Előző
Következő
új cikk

Sport

NB I - Egymillió forintos büntetést kapott Busai

nepszava.hu|2017. nov 8. 08:29
[A+ A-]

Forrás: Youtube

Egymillió forintos büntetést kapott a diósgyőri Busai Attila, aki csapata találkozója helyett a Ferencváros-Debrecen labdarúgó-mérkőzésre látogatott ki.

Amint a DVTK honlapján olvasható, Busai Attila öt sárga lap miatt eltiltását töltötte, ezért nem léphetett pályára a Balmazújváros elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos nem kísérte el csapatát a találkozóra, "azt állította, hogy tévén nézte a Ferencváros-Debrecen összecsapást. Bódog Tamás vezetőedző emiatt 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a középpályást. Később egy fotó alapján kiderült, hogy Busai Attila a Groupama Arénában tekintette meg volt csapata mérkőzését. Bódog Tamás emiatt megduplázta a játékos büntetését."

Bódog szerdán a honlapnak elmondta, csalódás számára Busai viselkedése, de reméli, tanult az esetből: "Egy rutinos, a csapatot képviselő, a csapattanácsban aktív szerepet vállaló labdarúgóról beszélünk, akinek adtam a véleményére, így külön csalódás számomra ez a viselkedés. Busai Attila azonban megértette, miért kapott büntetést, és hiszem, hogy tanult belőle." - fogalmazott Bódog Tamás. Hozzátette, Busai nagyon fontos játékos, aki "a teljesítményével már korábban kivívta azt a vezérszerepet, amire a csapatnak és személy szerint nekem is nagy szükségem van".

A vezetőedző kiemelte: "mindenhol szankcionálnak az edzők, a játékosok pedig többnyire elfogadják a döntést, és nem azért, mert muszáj, hanem azért mert jogosnak tartják a büntetést. A mostani eset egy a sok közül".

Lájkoljon minket a Facebook-on is!