Előző
Következő
új cikk

Belföld

Veronai busztragédia - Még idén elkezdődhet a tárgyalás

Népszava|2017. dec 7. 05:16
[A+ A-]

Fotó: AFP/Polizia Di Stato

Még idén elkezdődhet a veronai buszbaleset tárgyalása Olaszországban – tudta meg az ATV Híradó. A szülők nyílt levélben tiltakoznak a tragédiában érintett buszos cég és dolgozói ellen. „Nyíltan felszólítjuk a Pizolit Kft. dolgozóit, hogy felelősségük tudatában tegyék meg azokat a lelkiismereti lépéseket, amit idáig nem tettek meg” – többek között ez is olvasható abban a nyílt levelében, amelyet a napokban küldenek el a cégnek. Ebben összegyűjtötték a baleset óta tudomásukra jutott információkat és tapasztalataikat. A januári balesetben a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium diákjai, tanárai és kísérők – összesen 17-en – haltak meg, miután buszuk a szalagkorlátnak hajtott és kigyulladt.

A nyílt levél írói szerint a buszos cég bűnszövetkezetet működtet a pótüzemanyag-tartályok beszerelésével. Úgy látják, hogy az ezekben illegálisan szállított üzemanyag felveti az áfa- és a jövedéki adó csalást is. A busztársaság vezetője hónapokkal ezelőtt még tagadta a póttartályok létezését, a szülők azonban azt is megtudták, hogy egy hulladéklerakóban találták meg ezeket a nyomozók.

A családok nem értik, hogy a tragikus baleset, és a sok feltárt szabálytalanság ellenére, a cég működését miért nem korlátozták. Az ATV riportere beszélt a cégvezetővel, de nem akart reagálni az elhangzottakra.

„A sofőr tudatában annak amit tett, gyakorlatilag azóta sem jelentkezett, nem kért bocsánatot, sőt még arról is hallottunk – bár, nyilván nem megerősített információ – hogy gépkocsit vezet. Ez egy elég vicces történet annak függvényében, hogy én láttam a jogosítványát, Olaszországban bevonva” – mondta az ATV-nek Krizsány László, aki a lányát vesztette el a szerencsétlenségben.

A büntetőeljárás várhatóan még az idén elkezdődik az olasz bíróságon.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!