Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Pillantás a kilencedikről - Eltartott kisujjal

Népszava|2017. dec 9. 06:05
[A+ A-]

A 24. órában vagyunk, mondta Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék pártjai még mindig nem képesek megállapodásra jutni, jóllehet mindegyik szent hittel vallja: le akarja váltani az Orbán-kormányt. Karácsony Gergely azonban téved. Az ellenzék órája megállt – nem az történt, hogy a tárgyalások sikere és a lejárt határidő miatt valaki megállította, hanem észre sem vették, hogy régen túl vannak azon a bizonyos 24. órán. Most már a csodavárás időszakát éljük: hátha egyszer mégis észhez térnek, hátha akkorát hibázik a Fidesz, hátha mégis van valami papírja Simicskának Orbán ellen…

De tudjuk, nincsenek csodák. A pártok nem térnek észhez, és bár minden nap hibázik a Fidesz, nincs, aki ezt kihasználja, de ha volna is, vállat ránt rá a társadalom, Simicskának pedig legfeljebb – használjuk az ő kifejezését – öngyilkossággal felérő papírjai vannak.

Ám ha így van, akkor itt be is fejezhetem ezt az írást, eltenni a klaviatúrát, a múzsák hallgatnak. És mégis: újra és újra megmozdul az ujj, folytatódik az írás, előbújik a remény. Hogy hátha… Hátha nem telt még le az a huszonnégy óra, azok a nyilatkozatok, amelyeket az ellenzéki pártoktól hallunk, el sem hangzottak, vagy ha igen, csak a figyelem elterelését szolgálták. Mert az ugye mégsem lehet, hogy szabad szemmel alig látható pártok a nyilvánosságban számukra megnyitott térben arról szónokoljanak, kivel miért nem fognak össze, hogy nekik csak XXI. századi pártok kellenek, hogy hallani sem akarnak a szocialistákról, és így tovább. Nem lehet, hogy itt mindenkinek ekkora egója legyen, miközben az ország demokratikus rendszere szétzilálva, a közös pénzünk ellopva, a média kilencven százaléka elrabolva, és amit a jövő ígér, még ennél is rosszabb.

A demokratikus kulisszák mögötti Fidesz-építkezés zavartalanul folyik, nem befolyásolja őket az a néhány gyenge hang, amely itthon hallható – már a civilszervezetek is a tökéletes bénultság állapotába jutottak -, ami pedig külföldről érkezik, arra fittyet hány a magyar kormány. A brüsszeli intések, akár a csütörtöki döntések, mind-mind csak felerősítik Orbán és az ő magyar hangjainak agresszív megszólalásait. Pontosan tudják, hogy mire a fenyegetésekből, eljárásokból bármi lehetne, ők már árkon, bokron túl lesznek, azaz már régen megnyerték a 2018-as választásokat is, nyugodtan machinálhatnak tovább a paraván mögött. Mit a paraván mögött: ma már a trambulin tetejéről történik minden, jól láthatóan, nem összetéveszthetően. A kormány könyörtelen precizitással használja az általa megszállt állami szervezeteket, készít ki általuk embereket, szervezeteket, és a mi ellenzékinek nevezett pártjaink eltartott kisujjal papolnak, nem is tudom, miről. Leginkább a saját oldalukon álló, szintén eltartott kisujjú, de velük szemben fellépő, elvileg közös célokért küzdő alakulatokkal szemben.

A 24. órában vagyunk, állítja Karácsony Gergely, úgy is mint közös miniszterelnök-jelölt. Illetve már nem az: eltartott kisujjak lökdösik őt a mélybe. Velünk együtt. És én mégis itt ülök a klaviatúra felett, pedig már rég abba kellett volna hagynom az írást.

Németh Péter