Előző
Következő
új cikk

Bioritmus

Izzad és szapora a pulzusa? - Ezekre a bajokra gyanakodhat

nepszava.hu|2017. dec 7. 18:22
[A+ A-]

Illusztráció/Shutterstock

A Budai Endokrinközpont arra hívja fel a figyelmet, hogy a címben említett tünetek hátterében akár súlyos betegség is állhat. 

A fokozott verejtékezés, fejfájás és a heves szívdobogás megannyi probléma tüneteként felléphet: húzódhat mögötte pl. szívbetegség, hipertónia, pajzsmirigyzavar vagy akár pánikroham is. Sajnos azonban a tünetegyüttes egy ritka, ám súlyos betegségre is felhívhatja a figyelmet: a mellékvesevelő daganatára. Hogy mit érdemes tudni az állapotról, azt dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa ismerteti: 

A mellékvesevelő a belső elválasztású mirigyek egyike, melynek igen meghatározó szerep jut az ideg-és a hormonrendszer közti kapocs kialakításában. Adrenalint, noradrenalint és dopamint termel (katekolaminok), amik a stresszhelyzetekhez való alkalmazkodást, a megfelelő keringést és a hőháztartást biztosítják, de ugyanúgy hatással vannak a légzésre, simaizmokra és az anyagcserére is. Ritka, ám súlyos betegség az ún. phaeochromocytoma, ami a mellékvesevelő daganatát jelenti. Ennek során fokozott hormontermelés figyelhető meg. Sajnos a diagnózist igen nehéz felállítani, mivel tüneteit tekintve könnyű más problémákkal összetéveszteni. Jellemzően heves szívdobogást, magas vérnyomást, fejfájást, fokozott verejtékezést, sápadtságot, émelygést, gyengeséget produkál, így gyakran pajzsmirigy túlműködésre, magas vérnyomás betegségre, szívbetegségre, pánikrohamra gyanakodnak az orvosok.

További lehetséges tünetek:
• csökkent glükóztolerancia
• remegés
• láz
• kiporosodás

Hogy bebizonyosodjon a probléma fennállása, ahhoz laboratóriumi vizsgálatokra van szükség. Amennyiben bebizonyosodik a mellékvesevelő daganat megléte, úgy mindenképp műtéti beavatkozásra van szükség, egyedül a gyógyszeres terápia az inoperábilis betegeknél jöhet számításba. Szerencsére a daganat eltávolítása teljes gyógyulást hozhat.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!