Előző
Következő
új cikk

Belföld

Ételosztás - Uniós pénzzel magyarázkodik az Emmi

Népszava|2017. nov 29. 05:15
[A+ A-]

Fotó: Népszava

A humántárca nem cáfolta tegnapi közleményében lapunknak azt a múlt szombaton megjelent értesülését, hogy a közterületeken történő ételosztás lehetőségéből ki akarják zárni a civil szervezeteket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a széles körű felháborodás hatására kénytelen volt megszólalni az ételosztásból a civileket kiszorító értesüléseinkre, de mindössze arra futotta, hogy megismételjék egy korábbi, szintén lapunk kérdéseire adott válaszukat.

Még májusban érdeklődtünk, hol tart a „Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében az élelmiszerosztás megszervezése, mely településeken hányan kaptak élelmiszersegélyt az uniós pénzből. A tárca akkori válasza szerint „a programban több mint 34 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre a rászorulók segítésére. Öt projektje egymás után, fokozatosan indul el, melyből a hajléktalanokat támogató négymilliárd forintos projekt megvalósítása 2016 decemberében megkezdődött”. A tegnap közzétett, cáfolatnak szánt közlemény szinte szó szerint idézi vissza a korábbi levelet, amikor úgy fogalmaz: „korábban nem látott mértékű, 34 milliárd forintos új forrás áll rendelkezésre a rászorulókat támogató programban, hogy hajléktalanok, idősek, megváltozott munkaképességűek és nehéz helyzetű kisgyermekes családosok kapjanak élelmiszercsomagokat”.

Ahogyan tavasszal nem kaptunk választ az uniós pénz elköltésének pontos részleteiről, úgy most sem tájékoztatja Balog Zoltán minisztériuma a közvéleményt arról, milyen indokkal akarja kiszorítani a közterületekről a leszakadt rétegeknek meleg ételt kínáló civil szervezeteket.

A szándék előszele, hogy sok ételosztással foglalkozó egyesület már hónapok óta nem kap területfoglalási engedélyt pénzért sem, nemhogy ingyen, pedig korában több fővárosi kerület méltányosságból elengedte a foglalási díjat.

Az érintettek meggyőződése szerint pusztán az a cél lebeg az emberminisztérium hivatalnokainak szeme előtt, hogy a potenciális szavazók ne lássanak rongyos, éhező tömegeket az utcai melegkonyhák előtt kígyózó sorokban. Válaszul tegnap a Párbeszéd már ételosztást tartott a Blaha Lujza téren és a Népszava információi szerint más szervezetek is hasonló akciókra készülnek.

A Párbeszéd lépett
Embertelennek és felháborítónak nevezte Váradiné Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja keddi budapesti, ételosztással egybekötött sajtótájékoztatóján a tervezetet. Minden ételosztás, ahol több százan vagy több ezren állnak sorban, valójában egy néma tüntetés a hazug kormánypropaganda ellen, amely azt sugallja, hogy Magyarországon minden jól megy. Hozzátette, az ország lakosságának egyharmada a létminimum alatt él, egynegyede pedig rendszeresen éhezik és nem jut minőségi ételhez. Ha elfogadják a tervezetet, akkor a döntést megtámadják az Alkotmánybíróságon.

Gulyás Erika

Lájkoljon minket a Facebook-on is!