Előző
Következő
új cikk

Külföld

Vereséget szenvedtek Trump republikánusai

Népszava|2017. nov 9. 05:39
[A+ A-]

Fotó: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Súlyos vereséget szenvedtek Donald Trump elnök republikánusai két szövetségi államban, valamint New Yorkban. A virginiai kormányzóválasztáson a demokraták jelöltje, Ralph Northam aratott diadalt, méghozzá minden korábban jelöltnél nagyobb arányban, kilenc százalékkal. Pedig republikánus ellenfele a kampány finisében mindent beleadott, rendkívül piszkos kampányt folytatott, s kikelt a latino bevándorlók ellen és ördögtől valónak nevezte azokat a terveket, amelyek szerint szigorítani kell a fegyvertartást. A republikánusokat különösen érzékenyen érinti a vereség, mert az állam korábban a párt egyik fellegvárának számított. Igaz, a tavalyi elnökválasztáson a Donald Trumppal szemben alulmaradt Hillary Clintonnak sikerült itt nyernie. Demokrata győzelem született a New Jersey-ben megrendezett kormányzóválasztáson is: itt Phil Murphy volt berlini nagykövet magabiztosan utasította maga mögé republikánus kihívóját. New Yorkban a demokrata Bill de Blasio maradhat polgármester.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!