Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Misetics Bálint - Két csúnya szó: politika és ideológia

Népszava|2017. nov 11. 07:40
[A+ A-]

MÉG A CIVILEKNEK IS VANNAK CÉLJAIK - Gyakori félreértés a politika azonosítása mindazzal a rosszal, amit elutasítunk a hatalom mai birtokosaival kapcsolatban FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Magyarországon rossz híre van a politikának és az ideológiáknak. Gyakori félreértés, főleg „civil” körökben, a „politika” azonosítása mindazzal a rosszal – hataloméhséggel, hatalmi gőggel, elvtelen hatalomgyakorlással, korrupcióval –, amit jó okból ellenzünk és utasítunk el a politikai hatalom jelenlegi birtokosaival (és a politikai hatalomért jelenleg vetélkedők jelentős részével) kapcsolatban. Ebből a politika-fogalomból egyenesen következik, hogy tisztességes ember, még ha másokkal közös céljaiért össze is fog és „civilként” közösen cselekszik, „politikával” nem foglalkozik. A „civil” és a „politika” közötti határvonal ugyanis nem csupán különböző eszköztárakat választ el egymástól, hanem az erkölcs, a jó szándék és az önzetlenség birodalmát az erkölcsi romlottság, a cinizmus és a gátlástalan önérdekkövetés birodalmától.

Önsorsrontó félreértés

A „politikának” és a „civilségnek” ez a leegyszerűsítő szembeállítása és a közügyekért viselt állampolgári felelősség szűkre szabott elgondolása elsőre talán szépen hangzik, valójában azonban egy lefegyverző, önsorsrontó félreértés. A "közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése" ugyanis, ahogy Bibó István írta A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata című szövegében, „egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történik”.

Hasonló megvetés sújtja az ideológiákat is. Az ideológiák elutasítása az elmúlt hónapok „civil” kampányainak a tüntetésein is hangot kapott, de hasonló szemléletet tükröz a Momentum sokat hangoztatott törekvése az ideológiák helyett „elvekre és értékekre” alapozott politizálásra. De mi ezzel a probléma?

Minden közéleti kezdeményezésnek, a „civileknek” is vannak céljai, a célok pedig tipikusan érték-terheltek – még ha vannak is olyan ideológiák (például a nacionalizmus, a piacpárti technokrata ideológia vagy az emberi jogok liberális ideológiája), amelyek alkalmanként olyan mértékű hegemóniára tesznek szert, hogy ezt ideig-óráig el tudják fedni vagy feledtetni. Az „ideológia” pedig nem más, mint elvek és értékek rendszere.

A szakértelem önmagában nem ad választ például arra a kérdésre, hogy a család-, az adó- vagy a lakáspolitikának azokat a társadalmi rétegeket kell-e támogatnia, amelyek ezt a „saját erőfeszítéseikkel” kiérdemelték, vagy elsősorban azokat, akiknek arra leginkább szüksége van. Nincs tisztán szakmai válasz arra, hogy az állami szabályozás növelje, helyben hagyja, vagy igyekezzen csökkenteni a tőke és a dolgozók, a férfiak és a nők, vagy a nagyvállalatok és a fogyasztók közötti hatalmi egyenlőtlenségeket. Ezek politikai kérdések, és ideológiai kérdések is. Az „össznemzeti célok” vagy a „nemzeti egység” hívószavai, amellyel a Momentum politikusai saját ideológia-mentességüket igyekeznek alátámasztani, ideológiai hívószavak. A nacionalizmus: ideológia.

A politika, legalábbis akkor, és éppen akkor, ha az túlmutat a nyers önérdekkövetésen, ideologikus.

Nem túl sok, túl kevés

És ez nem baj. Az igen népszerű ideológia-fóbiával szemben érdemes az emlékezetünkbe idézni, hogy a legkevésbé egyenlőtlen, és a legtöbb népegészségügyi, gazdasági és jogállami mutató szerint is kiemelkedően sikeres északi társadalmi modell klasszikus esetében, a svédországi jóléti állam létrejöttében a döntő szerepet egy karakterisztikus ideológia – a szociáldemokrácia – iránt elkötelezett párt (és a szociáldemokrata szakszervezetek) hegemóniája, vagyis tartós hatalma játszotta. Úgy tűnik tehát, hogy van olyan ideológia, amely igen jó szolgálatot tudott tenni olyan első ránézésre apolitikus célok elérésében, mint hogy csökkenjen a csecsemőhalandóság, az állampolgárok bízzanak egymásban és közös politikai intézményeikben, növekedjen a várható élettartam, az embereknek legyen hol laknia, és boldogan élhessenek.

Magyarországon sem az ideológiák „meghaladására” vagy elutasítására, hanem a versenyző ideológiák kibontására és azok nyílt vitájára volna szükség.

Sokan érezhetik úgy, hogy az ellenzéki pártok 2018-as választásokra vonatkozó stratégiái körüli vitákban túl sok a „politika” – pedig ez csak akkor volna igaz, ha a politika a civakodást, a félrebeszélést és a nyers önérdekkövetést jelentené. Valójában épp az ellenkezőjéről van szó: az ellenzéki pártok közötti együttműködésről szóló vitákban nem túl sok, hanem túl kevés a politika, vagyis a valódi politikai és ideológiai tartalom.

