Előző
Következő
új cikk

Sport

Nadal kikapott, majd visszalépett a vb-től

Népszava|2017. nov 15. 05:55
[A+ A-]

Fotó: AFP/Alberto Pezzali/NurPhoto

A világelső Rafael Nadal vereséggel kezdte a férfi teniszezők londoni világbajnokságát, 2 óra 37 perces csatában, három játszmában 6:7 (5–7), 7:6 (7–4), 4:6-ra kikapott a belga David Goffintól. A 31 éves spanyol később bejelentette, hogy térdsérülés miatt visszalép a további küzdelmektől.

“A szezonom véget ért. Elköteleztem magam az esemény és a város iránt, keményen próbálkoztam, mindent megtettem annak érdekében, hogy készen álljak a játékra, de nem vagyok olyan állapotban. Megpróbáltam, de komolyan mondom, csoda volt, hogy ilyen szoros volt ez a találkozó” – nyilatkozta Nadal, aki hozzátette, pályafutása során annyiszor kellett már kihagynia ezt a viadalt, hogy most nem akart távol maradni.

A 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes trófeagyűjteményéből így továbbra is hiányozni fog a vb-cím. A 31 éves mallorcai teniszező helyét honfitársa, Pablo Carreno Busta veszi át a Pete Sampras-csoportban.

“Az elejétől a végéig nagyon kemény harc volt. Mentálisan Rafa a Tour egyik legerősebb játékosa. Nagyon örülök, hogy sikerült megtalálnom a győzelem kulcsát. Különleges dolog, hogy erre itt került sor. Nem tudom, hogyan szedtem össze magam a négy elveszített meccslabda után. Nem volt bennem megbánás, egyszerűen mentem előre, és próbáltam minden pontot élvezni” – mondta Goffin.

Tegnap délután a Boris Becker-csoportban két olyan játékos mérte össze erejét, amely az első körben vereséget szenvedett. Marin Cilic és Jack Sock csatáját végül az amerikai nyerte 5:7, 6:2, 7:6 (7-4)-re, míg Roger Federer lapzártánk után meccselt Alexander Zverevvel.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!