Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Pap Szilárd István: Baloldali újságírás 2017 Magyarországán

Népszava|2017. dec 16. 07:50
[A+ A-]

FOTÓ: NÉPSZAVA-ILLUSZTRÁCIÓ

Független baloldali újságot írni 2017 Magyarországán – bő egy évvel a Népszabadság meggyilkolása, és pár hónappal a vidéki sajtó fideszes bekebelezésének lezárulta után, a szélsőségesen egyoldalú reklámpiac körülményei között – nem tűnik életbiztosításnak.

Globális szempontból nézve a sajtó már hosszú évek óta komoly átalakulásokon megy keresztül. Az internetes média megjelenésével a hagyományos sajtó fokozatosan veszítette el a kapuőr szerepét, tehát azt a funkcióját, hogy meghatározza, mi számít közlendő hírnek és mi számít legitim közlési keretnek. Az internetes újságok, blogok és a közösségi média világában ez a fajta értelmezési monopólium fenntarthatatlanná vált, és részben ez magyarázza azt a morális pánikot is, amely az utóbbi időben az álhírek, a "fake news" kapcsán jelent meg. Talán semmi nem foglalja össze ezt a folyamatot jobban, mint az „alternatív tények” (alternative facts) fogalma, amelyet Donald Trump amerikai elnök egyik közeli munkatársának, Kellyanne Conwaynek köszönhet a világ. Bár süt a nap, de mondhatjuk az is, hogy nem, és ez nem hazugság lesz, hanem „alternatív tény”.

Ezzel párhuzamosan a média egyre kiszolgáltatottabbá vált a reklámpiacnak, és ezen keresztül a tőke érdekeinek. Az internet világában a tartalom ingyenes, nem kell fizetni az újságért vagy a televízió-előfizetésért, de közben a tartalom előállításának továbbra is megvannak a költségei, az egyetlen bevételi forrást tehát a reklámok adják. Ideig-óráig ez működni is látszott, de a technológia átalakulásával megnőtt a szerepe azoknak a közösségi médiumoknak, amelyek mintegy közvetítőként állnak a tartalom fogyasztói és termelői közé. Globálisan ma a Facebook és a Google a digitális hirdetési piac bevételeinek felét zsebeli be, részesedésük pedig a jövőben tovább fog nőni, hiszen a forgalomnövekedés egésze már ehhez a két vállalathoz vándorol.

Ezért történhet, hogy mára már a nagy múltú médiavállalatok is alternatív bevételi források után néznek. Egy részük megpróbálja újra fizetőssé tenni a tartalmakat – így tett például a The New York Times 2011-ben –, mások pedig a közösségi finanszírozás valamilyen formájával kísérleteznek – a brit The Guardian lépett például erre az útra.

Nem hungarikum

Ez a rövid áttekintés két dologra hívja fel a figyelmünket. Egyrészt jól látszik, hogy a sajtó nehézségei nem tekinthetők hungarikumnak, a magyar helyzet, a Fidesz által elkövetett masszív piactorzítás és a független média agresszív letámadása csupán egy sajátos leképeződési formája ennek a globális folyamatnak. Másrészt pedig azt is látnunk kell, hogy ezek a folyamatok jelentősen túlmutatnak a csak a média megélhetését és milyenségét érintő kérdéseken, és komoly átalakulásokat hoznak a demokratikus nyilvánosság szerkezetében, végső soron pedig a politika természetében. Ezeknek az átalakulásoknak a megtárgyalása külön cikket igényelne, most be kell érnünk a jelenleg tapasztalható helyzet konstatálásával. Ahogyan arra a The Guardian nemrégiben rámutatott, a nyilvánosság megszűnt a politikai viták lefolytatásának a terepe lenni, ehelyett a különböző politikai gondolatok önmegerősítő apparátusává vált, amelyet a hétköznapi nyelvben – a jelenség politikai dimenzióit kilúgozva – a „gondolatok piacának” („marketplace of ideas”) szokás nevezni.

Ez szükségszerűen hozza el az alternatív tények világát, hiszen ha a kereslet az egyetlen szempont, amely alapján ítélkezni tudunk, egy alapos és kemény munkával elkészített oknyomozás, illetve egy chemtrail (chemical trail, azaz kémiai nyom, a repülő kondenzcsíkja - a szerk.) összeesküvés-elmélet egyformán legitimmé válik. A digitális nyilvánosság valamelyik visszhangkamrájában ugyanis mindkettőre lesz kereslet.

A fake news és a valódi hír közötti differenciáláshoz már a klasszikus sajtó önlegitimációját ellátó objektivitás-narratíva sem elegendő. Világszerte és itthon is láthatjuk, ahogyan a fékevesztett politikai hatalom képes percek alatt megkérdőjelezni a legtisztességesebb média vagy újságírók integritását, „liberális véleménydiktatúraként” átkeretezni tisztességes médiamunkások hatalmat ellenőrző tevékenységét. A „gondolatok piacán”, ahol az erősebb kutya törvényei uralkodnak, az objektivitásból két szempillantás alatt lesz bolsevik trükk.

