Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Sebes György: A média szép új világa

Népszava|2017. dec 23. 07:00
[A+ A-]

FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ

Április 8-a után már nem folytatom - mondja az ismert és népszerű rádiós. Persze a műsoráról van szó, valamint arról, hogy abban az esetben nem csinálja tovább, ha a jelenlegi kormány hosszabbíthat. Mert ha ismét ők győznek, akkor nem volt értelme az egész eddigi munkájának. A műsorvezető úgy érzi, hogy - a magyar belpolitika sajátosságaiból adódóan - az utóbbi években inkább haditudósító volt. Mert természetesen ő is - másokkal együtt - igyekezett felhívni a figyelmet, milyen országban élünk, de amennyiben ez a hatalom tovább működhet, úgy érezhetik, pusztába kiáltották szavaikat.

Tovább, ahogy eddig volt

Rádiós kollégám persze nem nyilatkozott, nem interjút adott, nem a nyilvánosságnak szánta szavait. Szigorúan magánbeszélgetést folytattunk, tehát most, hogy leírtam, titkot sértettem, mégsem tudtam megállni, hogy ne ezzel kezdjem. Minthogy pontosan témánkba vág. Mi lesz a médiával, valamint a sokat emlegetett és gyakran hiányolt sajtószabadsággal a következő parlamenti választás után? Pontosabban akkor, ha bejön a "papírforma" és Orbán Viktorék folytathatják, amit elkezdtek. Vagy még inkább: véglegessé formálhatják nagy művüket.

Most egyszerűnek látszik a válasz: "business as usual", vagyis minden megy tovább, ahogy eddig volt. A média túlnyomó része már úgyis a kezükbe került. Mészáros Lőrinc, Andy Vajna és Habony Árpád sajtóbirodalma biztos lábakon áll. Feladni nem fogják hosszú évek kitartó munkájával megszerzett tulajdonukat, de megváltoztatni sem. Változatlanul kiszolgálják, néha pedig képviselik a hatalmat, s megtesznek továbbra is mindent, hogy az emberekkel elhitessék: ez a létező világok legjobbika. Számukra ez szabadon - a megfelelő érdekek mentén - választott feladat, de erősíti őket az egykor közszolgálati, ma már csak annak csúfolt média is, élén a Magyar Távirati Irodával, amely ennyire dicstelenül még a pártállami években sem szerepelt.

Ebben a 2010 óta következetesen és biztonsággal kialakított rendszerben - a feltételezett 2018-as fideszes győzelem után - akár meg is maradhatnak azok az orgánumok, amelyeket kormánykritikusnak nevezhetünk. Ahogy eddig, később sem sokat ártanak, viszont lehet velük dicsekedni. A nemzetközi színtéren létükkel és hangjukkal igyekezhet a kormány bizonyítani, hogy ebben az országban virágzik a demokrácia és van még sajtószabadság. Persze a Népszabadság szomorú sorsa mindenkinek figyelmeztető lehet: ha túlságosan sokat képzelnek magukról, előfordulhat olyan gazdasági kényszer, ami miatt az illető lap, vagy rádió/tévé - sajnos - nem működhet tovább. Ne legyenek kétségeink, a hatalomnak ma is megvannak és sajnos meg is maradnak az eszközei arra, hogy ne szabadulhassanak el túlzottan az ellenzékinek tartott orgánumok. A gyeplő ki van engedve, de az egyik - vagy ha úgy tetszik: a másik - végén biztos kezek tartják.

Mi lenne, ha...

Tulajdonképpen abban az esetben sokkal nagyobb zűrzavarra számíthatnánk, ha valamilyen most még nem látható ok miatt nem jönne be a papírforma. Akkor ugyanis az új kabinet ellenséges médiakörnyezetben lenne kénytelen kormányozni, nem beszélve - az új kormány szemszögéből ellenzéki többségű - közmédiáról. Az lenne csak az embert próbáló feladat, amihez képest a 2002-es hídfoglalás, meg a többi akció, sőt még a 2006-os Kossuth téri tüntetéssorozat is gyerekjátéknak tűnik. Bár a jelenlegi kilátások nem arra utalnak, hogy a mostani ellenzék bármely pártjának ilyen gondokkal kellene szembenéznie, azért eljátszhatunk a gondolattal, mi lenne, ha...

Az új kormánytöbbség azt tenné-e, amit az ellenzék akkori vezére 2002-ben. Miután ugyanis - számára váratlanul - távoznia kellett a miniszterelnöki székből, az államfőhöz fordult, mert "megítélése szerint sorozatos támadások érték a magyar sajtó szabadságát és súlyos helyzet alakult ki". Ha most - még váratlanabbul - újra ellenzékbe kerülne, az új kormány tehetne panaszt a nem létező köztársaság jelenlegi elnökénél (és tételezzük fel, hogy ő hajlandó is lenne egy ilyen ügyben legalább találkozni a panasztevővel.) Hiszen nagyon is aktuális, amit Orbán Viktor akkor - egy egészen más helyzetben - írt: "az elmúlt időszakban a Magyar Televízióban történt jogsértések veszélybe sodorták a közszolgálati csatorna pártatlan és független működését”. Tényleg valós veszély napjainkban, hogy "egyoldalúbbá válhat a magyar televíziós tömegtájékoztatás” (ha ugyan ez még lehetséges), így "tovább fokozódik a magyar média amúgy is súlyos kiegyensúlyozatlansága”.

