Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Csirkejáték és fülemülefütty

Népszava|2017. dec 27. 06:01
[A+ A-]

Hónapokkal ezelőtt, Botka László színrelépését követően - Az alfahímek játszmája című írásomban – így foglaltam össze a kormányváltásra készülő demokratikus pártok várható lépéseit. „A demokratikus ellenzék klánjainak vezéri álmokat dédelgető alfa-hímjei közül felállt Botka László, és határozottan elindult egy irányba. Most azt várja, hogy a többi párt majd követi. Szerintem nem ez fog történni. Amikor Botka és „klánja” ráébred erre, morgolódnak egy ideig, majd visszaülnek, és várják, ki áll föl legközelebb, vagy a saját klánnal elvonulnak, otthagyva a többieket”.

Botka László lemondása után, a küzdelem mostani szakaszában, a résztvevők azzal vannak elfoglalva, hogy új játszmát válasszanak. A helyzet egyre ellenállhatatlanabbul a játék-elmélet chicken game néven elhíresült – rövidtávú nyereséggel kecsegtető, hosszú távon azonban az együttműködést lehetetlenné tévő - játszmájára csábít.

A chicken game az 1960-as évek amerikai tinédzsereinek őrült játéka volt. Képzeljünk el egy a családi fészekből frissiben kiszabadult - felszabadult és elszabadult - tizenévesekből álló bandát. A társaság két fiatal vezérbikája – részegen, esetleg csak a szituációtól megrészegülve - kocsijával egymással szemben száguld. A haverok és a lányok izgatottan figyelik, ki fogja – megrettenve az összeütközéstől – elsőként félrekapni a kormányt. Aki azonban ezt tenné, arra élete végéig letörölhetetlenül ráragad a nem éppen hízelgő csirke elnevezés, ezért azután egyikük sem tér ki. A tragédiát követően a sír körül állók meg csak sopánkodnak: jaj de ostobák voltak, miért nem tartotta őket vissza senki? Még hogy visszatartani, hiszen mindenki inkább tüzelte őket.

Nos, a választások közeledtével – nem kizárólag saját hibájukból - ilyen helyzetbe sodródhatnak a demokratikus ellenzék tiszteletre méltó pártjai is. A versenyhelyzet, a szavazatgyűjtés kényszere és a bizalmatlanság – megspékelve a Fidesz tudatos zavarkeltésével - olyan pályára vezérli a választásra készülő pártokat, amely nem kínál kitérőt. Mindenki úgy érzi, folyamatos támadások érik, a többiek morzsolgatják a szavazótáborát, „le akarják nyúlni” nehezen kiépített csapatát, minden módon elkedvetlenítik szavazóit. Létkérdés tehát a figyelem megragadása és a támogatottság növelése. Ilyenkor az ösztön - de a ráció is - azt sugallja: határozottnak, merésznek, tántoríthatatlannak és az ellenfelekkel kérlelhetetlennek látszani. Még a potenciális együttműködő partnereikkel – akik pedig társak lehetnének a kormányváltásban - sem megengedhető az ingadozó „lepaktálás”. Ezt a viselkedést ajánlja a régi mondás, a „Szemet szemért, fogat fogért” bölcsessége, de ugyanezt tanítja Tit-for-Tat néven a játékelmélet modellje is.

Ám aki már játszott efféle adok-kapok játékot, az megtapasztalhatta: nagyon síkos az út, és az együttműködésre ítélt partnerek könnyen olyan helyzetben találják magukat, amikor egyre súlyosabban büntetik egymást. Miközben mindenki mentegeti önmagát - csak reagál arra, amit a másik/mások tettek -, egyre durvul a hangnem, élesedik a vádaskodás, és már be is indult a kölcsönös büntetés eszkalációja. Majd elérkezik az a pont, amelyen túl megállíthatatlan a katasztrófa. A borzalmas vég sejthető, de mindenki csak a következő lépésre összpontosít. És miközben egymással szembe robognak a pártok, vezéreik egyre azt ismételgetik: nem én kezdtem!

Ezt a viselkedést kevésbé a személyiség gyengesége váltja ki - bár annak is van szerepe –, mint inkább a helyzet diktálja. A chicken-game-et az a helyzet hívja életre, amely arra kényszerít: légy „tökös”, kérlelhetetlen, tántoríthatatlan mindenkivel szemben és minden kérdésben. Az egymással szembe száguldó – egyébként együttműködésre ítélt, sőt együtt-kormányozásra készülő - pártok, volánjuknál az önmagukat kinevező vagy felkért potenciális miniszterelnök jelöltekkel, a médián keresztül üzengetnek egymásnak. A hagyományos chicken game-ben a tántoríthatatlanság jele elengedni a kormánykereket, jelezve, a játékos nem kíván beavatkozni az események menetébe. Lényegében ugyanez, amikor a demokratikus ellenzék pártjainak vezetői kongresszusi vagy egyéb felhatalmazásra való utalással jelezik: meg van kötve a kezük, nem változtathatnak az irányon. Még ha józan ész ezt sugallná is, ott a félelem: csak nem fogok ebben a kiélezett küzdelemben mindenki szeme előtt bizonytalannak, azaz csirkének mutatkozni?

De mi is a csirkeség? Kicsit lassítva egymás mellé sorolni, majd megállni egy pillanatra, és csendben megkérdezni a másiktól: most akkor mit is tegyünk? Mindenki tudja: külön-külön biztos a vesztés, míg az összefogás sikert hoz mindenki számára. Ennek ellenére a demokratikus ellenzék pártjai nem számolnak azzal, hogy a körülmények kényszere - a helyzet lebírhatatlan csábítása, megtámogatva a Fidesz tudatos rásegítésével - szinte automatikusan változtatja a hideg távolságtartást chicken-játszmává. Ennek következményei pedig – emlékezzünk a két kicsi kecske meséjére – kiszámíthatók. Vagy, ha már Arany évforduló van, idézzük fel, hogyan veszekszik a két jó magyar a fülemüle füttyén? „….Pál nem hagyja: őtet uccse! Péter ordit: ő meg úgyse! Többrül többre, szórul szóra, Majd szitokra, majd karóra, Majd mogorván, Átugorván, Ölre mennek, hajba kapnak…” És persze őket – mint mindig - követi a két ház kicsinye-nagyja, sőt még a kutyáik is.

Ám a legfontosabb tanulság még a torzsalkodók véres orrán is túl van. Arany elénk tárta a 2018-as választások várható eredményének leginkább sokkoló tanulságát. Hiszen a két honfitársunk elment a bíróhoz, akit - jó hazai szokás szerint – megvesztegettek, és aki ezek után így hirdette ki a végső ítéletet: „Se ide nem, se oda nem, fütyöl a madárka, hanem, (Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Elmehetnek”.

Ha nem értenék: nemcsak, hogy veszítünk, és nemcsak, hogy ráfizetünk, de még röhögnek is majd rajtunk. Nem volna itt az ideje, hogy a pártok a „fülemüle füttyöt” idéző kérdéseken való vérig menő vitákat abbahagynák? Hiszen kormányváltás csak a demokratikus pártok széles körét egyesítő, egymásban bízó koalíciótól remélhető.

Marosán György főiskolai tanár