Előző
Következő
új cikk

Zöldzóna

Bardot és az állati jogok

Népszava|2017. dec 30. 05:15
[A+ A-]

Fotók: AFP

Brigitte Bardotnak elege van abból, hogy az új francia államfő, Emmanuel Macron nem törődik az állatok jogaival. A 83 éves színésznő januárban megjelenő könyvében ír erről. A harc könnyei című műve az állatok érdekében kifejtett munkásságáról szól, de vannak gondolatai a társadalomról és a kormányzásról is.

A hajdani szexikon Franciaországban elsőként emelte fel a szavát még 1962-ben a kegyetlen bánásmóddal szemben, ahogy az állatokat kivégzik a vágóhidakon. Sikerült elérnie, hogy levágásuk előtt elektromos pisztollyal kábítsák el a szarvasmarhákat. 1977-ben a fókakölykök irtása ellen kezdett óriási kampányba, mely szintén sikeres lett: a fókaborjúbőr kereskedelmét betiltották. 1986-ban Saint Tropez-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt (La Fondation Brigitte Bardot pour la protection de l’animal sauvage et domestique).

A következő évben saját vagyontárgyait és ruháit bocsátotta árverésre. Közel 3 millió frankot gyűjtött össze, hogy a francia törvényeknek megfelelően fenn is tudja tartani. 1988-ban az alapítvány székhelyét Párizsba tette át. Publikált, konferenciákat és tüntetéseket szervezett. 1991-ben birtokát, La Madrague-ot az alapítványnak ajándékozta, hogy tőkét emelhessen. Az alapítvány honlapjához kapcsolódó internetes boltban bárki rendelhet apró dolgokat (nyakörvet, pólót, matricákat, kitűzőket, képeslapokat), ezzel is támogatva az állatvédelmet.

Bardot nyilvánosan megtámadta Sophia Lorent, amiért az Annabella céggel egymillió dolláros szerződést kötött szőrmebundák reklámozására. Bardot nyílt levelében ezt írta Lorennek: „Amikor bundában jársz, ne feledd, hogy állati hullák sokaságát viseled magadon.” Akcióját Európa-szerte tüntetések követték a prémes állatok megóvása érdekében.(Wikipédia)

Lájkoljon minket a Facebook-on is!