Amellett sem szabad persze elmennünk, hogy a mainstream sajtó maga is elkövetett hibákat, amelyek végső soron védtelenné tették az ilyen típusú politikai támadásokkal szemben. A 2000-es években szinte alig lehetett olyan médiumot találni, amelyen nem virítottak ott a varázslatos devizahiteli lehetőségeket kínáló bankok reklámjai – majd mikor a gazdasági válság után kipukkadt a hitelezési buborék, ugyanazokon a hasábokon olvashattuk, milyen butuskák és pénzügyileg képzetlenek is az emberek, hogy belesétáltak a devizahitelezés csapdájába. És ez csak egy példa a sok közül arra, hogyan is írták felül a sajtó tájékoztató, nevelő, közszolgálati funkcióit a különböző gazdasági és politikai divatok. Ez pedig kényelmesen megágyazott a rosszhiszemű politikai támadások és álhírgyárak elfogadhatóságának, hitelességének.

A sajtó jövője számára tehát végső soron létfontosságú, hogy kilépjen a fent felsorolt logikákból, és újra beágyazza magát a társadalomba, és olyan fogózkodókat találjon, amelyek révén a mostaninál sikeresebben tudja legitimálni önmaga létezését és minőségét. Egyértelmű, hogy ez nem fog egyik napról a másikra menni és sok kísérletezést, rengeteg munkát igényel. De létezik már most is néhány ígéretes irány.

Finanszírozási kiutak

A közösségi finanszírozás lehet az egyik olyan eszköz, amely révén lehetséges kitörni a reklámpiac, rajta keresztül pedig a tőke és a politikai oligarchia kötöttségeiből. Ez a modell több szempontból is kiutat jelenthet a sajtó számára. Egyrészt lehetővé teszi a tőke logikáján való felülemelkedést és az újságírói munka közszolgálati gyökereinek újratöltését. Minden médium célja, hogy minél több emberhez eljusson, minél több olvasót csábítson magához, ám a reklámpiaci kötöttségek miatt ma a cél nem az, hogy minél több emberhez juttassa el saját gondolatait, hanem hogy minél több reklámbevételre tegyen szert.

A piaci logikában a tartalom, a mondanivaló másodlagossá vált, a médiumok pusztán közvetítővé váltak a hirdetők és a fogyasztók között, az elkészített tartalom megítélésének egyetlen kritériuma pedig az lett, hogy minél több kattintást és ezzel minél több reklámbevételt hozzon. A piaci logikában nem a tartalom a termék, hanem az olvasó, őket adja el a médium a hirdetőknek.

A közösségi finanszírozás épp ezt a káros láncolatot bontja fel, hiszen az olvasók nem azért támogatnak, hogy jobbnál jobb reklámokat láthassanak a cikkek mellett, hanem mert érdekesnek, hasznosnak, fontosnak tartják azt, amit és ahogyan írunk. Másrészt, a közösségi finanszírozással helyreáll az olvasó és a médium közötti direkt kapcsolat, egy passzív fogyasztói viszony helyett egy aktív érzelmi és gondolati viszony, párbeszéd jön létre a termék előállítói és fogyasztói között. Az újságírók és olvasók közösen teremtik meg azt az értéket, amit a tartalom hordoz, és közösen válnak érdekeltté ennek az értéknek a megvédésében.

A közösségi finanszírozásnak van egy harmadik előnye is: továbbra is megőrzi a tartalomhoz való ingyenes hozzáférést, és így részben ellensúlyozza a kortárs nyilvánosság szegregációs tendenciáit. Míg az előfizetéses modell csak tovább erősíti az egymástól elzárt buborékok létrejöttét, a közösségi finanszírozás megőrzi az egyenlő, demokratikus hozzáférés elvét.

Kritikai attitűd

A baloldaliságnak ebből a szempontból különleges felelőssége van. A történelem során a baloldal volt az, amely mindig is megpróbált kritikusan viszonyulni nemcsak a megszemélyesíthető hatalomhoz, hanem a hatalmat fenntartó személytelen folyamatokhoz is. Ez a kritikai attitűd, és a társadalom jólétéért folytatott szakadatlan harc pedig most is jó szolgálatot tud tenni.

Sokan sokszor elmondták már, hogy az Orbán-rendszer létrejöttéhez és meggyökerezéséhez kellettek az elmúlt évtizedek politikai és szakmai hibái is. Meggyőződésem, hogy ennek tanulságait nemcsak a politikusoknak, hanem a média szereplőinek is le kell vonniuk. A magyar társadalom többségét érintő problémákat tematizálnunk kell, segítenünk kell megérteni és javaslatokat kell rá találnunk. Az állampolgárok által ma megélt problémák pedig elsősorban olyanok, amelyeket baloldali szempontból lehet keretbe foglalni, és reflektálni rájuk. Ilyen terület – például - az oktatás, az egészségügy, a munka és munkások ügyei, a szegénység és a nők problémái.

Mindez azért fontos, mert állampolgárként egy igazságosabb és egyenlőbb országban szeretnénk élni, médiamunkásokként pedig olyan médiumokat szeretnénk, amelyek élő kapcsolatot ápolnak az olvasóikkal, a politikai közösség javát szolgálják, és amelyek ennek köszönhetően számíthatnak a közösségre, ha függetlenségüket vagy létezésüket bármilyen hatalom fenyegeti.

Pap Szilárd István

Lájkoljon minket a Facebook-on is!