Előző
Következő
új cikk

Reflektor

Mueller, a hallgatag

Népszava|2017. dec 29. 05:30
[A+ A-]

Fotó: AFP/Saul Loeb

A sajtónak nem nyilatkozik, de szorgosan szövi tovább a hálóját az orosz befolyásolási kísérleteket vizsgáló amerikai különleges ügyész.

Messze van még a feladat teljesítésétől, de néhány vádemelésig már eljutott Robert Mueller. A különleges ügyészt május 17-én bízta meg Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettes azzal, hogy nyomozzon ki bármifajta kapcsolatot, illetve koordinációt az orosz kormány és Donald Trump korábbi kampánycsapatához kapcsolódó személyek között, „továbbá minden olyan ügyet, ami ebből a vizsgálatból következik vagy közvetlenül következhet”.

Az Egyesült Államokban Trump elnökön kívül már csak keveseknek van kételyük arról, hogy orosz állami tényezők beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányba. Az viszont még nem világos, hogy a győztes Trump kampánycsapata elősegítette-e ezt a beavatkozást. Ezt kell kiderítenie a különleges ügyésznek.

Az amerikai hírszerzés az idén arra a következtetésre jutott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen adott utasítást az amerikai demokratikus folyamatokba vetett hit aláásására. Putyinék a republikánus Trumpot preferálták, meghekkelték Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt kampányát, kiszivárogtatták annak elektronikus levelezését. A gyanú egyébként már 2016 áprilisában felmerült, amikor a Demokrata Párt számítógépein az orosz kormányhoz köthető hekkerek digitális nyomait fedezték fel.

Az 1944-es születésű Mueller a princetoni egyetemen végzett, Vietnamban tengerészgyalogosként tüntette ki magát, majd elismerésre méltó igazságügyi, bűnüldözői karriert futott be. Bár ő maga bejegyzett republikánus szavazó, 2001-től 2013-ig - tehát eltérő pártállású kormányzati ciklusokon át - ő volt a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI igazgatója. Szervezete a 2000-es évek elején sikeresen megküzdött a prosztatarákkal. Hetvenharmadik születésnapjához közeledve igazán megengedhette volna magának, hogy kényelmesen hátradőljön, élvezze a köztiszteletet és a lenyugvó napot.

Csakhogy Washingtonban hirtelen a feje tetejére állt minden, amikor Trump elnök május elején kirúgta James Comey-t, az FBI akkori igazgatóját. Comey nem éppen alkalmazkodó típus. Az elnökválasztási kampány idején az akkor még győzelemre esélyes Hillary Clinton számára bizonyult ártalmasnak azzal, hogy látványos vizsgálatot indított ellene, mert külügyminiszterként Clinton a privát e-mail címét is használta hivatalos államtitkokat tartalmazó levelezésének az intézésére. Trump győzelme után azonban Comey a megválasztott elnök számára vált kényelmetlenné, mert firtatni kezdte, hogy milyen találkozókat bonyolítottak le a Trump-stáb emberei orosz tisztségviselőkkel. Trump és Comey utólag egészen eltérően emlékezett vissza arra, hogy kettőjük négyszemközti találkozóján Trump felszólította-e Comey-t az orosz szál boncolgatásának a beszüntetésére. Az elnök mindenesetre végül menesztette az FBI-igazgatót. Az amerikai demokrácia egyszer csak ott állt látszólag tehetetlenül, az elnök környezete ellen megindított – de a fővizsgáló kirúgása nyomán de facto megszakított – vizsgálattal. Ekkor kopogtak újra Mueller ajtaján. Persze nem maga az elnök, és nem is Jeff Sessions igazságügyi miniszter, aki kivonta magát az ügyből arra hivatkozva, hogy ő maga is vezető tisztséget töltött be Trump kampánycsapatában, nem lenne tehát etikus, ha ő keresne vezetőt a volt kampánycsapat tagjai elleni vizsgálathoz. Rod Rosenstein, a tárca második számú vezetője lépett, és adott különleges ügyészi megbízást Muellernek.

Van tehát egy republikánus kormányzat, amely megbíz egy tapasztalt republikánus szakembert, hogy vizsgálja ki, nem folytattak-e a republikánus elnökjelölt emberei megengedhetetlen mutyit az oroszokkal. Ez a szakember – Mueller – komolyan veszi a feladatát. Comey-val ellentétben nem akar szócsatába bonyolódni senkivel, következetesen elzárkózik minden médiaszerepléstől. Ehelyett - mint nemrég kiderült - még a nyáron megszerzett sok ezernyi emailt a Trump-csapat levelezéséből a tavaly novemberi választás és az idén januári elnöki beiktatás közötti felkészülési időszakból. Az elnök és jogászai felháborodtak, mondván, azok a levelek még nem az elnöki működéshez tartoztak, tehát magánjellegűek, így Mueller jogellenesen szerezte meg őket. A különleges ügyész szóvivője azzal vágott vissza, hogy a bűnüldöző hatóságnak igenis joga van betekinteni ebbe a levelezésbe.

