Előző
Következő
új cikk

Belföld

Üresen pusztul a gyerekektől elvett tábor

Népszava|2017. nov 22. 05:03
[A+ A-]

KISEMMIZVE Szombathely 2013 óta kéri vissza a vasi gyermeküdülőt – sikertelenül (forrás: Google)

Eladnák, de nem hirdetik. Nem árulják, a diákokat mégis kizárták onnan. A vagyonkezelő hallgat. Sok kérdést vet fel az állami tulajdonba került balatonberényi diáküdülő sorsa.

Öt éve, a megyék vagyonának államosításakor vette el a kormány a Vas megyei Önkormányzattól a balatonberényi gyermeküdülőt, hogy azt Erzsébet-táborként működtesse tovább, ám két éve már senki nem nyaralhat ott. Mára pedig az állam úgy döntött, értékesítené a vízparti nyaralóhelyet, kedvezményes nyaralásról pedig már szó sem lehet.

Hosszú évtizedeken át sorakoztak Balaton partján a megyei önkormányzatok gyermektáborai és üdülői, amelyekben jobbára olyan iskolások nyaralhattak, akik családjuk anyagi helyzete miatt másképpen nem juthattak volna el a tóhoz. Öt évvel ezelőtt azonban a kormányzati központosítás elérte a gyermeküdültetést is. A megyéktől állami kézbe kerültek ezek az ingatlanok, a nyári táborozás szervezése pedig a Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-programjának feladata lett. Tavaly azonban az Európai Unió Bírósága egy uniós jog, a szabad piaci verseny megsértése miatt elkaszálta a programot, ami miatt a gyereknyaraltatás az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz került. Ekkor azonban a balatonberényi gyermeküdülő már nem szerepelt az Erzsébet-táborok listáján: az első években még fogadott csoportokat, ám tavaly és az idén nyáron már nem nyaralhattak gyerekek az intézményben.

Az üdülőt forráshiány miatt működtetni nem képes Vas megye helyett Szombathely próbálta meg többször is visszaszerezni. Először 2013-ban született közgyűlési határozat, hogy sport- és ifjúsági programokra visszaigénylik a tábort az államtól. Az elutasítás után később ismét próbálkozott a megyeszékhely, újabb kérvényt írtak a szakminisztériumnak, ám hiába.

Természetesen nem véletlenül: a témával többször is foglalkozó Nyugat.hu megkeresésére már egy éve azt nyilatkozták a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV), hogy az üdülőt értékesíteni akarják. Miután sem a korábbi, sem a jelenleg futó pályázatok között nem találtuk nyomát ilyen kiírásnak, megkerestük az MNV-t, s kérdéseket tettünk fel a gyermektáborral kapcsolatos tervekről, ám egy hét alatt sem kaptunk választ.

Persze érthető a hallgatás, ha az állam valóban értékesíteni akarja az ingatlant: a balatonberényi gyermeküdülő egy 1,6 hektáros területen fekszik, melyhez egy 2400 négyzetméteres saját strandterület is tartozik, igaz, utóbbi Natura 2000-es természetvédelmi terület része. Az épület részben akadálymentesített, a hálótermek mellett vizesblokkokkal, étteremmel, konyhával rendelkezik.

– Csak éppen egyre pusztul – mondta Horváth László, Balatonberény polgármestere, akitől megtudtuk, a gyerektáboroztatás mellett két éve télen egy pékség és morzsaüzem működött az épületben, ám azóta teljesen üresen áll. – A kutya sem törődik vele, amit lehet, széthordtak már belőle. Nem kell hozzá sok idő, a saját strand is megszűnik majd, mert teljesen benövi a nádas. A falunak értelemszerűen a mostani a lehető legrosszabb állapot, hiszen iparűzési adót és és idegenforgalmi adót sem fizetik a gyerektábor után.

Az ingatlanért több százmillió forintot remélhet az MNV: ugyanezen a településen a zalai önkormányzat öthektáros táborát 450 millióért adták el, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 2,5 hektáros, faházas üdülőjét pedig félmilliárdért hirdette meg a vagyonkezelő. Vagyis az értékesítéssel az állam jól járhat – nem úgy a kisemmizett megye és a balatoni nyaralás nélkül maradt gyerekek sokasága.

Vas András

Lájkoljon minket a Facebook-on is!