Előző
Következő
új cikk

Belföld

Újabb helyettes államtitkár Balog tárcájánál

Népszava|2017. dec 3. 17:23
[A+ A-]

Fotó: Molnár Ádám

Információink szerint Gajdácsi Józsefet az egykori Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) minisztériumhoz került feladatainak irányításával bízták meg, így elvben ő a felelős a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap Kezelő (NEAK) hivatalának működtetéséért és gazdálkodásáért. A Közlönyben megjelent megbízás érdekessége, hogy a kinevezésről szóló határozatot a miniszerelnök december elsején írta alá, de az új helyettes államtitkár megbízatása már november 15-étől érvényes. 

Gajdácsi József számára nem ismeretlen terület az E-Alap irányítása, hiszen korábban 2010-2015-ig az OEP főigazgató-helyettese volt. Onnan aztán kurtán-furcsán távozott: a hivatalos indoklás szerint azért mert Gajdácsi akkor a tudományos életbe szeretett volna továbblépni. Távozásában azonban szerepet játszhatott az is, hogy az egykori főigazgató-helyettes nevéhez kötődött az a finanszírozási tervezet, amely megyei szintre delegálta volna a források és kapacitások lakosságarányos szétosztását. A 2014 végén nyilvánosságra került elképzeléssel kapcsolatban akkor több szakmai szervezet is jelezte, hogy az számos sebből vérzik.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan Tagozata a szóban forgó útmutató visszavonását sürgette, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) is ellenezte a megvalósítását. Gajdácsi József azóta sem lépett tudományos pályára, az OEP-ből való távozása után a Bajcsy Zsilinszky Kórház egyik orvosi vezetői posztját töltötte be néhány hónapig, majd onnan az Állami Egészségügyi Ellátó Központ stratégiai főigazgató-helyettese lett. E pozícióból érkezik most a humántárca helyettes államtitkári székébe.

D.A

Lájkoljon minket a Facebook-on is!