Előző
Következő
új cikk

Belföld

Sofőrhiány mellé bérfeszültség a BKV-nál

Népszava|2017. nov 15. 05:04
[A+ A-]

FOTÓ: Szalmás Péter

Már négyszáz járművezető követeli írásban, hogy a cégvezetés biztosítsa a "régi" dolgozóknak is azt a havi 400 ezer forintos fizetést, amit az újaknak ígér toborzó kampányában – jelentette be Nemes Gábor. Az aláírásgyűjtési akciót összefogó Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke emlékeztetett: a szórólapokon ígért bért a régiek közül is csak kevesen, sok túlórával, a kiugró hónapokban keresik meg. Az elnök szerint a BKV jogi igazgatója megpróbálja a szakszervezetre hárítani a sikertelen kampány felelősségét, új emberek ugyanis még a 400 ezres mézesmadzag ellenére sem tódulnak a céghez.

A BKV közleményben azt írta: egy járművezető legalább nettó 200 ezer, azaz bruttó mintegy 300 ezer forintos jövedelmet vihet haza havonta, de a túlórák és egyéb pótlékok révén ennél lényegesen magasabb jövedelmet is elérhet. Valamennyi autóbusz- és trolibuszvezetőre vonatkoztatva ez bruttó 400 ezer forint, ez jelenik meg a hirdetésekben is – magyarázták.

A bérfeszültség mellett továbbra is nyomasztja a sofőrhiány a cég vezetését, amely közleményben reagált tegnapi, nagy visszhangot kiváltó cikkünkre. Mint megírtuk, már akkora a munkaerőhiány, hogy azokat az irodákban, műhelyekben dolgozó munkatársakat is volán mögé ültetnék, akik rendelkeznek szükséges jogosítvánnyal és egészségügyileg is alkalmasak. A buszokat úgynevezett bedolgozói munkavégzés keretében vezetik főállásuk mellett. A BKV cáfolatnak szánt közleményében azt írta: „A buszokat nem irodisták vagy szerelők vezetik, hanem kizárólag olyan munkatársak – legyen szó főállásról vagy besegítői munkakörről –, akik minden szükséges képesítéssel rendelkeznek.

A cég megismételte lapunknak adott nyilatkozatát, miszerint minden körülmények között a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés szerinti szabályozások betartásával foglalkoztatja a munkavállalókat, így a járművezetőket is. Ezzel szemben Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak azt állította, dokumentumokkal tudja igazolni, hogy augusztusig a kollektív szerződést megszegve foglalkoztattak járművezetőket. A hétvégi szabadnapok kiadásánál nem tudták betartani a a jogszabályokat – mondta Szabó.

Zs.P.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!