Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Beszélő macskával a menekültlétről

Népszava|2017. dec 2. 05:46
[A+ A-]

A nemzeti identitásról szóló kérdések untatják Pajtim Statovci albán származású, Finnországban élő írót. Az jobban érdekli, hogyan használjuk az állatokat saját céljainkra, könyvében egy perverz macska is van.

- Sokszor kérdeznek a Koszovóhoz és Finnországhoz fűződő kapcsolatomról. Arról, hogy albán vagy finn vagyok-e. Ezek absztrakt dolgok, mindenki mást ért alattuk. Próbáltam nem az alapján meghatározni magam, hogy honnan jöttem. A mai világban folyamatosan mozgunk, a nemzetiségek közötti határok elmosódnak - mondta a Népszava kérdésére Pajtim Statovci, aki azt sem gondolta volna, hogy Finnországban megjelenik a Macskám, Jugoszlávia című regénye, nemhogy azt: tizenkét nyelvre lefordítják.

Fotó: Vajda József

Fotó: Vajda József

A regényben két elbeszélő történetét követjük felváltva. Az egyik a '80-as évek Koszovójában játszódik, egy fiatal lány, Emine az esküvőjére készül Bajrammal. Az albánok üldözésekor gyerekeikkel elmenekülnek Finnországba, ahol a család szétforgácsolódik. A másik történet a jelenben játszódik, elbeszélője az egyetemista Bekim, Emine és Bajram fia. Középpontban egy másik kultúrába való beilleszkedés korlátozott lehetőségei és a kirekesztődés érzése áll. Mindkét generáció életéből hiányoznak a tartalmas emberi kapcsolatok, ami azonban nem a menekültlétből fakad, hanem általánosabb probléma. Bekim ráadásul többszörösen kívülálló, meleg is, aki neten keresi a szexpartnereket. Kígyót tart, a regény mágikus realista rétegét pedig az adja, hogy összeismerkedik egy beszélő, homofób macskával, akinek irodalmi rokonai Bulgakov A Mester és Margaritájának Behemótja, Hoffmann Murr kandúrja és Franz Kafka állatalakjai. - Az állattanulmányok nevű tudományterület inspirált, ami azt vizsgálja, hogyan tekintünk az állatokra egy-egy kultúrában. Például a macska Európában háziállat, Koszovóban tisztátalan. Az állatokat úgy használjuk, mintha metaforái lennének az emberi tulajdonságoknak, nem pedig úgy nézünk rájuk, mint akik saját maguk is érzékelik valahogy a világot, amit nem érthetünk meg. Az irodalomban előfordul, hogy állatok az elbeszélők. Ezzel ellopjuk a hangjukat, hogy leírjuk a világot - mondta és hozzátette, az állatok és a szexuális vagy etnikai kisebbségek tagjai között hasonlóság van kulturálisan. Könyvében Bekim szégyenérzetét, kiszolgáltatottságát és menekültként létezését fejezik ki az állatok. - Bekim nem érzi magát egyenlőnek. Mások szerencsétlenebbnek és érdemtelenebbnek tartják csak azért, mert egy erőszakos és háború sújtotta helyről származik. Ha valaki megkérdezi, honnan jön, nem az érdeklődés, hanem a szánalom vezérli - mondta Statovci, aki ugyan saját tapasztalataiból merített regényéhez, de hangsúlyozza, a könyv nem önéletrajzi. Nem sokat értett gyerekként abból, mi történt Koszovóban, szülei később meséltek neki. - Boldog és szomorú emlékek voltak egyszerre. Traumatikus tapasztalat, hogy a hazádat el kell hagynod és átkerülsz egy másik kultúrába. Szakadék van a generációk között, mert a gyerekek más környezetben nőnek föl, sokkal gyorsabban beilleszkednek, mint a szüleik - mondta és megjegyezte, hogy az ő gyerekkora boldog volt és egész. - Amikor azt kérdezik tőlem, milyen volt felnőni két kultúra között, az emberek azt képzelik, az életem két világra szakadt, de ez nem így van - mondta és hozzátette: a valahová tartozás hiánya nem csak azokat érinti, akik egyik országból érkeztek egy másikba. - Az is vándorlás, ha egyik városból a másikba költözöl, ez is járhat kultúrsokkal. Bárki magányosnak érezheti magát azért, mert más. Ha például valaki egy nem értelmiségi családból egyetemre kerül, nehezen érti meg az akadémiai környezetet. A magány és a helyváltoztatás univerzális - mondta Statovci, akinek az otthon nem földrajzilag meghatározható hely. - Az otthon a tudat egyfajta állapota. Sokat utazom, csak a telefonomra van szükség, hogy otthon érezzem magam, mert fel tudom hívni a családomat bárhonnan. Az otthon jelentését magamban hordom, egy személyes hely, amihez csak én tudok hozzáférni - nyilatkozta Statovci, aki a magyar írók közül szereti Esterházy Pétert és Kertész Imrét, kedvenc könyve pedig Dragomán Györgytől A fehér király, amit meg is említ regényében. Szerinte sok olyan történet van, amely azt mondja: a szenvedés és a harc jobb, bátrabb és erősebb emberré tesz minket. Dragomán könyve azonban azt tanította neki, hogy sokak számára ez nem így működik: vannak, akiket a traumák gyengébbé és szomorúbbá tesznek.

Névjegy
Pajtim Statovci 1990-ben született Koszovóban, két éves volt, amikor családja Finnországba vándorolt. Első regénye, a Macskám, Jugoszlávia 2014-ben jelent meg és megkapta érte a legjobb első regényért járó Helsingin Sanomat díjat. A Helsinki Egyetemen összehasonlító irodalomtudományt, az Aalto Egyetemen forgatókönyvírást tanult.

Urbán Csilla

Lájkoljon minket a Facebook-on is!