Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Megmenekülhet a Planetárium az enyészettől

Népszava|2017. nov 10. 05:47
[A+ A-]

A kormány egyetért a TIT Budapesti Planetárium épülete felújításának szükségességével, és ennek előkészítésére 50 millió forintot biztosít – jelent meg a Magyar Közlönyben. A rekonstrukciót 2018. augusztus 31-ig kell előkészítenie a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak.

Májusban került napvilágra a hír, hogy a negyven évvel ezelőtt megnyitott intézményt életveszélyes állapota miatt bezárják, és a kormány keresi a megoldást egyrészt az állagmegóvás, másrészt a tulajdonviszonyok rendezésének lehetőségét, ugyanis a Planetárium az állam, a fővárosi és a X. kerületi önkormányzat közös tulajdona. Júniusban bezárt az intézmény, júliusban pedig 96 forintot kaptak a szükséges életveszély-elhárító intézkedésekre.

„A Népligetben lévő Planetárium az 1920-as években kifejlesztett technológiával működik. Akkoriban a Zeiss Universal olyan projektorral állt elő, amely teljesen élethű csillagos égboltot tud vetíteni. Ez sokat fejlődött az idők során, de Planetáriumban dolgozó kollégák és az én meggyőződésem is az, hogy a leghitelesebb égboltot ma is a régi, hagyományos optikai projektorok adják. Olyan effekteket ugyan nem tud prezentálni, mint amilyeneket a digitálisak, de az égbolt-élmény sokkal jobb” - reagált lapunknak a Planetárium elavultságát és jelentőségét felvető kérdésére Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára májusban.

H. K.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!