Orbán Viktor - akaratlanul - a jövőt (vagyis napjaink helyzetét) festette le 15 éve. Annak idején azt is kérte Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, hogy "alkotmányos jogkörével élve vesse latba befolyását a törvényes viszonyok, a sajtó szabadságának helyreállítása érdekében”. Ma már ilyent nem kérne, még ha - találkozva egy fiatalemberrel, amit Karinthy oly remekül megírt - látná is, hogy hová fajultak a dolgok saját uralkodása alatt. Azt meg valószínűleg sosem tudjuk meg, mit tennének az újonnan győztesek, ha az előző kormány médiatúlsúlya közepette kellene működniük.

Mindenesetre Orbán Viktor 2002-ben hamar rájött, hogy hiába a szép szavak, a szerinte káros egyoldalúságot és kiegyensúlyozatlanságot még az államfő sem képes helyrebillenteni. Másra hallgatott tehát. Alig néhány héttel a Mádl-Orbán találkozó után Medgyessy Péter azt mondta: „akinek televízió kell, vegyen magának”. Az akkori miniszterelnök egyébként elődje - történetesen Orbán Viktor - felvetésére reagált. A Fidesz vezetője ugyanis még próbálkozott egy kicsit az általa demokratikusnak tartott megoldással, s azt javasolta, osszák fel az akkor még valóban közszolgálati Magyar Televíziót. Olyan médiatörvényt szorgalmazott, amely két egyenrangú csatornára osztotta volna a köztévét: az egyiket kapták volna a kormányzó szocialisták, a másikat meg a "polgári, nemzeti erők".

Ám ez sem jött be. Így régi harcostársával, Simicska Lajossal hozzáfogtak saját médiabirodalmuk felépítéséhez. Az eredményt már 2010 után is láthattuk, s az egykori szobatárssal való szakítás - 2014 után - csak fokozta Orbán harci kedvét. A mai magyarázat erről úgy szól, hogy sikerült visszabillenteni a médiaegyensúlyt, s végre megszűnt a balliberális megmondóemberek „valóságértelmezési monopóliuma”. Az senkit sem zavar, hogy a libikóka annyira átbillent, hogy már teljesen alkalmatlan a hintázásra.

Nem saját vélemény volt

Így jutottunk el napjainkhoz, amikor már semmilyen bírálat, vagy jótanács nem érdekli őket. Hiábavalók a szövetségesek - az uniós vagy a NATO-tagállamok - figyelmeztetései is. Ezek közül a leginkább feltűnő az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének közelmúltban tartott előadása volt. Az elhangzottakat persze a magyar kormány azonnal visszautasította, majd megkísérelték úgy beállítani, mintha David Kostelancik saját véleményét mondta volna el. Az sem zavarta őket, amikor több helyről is megerősítették, egy amerikai diplomata nyilvánosan sosem mond olyasmit, amit ne egyeztetett volna Washingtonnal. Márpedig ott súlyos hiányokat látnak a sajtószabadság terén. Kifogásolják, hogy a médiapiacot a kormány és szövetségesei uralják, ezzel egy időben pedig - természetesen - csökkent a kormánykritikus cikkek száma. Hiányolják a nézetek ütköztetését, ami pedig nagyon fontos egy képviseleti demokráciában. Az sem tetszik nekik, hogy az állami hirdetéseket a baráti médiatulajdonosok kapják, miközben a független médiumoknak szinte semennyi nem jut. Még annak a híre is eljutott Washingtonba, hogy a magánvállalkozásokkal közlik, ne hirdessenek a független médiumokban, ellenkező esetben retorziókra számíthatnak. És így tovább. A jelek szerint Magyarország eddigi barátai nem értik, milyen "szép, új világot" teremtettek hazánkban. Ha így áll a helyzet, akkor persze már az is kérdéses, hogy a barátaink-e. Majd mi megmutatjuk - ez a hivatalos kormányzati állásfoglalás.

Mindennek meg is van az eredménye. A 2017-es sajtószabadság-index alapján 180 állam közül Magyarország a 71., a közép-európai térségben pedig az utolsó előtti helyen áll. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta 48 hellyel került hátrébb. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet idei éves jelentése azt is szóvá teszi, hogy Orbán Viktor az utóbbi több mint hét évben egyre szorosabbra fogta a médiát. S a magyar kormány talán magára veheti azt a megállapítást is, hogy sok demokratikus állam a szabadságjogokat elnyomó, a propagandának túlzott teret adó korszakába lépett.

A már említett Kostelancik ügyvivő idézte Thomas Jeffersont, Amerika egyik alapító atyját és harmadik elnökét. Ő azt írta egykor, hogy „inkább teszem ki magamat a túl sok szabadsággal járó kellemetlenségeknek, mint a túl kevéssel járóaknak.” Vagyis úgy vélte, a valódi demokrácia összes hibájával és problémájával együtt még mindig jobb, mint amikor a hatalom dönti el, mit kell gondolni, és milyen hangokat szabad meghallgatni. A média feletti szinte teljes uralom közepette sem ártana elgondolkodni az ilyesfajta régi igazságokon. A 21. században, Európa közepén legfeljebb csak ideig-óráig lehet kísérletezni az idő kerekének visszafordításával. A lakájmédia pedig sosem biztonságos, mert - ahogy Simicska esetében is bebizonyosodott - a szél fordulásával ők is megfordulnak.

Igaz, a tanulságok messzire mutatnak. A közeli jövő viszont nem ígér változást.

Sebes György

Lájkoljon minket a Facebook-on is!