Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Törzsi viszonyok

Népszava|2017. nov 18. 06:09
[A+ A-]

Dél-Afrika napok óta arról győzködi Robert Mugabét, Zimbabwe diktátorát, legyen olyan szíves és távozzék, mert bár papíron még tényleg ő a világ egyik legszegényebb és legkorruptabb országának elnöke, valójában már rettegett titkosszolgálata is egyik pillanatról a másikra átállt a hadsereg oldalára.

Mugabe sokkal jobban járt, mint Nicolae Ceausescu, akit rögtön bukása után elítéltek és feleségével együtt agyonlőttek. Ugyan Mugabe nejének, az országot a végsőkig kiszipolyozó Grace-nek sok honfitársa hasonló sorsot kíván, a helyzet azért nem ennyire egyszerű. A hadsereg megtehetné ugyan, hogy bejelenti: megdöntötték Mugabe rezsimjét, de ez számos veszélyt rejtene magában. Nem azért fenyegetne lázongás, mert akkora tisztelet övezi Zimbabwe atyját, hanem a rendkívül összetett afrikai viszonyok miatt.

A földrészen a XXI. században is megmaradt a törzsi gondolkodás. Jó példa erre Líbia: miután 2011-ben megdöntötték Moamer el-Kadhafi hatalmát, az ország káoszba süllyedt. A „demokráciát elhozó” amerikaiak számára csak ekkor vált világossá: a diktatúra tartotta egyben az országot. A patriarchális viszonyok nem szűntek meg a korábbi évtizedek alatt sem, a fegyveres erőknek azonban megvoltak az eszközei arra, hogy elhallgattassák a klánok szószólóit. Az idei kenyai káosz oka is ugyanez. A hivatalban lévő elnök, Uhuru Kenyatta a legnagyobb etnikai csoport, a kikuyuk tagja, legnagyobb politikai ellenfele, Raila Odinga viszont luo. Ők is örök ellenfelek maradnak.

A gyarmatosítás végével, a hatvanas-hetvenes években a Szaharától délre eső államokban ideig-óráig sikerült háttérbe szorítani a törzsi villongásokat, mivel olyan élő legendák kerültek az elnöki székbe, akikben a lakosság nagy része megbízott. Kenya és Elefántcsontpart például azért számított mintaországnak, mert a gyarmatosítás elleni harc két ikonja, Jomo Kenyatta, illetve Félix Houphouet-Boigny került az élére, ráadásul a volt gyarmatosítókkal is jó viszonyt alakítottak ki. Az államalapítók halálával azonban nem maradt olyan személy, akiben minden etnikai kisebbség egytől egyik megbízna. Hasonló folyamatok mentek végbe sok államban, mint Tito halála után Jugoszláviában.

Zimbabwe kapcsán a dél-afrikai közvetítőkön a világ szeme. A déli szomszéd demokratikus állam ugyan, de évtizedeken keresztül megtűrte Mugabe jogsértéseit azután is, hogy Pretoriában véget ért az apartheid. Dél-Afrika abból indult ki: még mindig sokkal jobb egy diktatórikus Zimbabwe, mint egy törzsi villongásokkal sújtott állam.

Miután azonban Mugabe a múlt héten eltávolította a hatalomból egy másik törzshöz tartozó alelnökét, maga generálta az etnikai feszültségeket. Ezután már a zimbabwei kormány legfőbb finanszírozója, a káosztól nagyon tartó Kína is levette róla a kezét. Feltételezések szerint a zimbabwei vezérkari főnök nem véletlenül tárgyalt pár nappal a puccs előtt kínai kollégájával.

Aki demokráciát remél Zimbabwéban, annak nem feltétlenül jó hír: nem Hararéban, hanem Pekingben dől el, merre haladjon tovább ez az ezer sebből vérző állam.

Rónay Tamás