel kérik ki a támogatási szerződést, annak módosításait, a költség-haszon elemzést, valamint a monitoring és fenntartási jelentéseket, melyekben elvben minden változást és a keletkező bevételt is rögzíteni kell.

Doros Judit

Lájkoljon minket a Facebook-on is!