Előző
Következő
új cikk

Bulvár

Főszerepet kaphat Lópici Gáspár

nepszava.hu|2017. dec 15. 13:35
[A+ A-]

"Üzenem én, Lópici Gáspár" - Forrás: Keménykalap és krumpliorr/Youtube

Végre jóra fordulhat a 80 éves Szilágyi István sorsa. Az ország Lópici Gáspárját egy készülő film főszerepére kérték fel – írja a Blikk.

A színész jó ideje nem állt színpadon vagy kamera előtt. Nemrég trombózis alakult ki a lábában, és olyan fájdalmai voltak, játszani sem tudott. Többször elmondta, hogy hiányzik a munkája, ráadásul a megkeresett pénznek is lenne helye. Most viszont egy debreceni író-rendező, Polik József készülő filmje egyik főszerepére kérte fel a színészt.

– Azt gondolom, hogy az arca, a személyisége tökéletes lenne a filmhez. Abszolút főszerepet kapna, ez lenne méltó hozzá. Gyerekkori emlékem, hogy bár gyakran láttam filmekben, mindig csak mellékszerepeket, pár mondatot kapott. Szerintem ez méltatlan – magyarázta a lapnak Polik, akinek nem titkolt célja, hogy segítsen a nehéz körülmények közt élő színészlegendán.

Már van pénz a filmre, de várunk még támogatókat, és szeretnénk pályázni is. Szilágyinak, a büdzsétől függően akár milliós fizetést is adnának – mondta Polik.

– Meglepődtem ezen, de nagyon örülök, hogy megkerestek ilyesmivel. Régóta szeretnék újra dolgozni, de a betegségem miatt az elmúlt időszakban nem lettem volna képes rá. Nem bírtam volna, és sajnos, nagyon sok ajánlatot azért nem is kaptam – mondta Szilágyi.

– A forgatókönyvet nem tudom magam elolvasni, az utóbbi időben nagyon sokat romlott a szemem, zöldhályog van rajta, cseppentenem kell bele rendszeresen, de majd a feleségem felolvassa nekem. Nagyon kíváncsi vagyok, rég nem volt a kezemben forgatókönyv, és persze, az izgatottság mellett félek is egy kicsit, hisz régen nem volt munkám.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!