Az eddigi vizsgálódás eredményeként Michael Flynn, aki 24 napon át ténykedett Trump nemzetbiztonsági tanácsadójaként, elismerte, hogy hazudott az FBI-nak, amikor letagadta az orosz nagykövettel folytatott beszélgetéseit. Flynn kész a továbbiakban együttműködni Mueller hivatalával. Paul Manafortot, Trump kampánycsapatának egykori vezetőjét pénzmosással, összeesküvéssel és adóbűncselekményekkel vádolta meg Mueller. Kiderült róla, hogy hatalmas pénzeket kapott egy orosz oligarchától, illetve egy oroszbarát ukrán párttól. Vádat emeltek a kampánycsapat egy másik volt tagja, Rick Gates ellen is. Szintén bűnösnek vallotta magát, és együttműködési készségéről biztosította Mueller hivatalát George Papadopoulos, aki külpolitikai szakértőként dolgozott a Trump-stábban.

Szakértők úgy vélekednek, hogy Mueller érdeklődése ezután főképpen az elnök legidősebb fiára, Donaldra, továbbá Trump vejére, Jared Kushnerre, valamint egy Roger Stone nevű volt republikánus munkatársra összpontosul majd.

Elterjedtek olyan hírek, hogy az elnök Mueller felmentésére készül, ezt azonban Trumppal kórusban a Fehér Ház jogászai is cáfolják. Az Egyesült Államokban nem csupán a jogi szövegbe foglalt hatásköri előírások szabnak korlátot annak, hogy mit tehet és mit nem az elnök, hanem a hagyományok, a szokások, a politikai kultúra íratlan szabályai is. A párthovatartozást adott esetben felülírja a tények kiderítésének a követelménye. Muellernek a megbízást Rosenstein adta - és esze ágában sincs azt visszavonni.

A Bloombergnek Chuck Grassley és John Cornyn republikánus szenátor is úgy nyilatkozott, hogy támogatja Muellert, és ellenezné elmozdítását. Szintén republikánus szenátortársuk, Bob Corker egyenesen úgy fogalmazott: szerinte lázadás törne ki a szenátusban, ha az elnök elbocsátaná Muellert.

Ostromlott Fehér Ház

Nem tudni még, hogy meddig jut el vizsgálódásában Robert Mueller különleges ügyész, felmerül-e Donald Trump jogi felelősségének a kérdése a 2016-os elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás miatt. Ha igen, akkor az elvezethet az elnök elleni vádemelést és hivatalából történő elmozdítást célzó eljáráshoz, az úgynevezett impeachmenthez.

Az impeachment eszközéhez eddig csak nagyon ritkán nyúltak Amerikában. Először 1868-ban indítottak ilyen eljárást Andrew Johnson elnök ellen. A fő vád az volt vele szemben, hogy törvényszegő módon eltávolította hivatalából Edwin McMasters Stanton hadügyminisztert. Az elnök elmarasztalásához szükséges többség azonban a szenátusban nem jött össze.

Legközelebb 1974-ben merült fel az impechment kérdése, Richard Nixon republikánus elnökkel szemben, a Watergate-botrány miatt. Az ügy a washingtoni Watergate-házban a demokraták egyik irodájába történt betörés elkövetőinek a lebukásával pattant ki, és a kormányzat bárhogyan is próbálta eltussolni az egészet, a szálak mind egyértelműbben a Fehér Házba vezettek.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságában megszavazták az impeachment eljárást az igazságszolgáltatás akadályozása, a hatalommal való visszaélés, valamint a kongresszus semmibe vétele miatt. Az ügyet már a plénum elé utalták, amikor Nixon lemondott az elnökségről, és így megúszta a tulajdonképpeni eljárást, valamint a bizonyosan rá váró elmarasztalást. Utódától, korábbi alelnökétől, Gerald Fordtól pedig büntetőjogi kegyelmet is kapott.

A demokrata párti Bill Clinton ellen 1998 decemberében indult impeachment eljárás annak nyomán, hogy az elnök „helytelen viszonyt” folytatott Monica Lewinsky fehér házi gyakornoknővel, és ezt hosszú ideig letagadta. A vád nem maga a házasságon kívüli kapcsolatra vonatkozott, hanem arra, hogy Clinton „hazudott az amerikai nemzetnek” – voltaképpen teljesen mindegy, hogy milyen kérdésben. A hamis tanúzás és az igazságszolgáltatás akadályozásának vádpontjában az elmarasztalás a szenátusban bukott el.

Mi az impeachment eljárás?
Az amerikai elnök elleni védemelési (impeachment) eljárás kétlépcsős. Először a képviselőháznak kell szavaznia az egyes - kiemelt súlyú bűncselekményekre utaló - vádpontokról, és azokat akkor kell elfogadottnak tekinteni, ha a jelenlévők egyszerű többsége megszavazta. Azt, hogy az elnök valóban elkövette-e azokat a cselekményeket, amelyekkel megvádolták, már a szenátus mondhatja ki, a jelenlévők kétharmados többségével. Ilyenkor a szenátus ülésén nem az alelnök, hanem a Legfelső Bíróság elnöke elnököl.
Ha az elnök bűnösségét kimondták, a szenátus újabb szavazással dönthet a hivatalvesztésről. Az elnököt azonban nem csak impeachmenttel, hanem más módon is el lehet távolítani hivatalából: a 25. alkotmánymódosítás értelmében az alelnök és a kormánytagok többsége közölheti a törvényhozással, hogy az elnök nem képes hivatala ellátására. Ebben az esetben a kongresszus (vagyis a törvényhozás mindkét háza) - kétharmados többséggel - felmentheti az elnököt.

Kárpáti János

Lájkoljon minket a Facebook-on is!