Vegyük például annak a múlt héten olyan nagy visszhangot kiváltó budapesti választókerületnek az ügyét, ahol Juhász Péter (Együtt) mellett Fekete-Győr András (Momentum) is el kíván indulni. A Momentum alelnöke azzal indokolta ezt, hogy a „helyi beágyazottsága Fekete-Győr Andrásnak jóval mélyebb, mint Juhász Péternek; jóval régebb óta él, tanul, és dolgozott is a kerületben”.

Nem is a „helyi beágyazottságnak” ez a furcsa fokmérője az, ami érdekes. Inkább a tartalmi, politikai érvek hiánya a figyelemre méltó, mind a fentebb idézett nyilatkozatban, mind a vita későbbi szakaszaiban.

A Momentum hivatkozott még az „új politikai generáció” igényére. Ez jelentheti annak a politikai elitnek a leváltását, amibe Juhász Péter vélhetően nem tartozik bele (hiszen nem csupán a Fidesszel szembeni ellenzék egyik legszorgalmasabb politikusa, hanem a 2010 előtti politikai uralkodó osztálynak sem volt része, a 2014-es közös listán pedig éppen Gyurcsány Ferenc szereplése miatt nem kívánt rajta lenni), vagy pedig életkori, nem pedig politikai kategória. A „rendszerváltás befejezése”, vagy a „baloldal-jobboldal ellentétének a meghaladása” is inkább szlogen, mint politikai tartalom.

Az az apróság viszont nem merült fel, hogy mi az, amiben a két érintett párt mást gondol a világról – nem a 2018-as választás taktikai kérdéseiről, hanem a közjó mibenlétéről, vagy a piac, a család és az állam relatív szerepéről annak előmozdításában, az újraelosztás kívánatos mértékéről, a lakáspolitika vagy az adórendszer reformjával kapcsolatos nézeteltérésekről, egyszóval: politikáról és ideológiáról.

Mit gondolnak a világról?

Lehet, hogy azért, mert az Együtt és a Momentum politikája között nincs ügydöntő, kibékíthetetlen ellentét ebben a tekintetben (erre utal, hogy a Momentum több képviselőjelöltje nemrégiben még az Együtt tagja volt), viszont ez sem merült fel a koordinált vagy közös jelöltállítás melletti érvként. Pedig ezeknek a kérdéseknek a tisztázása egész más megvilágításba tudná helyezni az Orbán-rezsim nem-szélsőjobboldali ellenzékének a szétaprózódottságát.

Ez utóbbival ugyanis nem csupán az a probléma, hogy a jelenlegi választási rendszerben a rezsim stabilitásának az egyik záloga, hanem az is, hogy gyakran nincs – vagy legalábbis nem látszik – mögötte valódi ideológiai, politikai tartalom. Enélkül pedig gyakran az ellenzéki oldalon is csak személyes vonzalmak és ellenszenvek, generációs érzékenységek és a megszokás – vagyis a felszín – határozza meg a politikai preferenciákat, és az ideológiai törekvések előmozdításának az igénye helyett a szervezeti érdekek a pártok stratégiáit.

Mindez pedig nem csupán az újabb ellenzéki pártok problémája, sőt. Botka László előéletében ugyan nem nagyon lehetett semmit találni, ami (például Jeremy Corbyn vagy Bernie Sanders politikájához hasonlóan) megalapozta volna a MSZP szociáldemokrata fordulatának a hitelét, mégis, megjelenésével a jóhiszemű szemlélődő számára talán úgy tűnhetett, hogy az MSZP-nek talán végre lesz egy olyan élvonalbeli politikusa, aki markáns politikai, ideológiai álláspontot képvisel. Aki legalább mond valamit arról, hogy mit gondol a világról. Az MSZP azóta visszaállt a régi kerékvágásba: ki tudná megmondani, hogy például Molnár Gyulának, Molnár Zsoltnak vagy Horváth Csabának mi az ideológiai elköteleződése, vagyis, hogy mit gondolnak a világról?

Nem az a kérdés, hogy melyik politikus melyik választókerületben szokott reggelizni, melyik választókerületbe járt harminc éve sakk-szakkörre, vagy hogy ki milyen magas, és ki „vidéki” (amit az MSZP elnöke hozott fel Botka miniszterelnök-jelöltsége mellett, és Szél Bernadett ellen). A valódi kérdés az, hogy ki milyen ideológia mentén, kiknek az érdekeit képviselve kívánna kormányozni.

Erről kellene beszélgetni, legalább a közvélemény ellenzéki rezervátumaiban. Utána pedig arról is, hogy ezeknek az ideológiai és politikai álláspontoknak a képviselete milyen prioritást élvez azzal az elvben közös üggyel, az Orbán-rezsim leváltásával összehasonlítva, ami jelenleg bármilyen – a Fidesz irányvonalától eltérő – ideológiai és politikai álláspont eredményes képviseletének az előfeltétele.  

Misetics Bálint

Lájkoljon minket a Facebook-on is!