Előző
Következő
új cikk

Belföld

Foghíjas ellenzéki tüntetés

Népszava|2017. nov 18. 05:03
[A+ A-]

CIVILEK - Áprilisi magyar tavasz FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Miután a Közös Ország Mozgalom (KOM) október 23-i tüntetése elmaradt, a Gulyás Márton aktivista által alapított csoport mára választási nagygyűlést szervezett, amelyre meghívták az ellenzéki pártokat.

– Javaslatot teszünk arra, hogyan lehetne elősegíteni, hogy a változást akaró ellenzéki pártok, állampolgárok együttműködésre tudjanak lépni, tiszteletben tartva egymás identitását, a különbségeket, de megtalálva azokat a minimumpontokat, amelyek lehetővé teszik, hogy 2018-ban a NER meghaladása bekövetkezzen – mondta a Népszavának a KOM alapítója. Gulyás Márton azonban hozzátette: az MSZP, a DK, az Együtt-Párbeszéd szövetség és a Liberálisok vesznek csak részt a budapesti Gödörben tartott eseményen. A Momentum már korábban bejelentette saját rendezvényét „Választást nyerni a populisták ellen: A holland modell” címmel, az LMP szóvivője viszont csak kedden beszélt arról, hogy ők sem közösködnek. – Ez nem szakítás, csak ezen a rendezvényen nem fogunk közösen megjelenni. Az LMP-nek és a Momentumnak is él az ajánlatunk – szögezte le a civil aktivista. Gulyás korábban azt mondta, ha a Fidesz nem támogatja a KOM javaslatát, polgári engedetlenséget hirdetnek. Most azt ígérte, hogy ma erről is bejelentést tesznek.

– Gyurcsány Ferenc a salgótarjáni programbemutató után csatlakozik az eseményhez – közölte lapunkkal Gréczy Zsolt. A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint fontos gesztus, hogy a pártok közül a DK tartja először vidéken a programbemutatóját. – Azért választottuk Salgótarjánt, mert egy nehezebben működő régióban található. Az ott élő emberek a jövő évi kormányváltás reményére és esélyére várnak – magyarázta Gréczy, hozzátéve: szakpolitikai előadást tart a pártból Gy. Németh Erzsébet, Niedermüller Péter, László Imre és Molnár Csaba, végül pedig az elnök, Gyurcsány Ferenc tartja meg programbemutató beszédét.

Zoltai Ákos

Lájkoljon minket a Facebook-on is!